3. fejezet~

- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
- Menjünk át a kanapéra! - suttogta halkan Harry.
- Rendben! - vigyorogtam rá és kezembe véve a bögréket átsétáltam.
Amint leültünk átvette a kék mintás formás agyagot és kortyolt egyet.
- Nos! Ismerjük meg egymást egy kicsit jobban. - dőltem hátra a puha ülésen.
- Mit szeretnél tudni? - bámulta a teáját.
- Milyen voltál kisgyerekként? Gondolom nem egész eddigi életben öltönyben jártál..- kuncogtam fel mellette.
- Nem. Egyáltalán nem! - nevetett velem együtt. - Oviban én voltam a világ legbénább kiskölyke, aki naponta háromszor elesett és kilyukadt a nadrágja. Aztán a suliban kissé nehezen illeszkedtem be, de volt egy lány Beckie, akit első napon mellém ültettek persze nem én lettem volna ha akkor nem szerencsétlenkedek, így felborultam a székkel és bevertem a fejemet a mögöttem lévő padba. Becks persze rögtön segített. Hát azóta a legjobb barátnőm, de ő most nem itt él Londonban, hanem Írországba tanul. Amikor a gimit elkezdtem mindenkit utáltam és csak Beckie-vel tudtam beszélni. Mindenki csúfolt vagy ha nem ezt tette akkor próbált a közelembe kerülni és a nyakamon lógni. Aztán kollégiumba mentem szakácsnak és....- elhalkult egy kicsit, kezemet az álla alá tettem és kissé könnyes tekintetébe néztem.
- Hé! Nekem elmondhatod! Tudod jól. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- El. Persze. - hatalmas levegőt vett és folytatta...- Szóval a kollégiumba a szobatársam, aki ugyebár nem lány volt, mert a fiúknak nem szabad lány szobatársat adni..ahhh hülyeség...szóval megkaptam a szobatársamat akit Jim-nek hívtak. A gimiben már rájöttem, hogy engem nem érdekelnek a nők, tehát amikor Jimmy belépett a szobába, azt hittem mentem meghalok. Próbáltam bunkó lenni vele hátha akkor majd nem fogom kedvelni, csak egy volt a baj....ő is kedvelt engem. Úgy, ahogy én őt...és itt elkezdődött egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek. - az utolsó mondatnál a könny kiszökött a szeméből.
- Semmi gond. - öleltem magamhoz egy kicsit, mire ő erősen a hátamba markolt és magához szorított. - Mit tett veled az a szemét? - kérdeztem egy kicsit bosszúsabban.
- Lou....tudod ő kihasznált engem. - hajolt el tőlem és pólója aljába beletörölte az orrát. - És iszonyatosan fájt, mikor megtudtam, hogy neki van valakije, akivel nem csak...nem csak összegyűri a lepedőt, hanem szereti is. Míg én azt hittem engem szeret...de nem. - zokogott. Hangosan hüppögött mellettem.
- Ezt elmondtad már valakinek? - beletúrtam a göndör fürtjeibe.
- Nem. Senkinek. Becks már az elején megmondta, hogy ez lesz belőle és nem akartam hallani tőle a tipikus mondatot, amit ilyenkor elmond "Látod Styles megmondtam, hogy ebből nem lesz semmi jó. De gyere és megiszunk egy forró csokit, megnézzük az Igazából Szerelmet és utána elmegyünk az uszodába" - motyogott női hangon, ahogy felidéztem legjobb barátnőjének mondatát. Valószínű már vagy ezerszer hallotta.
- Nekem elmondhatsz bármit, ami nyomja a szíved. - súgtam bele fülébe.
Valljuk be teljesen megőrjített a fürtös már akkor , amikor beléptem abba a kibaszott irodába.
- Félek. - súgta vissza és fejét a vállamnak hajtotta.
- Mitől?
- Félek, hogy szerelmes leszek és nem fogják viszonozni a szeretetemet..megint!! - még jobban vállamba fúrta fejét.
Megsimogattam a hátát, hogy megnyugodjon egy kicsit.



