3. fejezet~

- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
- Menjünk át a kanapéra! - suttogta halkan Harry.
- Rendben! - vigyorogtam rá és kezembe véve a bögréket átsétáltam.
Amint leültünk átvette a kék mintás formás agyagot és kortyolt egyet.
- Nos! Ismerjük meg egymást egy kicsit jobban. - dőltem hátra a puha ülésen.
- Mit szeretnél tudni? - bámulta a teáját.
- Milyen voltál kisgyerekként? Gondolom nem egész eddigi életben öltönyben jártál..- kuncogtam fel mellette.
- Nem. Egyáltalán nem! - nevetett velem együtt. - Oviban én voltam a világ legbénább kiskölyke, aki naponta háromszor elesett és kilyukadt a nadrágja. Aztán a suliban kissé nehezen illeszkedtem be, de volt egy lány Beckie, akit első napon mellém ültettek persze nem én lettem volna ha akkor nem szerencsétlenkedek, így felborultam a székkel és bevertem a fejemet a mögöttem lévő padba. Becks persze rögtön segített. Hát azóta a legjobb barátnőm, de ő most nem itt él Londonban, hanem Írországba tanul. Amikor a gimit elkezdtem mindenkit utáltam és csak Beckie-vel tudtam beszélni. Mindenki csúfolt vagy ha nem ezt tette akkor próbált a közelembe kerülni és a nyakamon lógni. Aztán kollégiumba mentem szakácsnak és....- elhalkult egy kicsit, kezemet az álla alá tettem és kissé könnyes tekintetébe néztem.
- Hé! Nekem elmondhatod! Tudod jól. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- El. Persze. - hatalmas levegőt vett és folytatta...- Szóval a kollégiumba a szobatársam, aki ugyebár nem lány volt, mert a fiúknak nem szabad lány szobatársat adni..ahhh hülyeség...szóval megkaptam a szobatársamat akit Jim-nek hívtak. A gimiben már rájöttem, hogy engem nem érdekelnek a nők, tehát amikor Jimmy belépett a szobába, azt hittem mentem meghalok. Próbáltam bunkó lenni vele hátha akkor majd nem fogom kedvelni, csak egy volt a baj....ő is kedvelt engem. Úgy, ahogy én őt...és itt elkezdődött egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek. - az utolsó mondatnál a könny kiszökött a szeméből.
- Semmi gond. - öleltem magamhoz egy kicsit, mire ő erősen a hátamba markolt és magához szorított. - Mit tett veled az a szemét? - kérdeztem egy kicsit bosszúsabban.
- Lou....tudod ő kihasznált engem. - hajolt el tőlem és pólója aljába beletörölte az orrát. - És iszonyatosan fájt, mikor megtudtam, hogy neki van valakije, akivel nem csak...nem csak összegyűri a lepedőt, hanem szereti is. Míg én azt hittem engem szeret...de nem. - zokogott. Hangosan hüppögött mellettem.
- Ezt elmondtad már valakinek? - beletúrtam a göndör fürtjeibe.
- Nem. Senkinek. Becks már az elején megmondta, hogy ez lesz belőle és nem akartam hallani tőle a tipikus mondatot, amit ilyenkor elmond "Látod Styles megmondtam, hogy ebből nem lesz semmi jó. De gyere és megiszunk egy forró csokit, megnézzük az Igazából Szerelmet és utána elmegyünk az uszodába" - motyogott női hangon, ahogy felidéztem legjobb barátnőjének mondatát. Valószínű már vagy ezerszer hallotta.
- Nekem elmondhatsz bármit, ami nyomja a szíved. - súgtam bele fülébe.
Valljuk be teljesen megőrjített a fürtös már akkor , amikor beléptem abba a kibaszott irodába.
- Félek. - súgta vissza és fejét a vállamnak hajtotta.
- Mitől?
- Félek, hogy szerelmes leszek és nem fogják viszonozni a szeretetemet..megint!! - még jobban vállamba fúrta fejét.
Megsimogattam a hátát, hogy megnyugodjon egy kicsit.



*Harry szemszöge*

Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy anno Jimmy nem szeretett és csak ágyasnak voltam jó neki, és én semmit sem tudtam a barátjáról. Pedig én szerettem. Nem fogom soha elfelejteni talán a napot, mikor besétált a szobába. Éppen egy könyvet olvastam az ágyba és belépett a küszöbön.

*Visszaemlékezés*

- Szia! Te vagy Harry Styles? - lépett be egy magasabb, szőke hajú srác.
- Igen. Te meg az új szobatársam. - bólintottam rá és, hogy ne tüzeljem még jobban fel magamat visszanéztem a könyvre.
- A nevem pedig Jimmy Hammigen. - nyújtotta felém a kezét.
- Felőlem!! - makogtam oda, majd jobbnak láttam távozni a szobából, mielőtt tényleg hozzá kellett volna érnem.