*Harry szemszöge*

Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy anno Jimmy nem szeretett és csak ágyasnak voltam jó neki, és én semmit sem tudtam a barátjáról. Pedig én szerettem. Nem fogom soha elfelejteni talán a napot, mikor besétált a szobába. Éppen egy könyvet olvastam az ágyba és belépett a küszöbön.

*Visszaemlékezés*

- Szia! Te vagy Harry Styles? - lépett be egy magasabb, szőke hajú srác.
- Igen. Te meg az új szobatársam. - bólintottam rá és, hogy ne tüzeljem még jobban fel magamat visszanéztem a könyvre.
- A nevem pedig Jimmy Hammigen. - nyújtotta felém a kezét.
- Felőlem!! - makogtam oda, majd jobbnak láttam távozni a szobából, mielőtt tényleg hozzá kellett volna érnem.

*Visszaemlékezés vége*

Kellett nekem szakácsnak tanulni, vagy miért kellett neki szakácsnak tanulnia..
- Harry!? - keltett fel az álmodozásból Louis.
- Igen? - krákogtam egyet mielőtt megszólaltam volna.
- Beckie ötletei beszoktak válni? - féloldalas mosolyt festett arcára.
Ha tudná, hogy ezzel kikészít...
- Igen. Általában be.
- Akkor csinálok forró csokit és megnézzük az Igazából Szerelmet! - veregette meg a vállamat.
- Miért vagy ilyen kedves velem? Még csak ma találkoztunk...de mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. - magyaráztam. Furcsálltam, hogy valaki ennyire kedves legyen hozzám, sőt azt is, hogy akit ma felvettem asszisztensnek az ma már nálam él. Sajnáltam, hogy hontalan lett, de most legalább én sem vagyok egyedül teljesen és van kinek elmondanom a bajomat, hisz Becks csak ritkán jár le hozzám.
- Hát azért vagyok veled ilyen kedves, mert a főnököm van és kell nekem egy kis plusz fizu.
Felnevettem. Vicces egy srác ez a Tomlinson. Valóban jobban éreztem magamat egy kicsit fél óra sírás és őszinteségi roham után.
- Szó sincs róla, hogy megemeljem a fizetésed. Még a végén túl hamar eltudnál költözni! - a szavak tudtom nélkül potyogtak ki a számon. Hiszen én erre csak gondoltam és nem akartam megosztani velem.
- Nyugodj meg Hazza, nem fogsz tőlem könnyen megszabadulni. - kacsintott rám, majd eltűnt a konyhába.

Negyed órával később már egy barna tálcán hozott be két tejszínhabos bögrét.
- Nos. Kóstold meg. - vakarta meg a homlokát.
Nyugisan elnyúltam a bögréért és ajkamhoz emeltem.
- Na milyen? - pattant fel amint beleittam.
- Hát. Jó édes. - nevettem fel. - De iható.
- Most már tudod, hogy béna vagyok a konyhában de fantasztikus a mosogatásban meg még jó pár dologban nagyon jól teljesítek.
- Például? - rámosolyogtam kíváncsian. Vajon miben NEM jó?
- Hát például tök jó zenész vagyok, mint azt hallottad, nagyon jól tudok teát csinálni és iszonyatosan tudok szeretni. - gyönyörűen ragyogó mosolyát küldte felém az utolsó dologban, amiben jó.
- Gyere ide Louis!! - ütögettem meg a lábamat, hogy üljön rá.
Próbáltam lazának tűnni. Vagy legalább egy kicsit kezdeményezőnek.
Hezitált egy kicsit de végül a formás fenekét a combomra helyezte. Karjával átkarolt a tarkómnál és a vállamon pihentette kezét.
- Hány éves is vagy? - kérdezte meg röhögve.
- 19. - nevettem fel vele.
- A kis fiatal formádat. Hozzád képest én vén csotrogány vagyok. - fogta meg a derekát a szabad kezével, mintha fájdalmai lennének.
- Bolond vagy Tommo. - pöcköltem meg az orrát.
- De csak annyira, mint te Hazza. - bökte meg a derekamat.
Hangosan nevettünk mind a ketten. Nevetése szinte bent ragadt a fülemben. Tutira nem tudom kiverni holnapig ezt a hangot.
- Akkor nézzük meg azt a filmet! - kelt fel lábamról és a DVD-s polchoz táncolt, amit én jól kiröhögtem. - Jól táncolok! Ne merj mást mondani!
- Nem akartam. Nekem kifejezetten tetszik...- poénkodtam, mire fejbe lettem vágva egy párnával.


A film közben egyre jobban éreztem magamat. Némelyik részt kívülről tudtam már, meglepetésemre viszont Louis is halkan suttogta a romantikus monológokat.
- Hányszor láttad ezt a filmet te rossz fiú? - kérdeztem mikor vége lett.
- Hú, ha te azt tudnád..vagy harmincszor már biztosan. - motyogta hanyatt döntött fejjel a kanapén.
Úgy éreztem magam, mint egy vámpír. Rá akartam vetni magamat a nyakára. De elfordítottam a fejemet.
- Aludnunk kéne..holnap munka! - álltam fel a kanapéról és nyújtóztam egyet.  - Kinézted melyik szoba tetszik neked legjobban? - mosolyogtam rá gödröcskésen.
- Igen. Ki. - vigyorgott vissza.
- Melyik?
- A...a tiéd! - habogta miközben a kezét bámulta.
- Velem szeretnél aludni? - kérdeztem meg halkan és leguggoltam elé.
- Hát. Tudod én nem akarok semmi gondot, csak szimplán már nem is emlékszem mikor aludtam utoljára emberi lénnyel. Tudod a híd alatt nem sok ember aludt rajtam kívül. - nevetett fel kínjában.
- Akkor nyomás fürdeni, aztán irány az ágy! - adtam ki az utasítást.
- Értettem apuci! - nyomott puszit az arcomra és elbattyogott a fürdőig.
Az után a puszi után viszont nekem is hűtenem kellett magamon. Hála a gazdagságnak nem csak egy fürdőszobával rendelkeztem, tehát bevágtam magamat a zuhany alá. Rögtön megengedtem a hideg vizet és próbáltam nem arra gondolni, hogy a mellettem lévő szobában éppen Louis fürdőzik.


Felvettem magamra a pizsamámat, ami egy fekete laza rövidnadrágból állt és egy ahhoz tartozó fekete gombos felsőből. Besétáltam a szobába, ahol Louis már betakarva nyomkodta a laptopomat.
- Ne haragudj, hogy kérdés nélkül elvettem, de megakartam nézni az e-mailjeimet! - kapta fel rám azonnal a tekintetét.
- Semmi baj. Akármit használhatsz nyugodtan!
Kiterítettem a radiátorra a vizes törölközőket, Lou pedig kikapcsolta a gépet.
Betakaróztam nyakig és Louis felé fordultam, majd ő is magára kapta a saját takaróját és rám nézett.
- Izgulok egy kicsit Harold.
- Mégis miért?
- Holnap megyek először munkába, sok idő kimaradással és remélem nem tolok el semmit. - aggodalmas tekintetét még így sötétben is láttam.
- Nem lesz semmi baj. A legjobb embert választottam a posztra. - kacsintottam rá és reméltem, hogy a sötétnek ide vagy oda de látni fogja. Mivel úgy éreztem tennem is kell valamit én is megpusziltam az arcát. Karom amin eközben támaszkodtam iszonyatosan remegett, de szerencsére nem estem össze.
- Jó éjszakát Harold Edward Styles. - kuncogott fel egy kicsit.
- Neked is Louis William Tomlinson. - suttogtam vissza, majd mindkettőnket elnyomta az álom.