*Visszaemlékezés vége*

Kellett nekem szakácsnak tanulni, vagy miért kellett neki szakácsnak tanulnia..
- Harry!? - keltett fel az álmodozásból Louis.
- Igen? - krákogtam egyet mielőtt megszólaltam volna.
- Beckie ötletei beszoktak válni? - féloldalas mosolyt festett arcára.
Ha tudná, hogy ezzel kikészít...
- Igen. Általában be.
- Akkor csinálok forró csokit és megnézzük az Igazából Szerelmet! - veregette meg a vállamat.
- Miért vagy ilyen kedves velem? Még csak ma találkoztunk...de mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. - magyaráztam. Furcsálltam, hogy valaki ennyire kedves legyen hozzám, sőt azt is, hogy akit ma felvettem asszisztensnek az ma már nálam él. Sajnáltam, hogy hontalan lett, de most legalább én sem vagyok egyedül teljesen és van kinek elmondanom a bajomat, hisz Becks csak ritkán jár le hozzám.
- Hát azért vagyok veled ilyen kedves, mert a főnököm van és kell nekem egy kis plusz fizu.
Felnevettem. Vicces egy srác ez a Tomlinson. Valóban jobban éreztem magamat egy kicsit fél óra sírás és őszinteségi roham után.
- Szó sincs róla, hogy megemeljem a fizetésed. Még a végén túl hamar eltudnál költözni! - a szavak tudtom nélkül potyogtak ki a számon. Hiszen én erre csak gondoltam és nem akartam megosztani velem.
- Nyugodj meg Hazza, nem fogsz tőlem könnyen megszabadulni. - kacsintott rám, majd eltűnt a konyhába.

Negyed órával később már egy barna tálcán hozott be két tejszínhabos bögrét.
- Nos. Kóstold meg. - vakarta meg a homlokát.
Nyugisan elnyúltam a bögréért és ajkamhoz emeltem.
- Na milyen? - pattant fel amint beleittam.
- Hát. Jó édes. - nevettem fel. - De iható.
- Most már tudod, hogy béna vagyok a konyhában de fantasztikus a mosogatásban meg még jó pár dologban nagyon jól teljesítek.
- Például? - rámosolyogtam kíváncsian. Vajon miben NEM jó?
- Hát például tök jó zenész vagyok, mint azt hallottad, nagyon jól tudok teát csinálni és iszonyatosan tudok szeretni. - gyönyörűen ragyogó mosolyát küldte felém az utolsó dologban, amiben jó.
- Gyere ide Louis!! - ütögettem meg a lábamat, hogy üljön rá.
Próbáltam lazának tűnni. Vagy legalább egy kicsit kezdeményezőnek.
Hezitált egy kicsit de végül a formás fenekét a combomra helyezte. Karjával átkarolt a tarkómnál és a vállamon pihentette kezét.
- Hány éves is vagy? - kérdezte meg röhögve.
- 19. - nevettem fel vele.
- A kis fiatal formádat. Hozzád képest én vén csotrogány vagyok. - fogta meg a derekát a szabad kezével, mintha fájdalmai lennének.
- Bolond vagy Tommo. - pöcköltem meg az orrát.
- De csak annyira, mint te Hazza. - bökte meg a derekamat.
Hangosan nevettünk mind a ketten. Nevetése szinte bent ragadt a fülemben. Tutira nem tudom kiverni holnapig ezt a hangot.
- Akkor nézzük meg azt a filmet! - kelt fel lábamról és a DVD-s polchoz táncolt, amit én jól kiröhögtem. - Jól táncolok! Ne merj mást mondani!
- Nem akartam. Nekem kifejezetten tetszik...- poénkodtam, mire fejbe lettem vágva egy párnával.


A film közben egyre jobban éreztem magamat. Némelyik részt kívülről tudtam már, meglepetésemre viszont Louis is halkan suttogta a romantikus monológokat.
- Hányszor láttad ezt a filmet te rossz fiú? - kérdeztem mikor vége lett.
- Hú, ha te azt tudnád..vagy harmincszor már biztosan. - motyogta hanyatt döntött fejjel a kanapén.
Úgy éreztem magam, mint egy vámpír. Rá akartam vetni magamat a nyakára. De elfordítottam a fejemet.
- Aludnunk kéne..holnap munka! - álltam fel a kanapéról és nyújtóztam egyet.  - Kinézted melyik szoba tetszik neked legjobban? - mosolyogtam rá gödröcskésen.
- Igen. Ki. - vigyorgott vissza.
- Melyik?
- A...a tiéd! - habogta miközben a kezét bámulta.
- Velem szeretnél aludni? - kérdeztem meg halkan és leguggoltam elé.
- Hát. Tudod én nem akarok semmi gondot, csak szimplán már nem is emlékszem mikor aludtam utoljára emberi lénnyel. Tudod a híd alatt nem sok ember aludt rajtam kívül. - nevetett fel kínjában.
- Akkor nyomás fürdeni, aztán irány az ágy! - adtam ki az utasítást.
- Értettem apuci! - nyomott puszit az arcomra és elbattyogott a fürdőig.
Az után a puszi után viszont nekem is hűtenem kellett magamon. Hála a gazdagságnak nem csak egy fürdőszobával rendelkeztem, tehát bevágtam magamat a zuhany alá. Rögtön megengedtem a hideg vizet és próbáltam nem arra gondolni, hogy a mellettem lévő szobában éppen Louis fürdőzik.