Másnap reggel az ébresztő óra szokásos csipogása helyett, arra ébredtem, ahogy Lou a fejét a mellkasomra helyezi és beszél valamit. Ahogy kinyitottam a szemem láttam, hogy álmában beszélget.
"Bármit, csak ne bánts" - suttogta majd tovább aludt. Még vissza volt egy óra, hogy felébredjek, de nem ment az alvás, amikor Ő rajtam alszik, arcával velem szemben, valahogy mégis sikerült elpillednem.


- Hazza ébresztő! - simította meg mellkasomat Louis.
Verejtékező és remegő testtel ébredtem és éreztem, hogy valami nincsen rendben velem.
- Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki lassan felrobban. - tette rá Lou a kezét a homlokomra és ekkor rájöttem mi is a bajom.
Mivel Lou rajtam aludt úgy néz ki a testem reagált a helyzetre, ami miatt én kerültem kellemetlen helyzetbe. Karomat erősen rányomtam a takaró alatt rejtőzködő nemi szervemre.
- Neked is jó reggelt. Egy perc és jövök. - motyogtam és felkaptam a párnámat, amit idióta módon magamhoz ragadtam és kiszaladtam a szobámhoz tartozó mosdóba.

-Azt a picsa! - kiáltottam fel lehet, hogy hangosabban mint kellett volna, hiszen az ajtón - amit bezártam - percekkel később hangosan kopogtak.
- Tudok segíteni? - kérdezte meg kintről az angyali hang.
- Nem. Most nem. Deee csinálhatnál valami reggelit! - kiáltottam ki.
Oh dehogynem. Tudott volna segíteni...nem is akárhogy!



Lefürödtem és felvettem az egyik barna öltönyömet, majd lesétáltam. Még nem tűrtem be az ingemet és nem gomboltam be az összes gombot sem. Inkább a reggeli idejéig csak lezseren ültem le az asztalhoz, ahol három melegszendvics várt.
- Jobban vagy? Hánytál? - érdeklődött Lou.
-Jobban vagyok...és nem..nem hánytam. - hajtottam le a fejemet.
- Amit te csináltál én azt valahogy egy évvel ezelőtt elkövettem már...- kacagott fel halkan. Rájött, hogy mi is a bajom...Kínosan nevettem vele.
- Tudod ez nem vicces. - takartam el a vörös fejemet a szendvicsemmel.
- Nem hát. Tudom, hogy nem az! De aranyos voltál nagyon azzal a párnával a kezedben. Igazán jó sprinter lehetnél..tényleg mi történt a párnával? - húzogatta a szemöldökét.
- Tomlinson..kérlek szépen fogd be a szádat vagy betömöm valamivel...- motyogtam teli szájjal.
- Ohhhh..és mégis mivel? - nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Hát elsősorban most a szendvicsedre gondoltam....

2. fejezet ~

*Harry szemszöge*

Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.
Haza vezettem majd úgy döntöttem egy jó forró zuhany kell nekem és újra minden rendben lesz bennem. Nem tudtam hova tenni az új srác közelségét. A punk, kemény külsője mögött egy kedves és nagyon vicces srác rejtőzött.



*Louis szemszöge*

Miután kiszálltam a jól fűtött autóból fázni kezdtem. Semmi baj Tomlinson kifogod bírni! Kemény gyerek vagy te! - biztattam magamat. Még csak ősz van, hát mi lesz még télen, hiszen kétlem, hogy addigra legyen annyi pénzem, hogy vegyek magamnak egy jó, meleg lakást. Ledobtam a sikátorom sarkába, majd elővettem a melegebbik régi kabátomat és belebújtam. Hideg lesz a tél. Már most érzem a csontjaimban.
Most viszont, ha reggelizni szeretnék holnap reggel, akkor ki kell mennem egy forgalmasabb utcára a gitárommal és lenyűgöznöm pár adakozó embert, mint ahogy azt minden este megteszem. Felvettem a kopott,fekete gitárt, amit egy kiárusításon kaptam még régebben a szüleimtől, akikről mostanra már fogalmam sincsen hol vannak. Beutazzák a világot. Minden helyről küldenek nekem egy kártyát a nagymamámhoz, aki sajnálatos módon nem engedi meg, hogy nála lakjak, mondván nem érdemlem meg.

Kiültem az egyik fapadra a város közepén. Az emberek ilyenkor összegyűlnek. A barátnők beülnek a főtéri kávézóban egy jó forró csokira, a srácok a kocsmában isszák magukat részegre,miközben nők ezreit próbálják meg felszedni a világ leggázabb dumáival.
Rákezdtem a dalomra, mire a barátnők, a részegek és a jó nők is mindannyian rendre körém gyűltek. Többen tapsolni kezdtek, a forró csokis tizenéves lányok sugdolózni és kacagni kezdtek, míg a jó nők lassan már a jó belátású ingeiktől váltak meg.
A számaim befejeztével sikerült összegyűjtenem egy kis pénzt. De még nem hagytam abba, hanem folytattam a következő dallal.


*Harry szemszöge*

A jól eső fürdőzés után egy jól eső vacsora következett volna, ha van otthon bármi amit megehettem volna. Magamra vettem immáron egy farmert és egy fehér pólót, ami eltért a megszokott ing és öltöny szerelésemmel. Felkaptam a fekete kosaramat, amibe általában a vásárolt holmikat szoktam pakolni és elindultam. Gyalog mentem. Egy kis friss levegő még nekem sem árthat. Amint bezártam az ajtót megjelent mellettem a szomszédlány. Mindössze 17 éves de, de már úgy néz ki mintha kész 20 éves lenne. Persze erről nem az agya és okossága mutatkozik meg, hanem a hatalmas mellei, amit az apjának köszönhet és az a sok smink amivel az arcát burkolja
- Oh Harry! Te csak nem vásárolni mész? - mondta, vagyis inkább nyávogta.
- De. - adtam az egyszerű választ.
- Jöhetek veled? - tekerte be ujjai közé a szőke, élére vasalt hajának egyik tincsét.
- Erre semmi szükség. Boldogulok egyedül is.  - mormogtam miközben elindultam a már kopott járdán, de a kis hárpia még mindig mellettem kopogott a magassarkújában.
- Azért én jövök veled. - bámult rám, úgy hogy féltettem, hogy netán kiperzseli a szemével a szememet. A tekintete olyan rozsda barna volt, nem rendelkezett éppen csillogó és megragadó tekintettel. Persze nem volt csúnya lány, sőt egy olyan kinézetű srác mint én valószínű rögtön rávetette volna magát erre a vészmadárra.
Csak felsóhajtottam.
Már vagy egy 20 perces gyaloglás után megpillantottam a boltot, ami előtt a téren egy hatalmas tömeg gyűlt össze. Majd halk gitár hangot véltem felfedezni, amihez egy csodálatos hang tartozott. Mindig is éltem, haltam a zenéért. A szőke piócát otthagyva beverekedtem magamat a tömegbe és akkor megpillantottam ott Őt. Nem értettem. A tökéletes marketing ember, akiről mindenki csak jót mondott, egy padon ülve zenél és a gitártartójába pénzt gyűjt. Csodálatos volt a hangja és vagy örökké hallgattam volna még. De akkor megpillantott engem abban a nagy tömegben és abbahagyta a zenélést. A fiatalos tömeg lelombozva széledt szét szépen lassan, minek után Louis-t hiába kérték, hogy énekeljen tovább, inkább csak bámult.
- Ez szép volt. Mióta zenélsz? - kérdeztem meg mikor kettesben maradtunk.
- Már egy jó ideje. - szipogott egyet, mint aki meg van fázva.
- Értem. És te...szóval te mióta is utca zenélsz? - kérdeztem meg egy kicsit kellemetlenül.
- Már azt is egy jó ideje. És te mióta hordasz farmert? - nevetett fel. A kérdésétől engem is elkapott a nevetőgörcs.
- Amikor éppen a boltba megyek.
- Akkor most jövök veled én is, hacsak nem akarok éhen halni. - amint kimondta rám nézett. Mint aki ezt akarta volna legutoljára tudatni velem.
- Csak nem kiürült a hűtő?
- De. - bólogatott elismerően, de ekkor rájöttem valami nem stimmel.
- Akkor menjünk!