Felvettem magamra a pizsamámat, ami egy fekete laza rövidnadrágból állt és egy ahhoz tartozó fekete gombos felsőből. Besétáltam a szobába, ahol Louis már betakarva nyomkodta a laptopomat.
- Ne haragudj, hogy kérdés nélkül elvettem, de megakartam nézni az e-mailjeimet! - kapta fel rám azonnal a tekintetét.
- Semmi baj. Akármit használhatsz nyugodtan!
Kiterítettem a radiátorra a vizes törölközőket, Lou pedig kikapcsolta a gépet.
Betakaróztam nyakig és Louis felé fordultam, majd ő is magára kapta a saját takaróját és rám nézett.
- Izgulok egy kicsit Harold.
- Mégis miért?
- Holnap megyek először munkába, sok idő kimaradással és remélem nem tolok el semmit. - aggodalmas tekintetét még így sötétben is láttam.
- Nem lesz semmi baj. A legjobb embert választottam a posztra. - kacsintottam rá és reméltem, hogy a sötétnek ide vagy oda de látni fogja. Mivel úgy éreztem tennem is kell valamit én is megpusziltam az arcát. Karom amin eközben támaszkodtam iszonyatosan remegett, de szerencsére nem estem össze.
- Jó éjszakát Harold Edward Styles. - kuncogott fel egy kicsit.
- Neked is Louis William Tomlinson. - suttogtam vissza, majd mindkettőnket elnyomta az álom.




Másnap reggel az ébresztő óra szokásos csipogása helyett, arra ébredtem, ahogy Lou a fejét a mellkasomra helyezi és beszél valamit. Ahogy kinyitottam a szemem láttam, hogy álmában beszélget.
"Bármit, csak ne bánts" - suttogta majd tovább aludt. Még vissza volt egy óra, hogy felébredjek, de nem ment az alvás, amikor Ő rajtam alszik, arcával velem szemben, valahogy mégis sikerült elpillednem.


- Hazza ébresztő! - simította meg mellkasomat Louis.
Verejtékező és remegő testtel ébredtem és éreztem, hogy valami nincsen rendben velem.
- Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki lassan felrobban. - tette rá Lou a kezét a homlokomra és ekkor rájöttem mi is a bajom.
Mivel Lou rajtam aludt úgy néz ki a testem reagált a helyzetre, ami miatt én kerültem kellemetlen helyzetbe. Karomat erősen rányomtam a takaró alatt rejtőzködő nemi szervemre.
- Neked is jó reggelt. Egy perc és jövök. - motyogtam és felkaptam a párnámat, amit idióta módon magamhoz ragadtam és kiszaladtam a szobámhoz tartozó mosdóba.

-Azt a picsa! - kiáltottam fel lehet, hogy hangosabban mint kellett volna, hiszen az ajtón - amit bezártam - percekkel később hangosan kopogtak.
- Tudok segíteni? - kérdezte meg kintről az angyali hang.
- Nem. Most nem. Deee csinálhatnál valami reggelit! - kiáltottam ki.
Oh dehogynem. Tudott volna segíteni...nem is akárhogy!



Lefürödtem és felvettem az egyik barna öltönyömet, majd lesétáltam. Még nem tűrtem be az ingemet és nem gomboltam be az összes gombot sem. Inkább a reggeli idejéig csak lezseren ültem le az asztalhoz, ahol három melegszendvics várt.
- Jobban vagy? Hánytál? - érdeklődött Lou.
-Jobban vagyok...és nem..nem hánytam. - hajtottam le a fejemet.
- Amit te csináltál én azt valahogy egy évvel ezelőtt elkövettem már...- kacagott fel halkan. Rájött, hogy mi is a bajom...Kínosan nevettem vele.
- Tudod ez nem vicces. - takartam el a vörös fejemet a szendvicsemmel.
- Nem hát. Tudom, hogy nem az! De aranyos voltál nagyon azzal a párnával a kezedben. Igazán jó sprinter lehetnél..tényleg mi történt a párnával? - húzogatta a szemöldökét.
- Tomlinson..kérlek szépen fogd be a szádat vagy betömöm valamivel...- motyogtam teli szájjal.
- Ohhhh..és mégis mivel? - nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Hát elsősorban most a szendvicsedre gondoltam....