Bedobáltam egy csomó normális kaját a kosaramba. Salátát, húsokat, szalámi féléket, péksüteményeket.
- Te megvagy? - fordultam oda a szétszórt Tomlinsonhoz. - Minden rendben?
- Nem. Nem igazán. - gyűlt könny a szemébe.
Sírni fog?
- Mi...mi a gond? - kezdtem el aggódni és kezemmel kapálózni kezdtem.
- Semmi. Csak nekem ezekre most nincsen pénzem. - hajtotta le a fejét.
- Jó. Akkor majd fizetek én! - ajánlottam fel neki, mire ő könnyes mosollyal ingatta a fejét, hogy nem tehetem meg.
- Nem kell. Inkább megyek. - fordult meg, majd már távozni kezdett a kis boltból.
- Egyél nálam! - kiáltottam utána. Megtorpant, karját az orrához emelte és megfordult.
- Nem akarok teher lenni számodra.
- Nekem mindegy, hogy két főre vagy egy főre főzök. Ugyanis míg te fantasztikus zenész vagy én profi szakács. - sétáltam oda mellé és az üres karomat vállára dobtam. Csak sóhajtott és feladta a harcot.

Fizettem és távoztunk a boltocskából.
- A barátaid akikkel laksz nem tudnak adni a kajájukból? Vagy ők mit esznek?
Egy pillanatra elkussolt, olyan volt mint, aki levegőt sem vesz. Csak bámult előre és gondolkozott valamin.
- Harry...nekem nincsen hol laknom. Nincsenek barátaim, nincsen pénzem. A legutolsó rendőrségi ügyem miatt mindent elvesztettem. A szüleim most éppen Malibun nyaralgatnak és nem tudják mi folyik itthon velem.  - hadarta le gyorsan, miközben a lábaink alatt lévő köveket nézegette.
Nincsen hol laknia? Tehát hazudott nekem. Már az első napon.
- Miért nem mondtad el?
- Munkát akartam Hazza. Nem mondhattam azt, hogy "Jó napot kívánok Louis Tomlinson vagyok, amúgy nincsen hol laknom és pénzem sincs. Szóval kérem önt vegyek fel Mr. Styles" -  nézett rám teljes aggodalomban.
Igaza van. Ha ezt mondja valószínű, hogy nem őt választom. És már megint az a becenév, ami annyira tetszik a szájából.
- Mindenben segítek. - torpantam meg és ő pedig elém lépett.
- Nem várhatom el, hogy a saját főnököm tartson el. Ugye ezt te sem gondoltad komolyan Harold?
- De. Csak amíg nem lesz annyi pénzed, hogy minden baj nélkül elköltözzél.
Megforgatta a szemét és tovább sétált.
- Miért vagy ennyire kicseszettül kedves ember? - vigyorgott rám. Amitől alhasamban kisebb görcs mordult fel.
- Csak azokkal vagyok ilyen akik megérdemlik. - mosolyogtam rá vissza.
- És én megérdemlem? - pislogott úgy mint valami aranyos kislány.
- Meg. - nevettem fel hangosan és akkor megpillantottam az utcánkban váró kis hárpiát. Hihetetlen, hogy nem adja fel.
- Jaj Harry, már azt hittem elveszítettelek. Egyszer csak eltűntél! - ölelt át a lány, akinek még az illata is ribancos volt.
- Vedd le a kezedet róla szépen! - szólalt meg Lou.
A szomszéd csaj elengedett és Louis-ra nézett.
- Miért ki vagy te, hogy elmondd mi tehetek és mit nem? - grimaszolt rá a szőke most már kimondom RIBANC.
- Hát nem ismersz? - mutatott magára Louis iszonyatosan lazán. - A pasija. Szóval sajnálom. - tette rá bűnbánást színlelve a kezét a lány vállára. Felnevettem.
- Ez igaz? - biggyesztette le a száját a csaj.
- Aha. - mondtam még mindig mosollyal a számon, majd Lou, mintha mindez hivatalos lenne az ujjait az enyém köré fűzte és elsétáltunk. Nem tudtam mennyire érzi azt amit én. De a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Itt már a fürdés sem segítene.
- Bocs. Remélem nem baj, hogy ezt mondtam. Csak zavart, hogy rád cuppant.- engedte el kezemet, majd rögtön ürességet éreztem.
- Igazán nem bánom. Legalább már nem kell azon gondolkoznom, mikor léphetek ki a házból anélkül, hogy belebotlanék.
- Akkor nincs mit. Máskor is. - nevetett fel hangosan és én is rámosolyogtam.

- Nos akkor itt laksz mától. Érezd magad otthon. - mondtam mikor beléptünk az ajtón.
- Wow. Ez a ház hatalmas. Egyedül élsz vagy mindjárt kiugrik egy rúd, amin táncol valaki és elkényeztet minket egész éjjel?
- Tetszik a fantáziád Lou de nem fog ilyesmi kijönni sehonnan sem. - röhögtem fel, de már a hasamat fogtam. - Egyedül élek. Illetve most már nem!
- Segítek főzni! - csapta össze a tenyerét miután levette a cipőjét.
- Na azt már nem. Most én bizonyítok, hogy lásd igenis profi szakáccsal fogsz együtt élni, te addig foglald el magad. Mondjuk nézz körül a lakásban és válaszd ki a legszimpatikusabb szobát. - ajánlottam fel neki.
Fogta magát és el is indult szét nézni, míg én a konyhába baktattam a kosarammal.

Úgy nézek ki, mint egy Piroska, csak feketébe, akkor Feketécske. Felnevettem a hülyeségeimtől, mire hallottam ahogy Louis szól nekem a nappaliból.
- Mi olyan vicces göndörke? - nézett rám megszeppenve.
- Semmi. - nevettem még mindig, míg ő már elment a nappaliból.


*Louis szemszöge*

Nem tudom, hogyan fogom meghálálni Harry-nek, hogy nála lakhatok. Hihetetlen rendes srác. Ráadásul így talán még közelebb kerülhetek hozzá. Nem véletlenül védtem be ma is attól a hülye nőtől. Nem akarom, hogy hozzá érjen bárki más...rajtam kívül. Amikor megfogtam a kezét, azt hittem ott helyben hátast dobok és elpatkolok. De szerencsére nem így történt.
Mentem körbe-körbe a lakásba, ami hatalmas volt. A fürdőszobában volt kád is és zuhanyfülke is. Az összes szobában volt számítógép és tv. Csoda, hogy itt egyedül él.
Kinyitottam a következő sötét barna fa ajtót és egy hatalmas kék szobába léptem be. Az egyik falon egy tükör volt és egy méreg drága festmény lógott a falon. Az egyik polcon képek köszöntek rám vissza. Harry volt rajtuk mikor kicsi volt, majd egy lánnyal, akinek a kis göndör éppen a haját fonta.
Nem lesz gond, ha egy kicsit körülnézek itt jobban is. Kinyitottam az egyik fiókot. Férfi parfümök ezrei feküdtek benne. Persze, ahogy felcsaptam a fiókot kiáradt belőle Harry szokásos illata. Csak egy kicsit töményebben. Kitártam a szekrény ajtót. Rengeteg barna, fekete és szürke öltöny, mellette pedig vagy millió nyakkendő, különböző színekben.
Aztán jött a következő fiók. Találtam benne egy barna kis könyvet. Valószínű a naplója. Hiába vagyok rossz fiús kinézetű és hiába érdekel Harry minden titka nem nyitottam ki a könyvet, hanem visszatoltam a fiókot.
A következőnél viszont egy kissé pirosassá válhatott az arcom. Mr. Styles alsónadrágjaira bukkantam rá. Amiket jobban megvizsgáltam a kelleténél. Playboy, Calvin Klein, Topman és különböző drága márkák villogtak a szegélyekről. A legtöbbje mind fekete volt, kivéve egyet, ami szürke volt kis elefántokkal. Még egy címke is volt rajta. "Használd egészségeddel Harry. Remélem mihamarabb megtalálod a pasidat te vadbarom. Beckie..xx" Felnevettem. Ezek szerint neki is lány a legjobb barátja. Ahogy az általában a meleg fiúknál lenni szokott. Ezek szerint Harold vagy nem tartotta be az ígéretét és nem vette fel a nadrágot, vagy még nem volt pasija. Én pedig ezen nagyon szívesen változtatnék. Lementem a konyhába és megfigyeltem, ahogy a kis göndör teljesen rutinosan mozog a konyhába. Kiszedte a tésztát a vízből és egy átlátszó tányérba tette, majd ráöntötte a már kész szószt.


Leültünk az asztalhoz és nagy mosollyal az arcán várta mit szólok a főztjéhez.
- Ahhh Harry ez isteni! Te tényleg szakácsnak születtél! Hol tanultál meg így főzni? - kaptam fel rá a tekintetemet. Valóban nagyon jól főz.
- Hát. Alapvetően szakács suliba jártam és az akartam lenni nagy koromban. - kapta fel a villáját és rácsavarta a tésztát.
- Oh. Szakács akartál lenni, erre a tiéd lett egy világ vezető magazin cégje.- nevettem fel hangosan, de ő nem nevetett velem. Talán valami rosszat mondtam?
- A cég az apámé volt. Csak rám hagyta, hogy halál után én legyek a vezető. - magyarázta.
- Uramisten! Sajnálom én nem tudtam.
Eszeveszett nagy marha vagy Tomlinson! Kell neked megszólalni. Inkább egyél CSENDBEN! 
- Nincsen semmi baj. Az utóbbi időben amúgy sem ápoltunk jó viszonyt a szüleimmel. - zöld szemeit belém fúrta és édesen megnyugtató mosolyt küldött felém, mintha nem lett volna baj, hogy butaságokat beszélek.
Meg akartam kérdezni, hogy miért nem volt jóban a szüleivel. Kíváncsi voltam rá. A múltjára és a jelenére is.
De inkább a számba tettem a teli villámat, hogy addig is bekussoljak.

- Ez nagyon finom volt Hazza. - mondtam mikor már a tányéromon egyetlen tésztaszál sem maradt.
- Örülök, hogy ízlett.
- Legközelebb én főzök. - mondtam magabiztosan.
- Tudsz főzni? - kelt fel a székéről és felemelte a tányérját. Megismételtem a mozdulatait és követtem a konyhába.
- Nem. Nem tudok. De megpróbálhatom. - motyogtam. A nevetése belepte az egész konyhát. - De mosogatni tudok, szóval ha már te főztél akkor én mosogatok.
- Azt megengedem. Utálok mosogatni. - dobta be a koszos edényt a mosogatóba.
A pultnak dőlve figyelte, ahogy mosom a tányérokat.
- Nincs már dolgot, mint engem figyelni? - vontam fel rá a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
A habos kezemmel az orrához nyúltam, így a mindig fess főnököm arcát fehér hab díszítette.
- Tomlinson! Ezt még megkeserüli! - motyogta nevetve és letörölte az orrát a kézmosóval, majd összecsavarta és rácsapott vele a fenekemre.
Feljajjdultam, mert csípte a bőrömet a kis csapása.
- Szóval így állunk? - kérdezte meg miután újra összehabozta, de immáron a göndör fürtjeit.
- Miért állsz már Hazza? - húzogattam a szemöldökömet és a nadrágjára néztem.
A kéztörlőt odarakta maga elé a nadrágjához és csak bámult rám.
- Hagyjál békén engem.- nevetett fel és megkötötte a derekán a kockás anyagot.
- Gratulálok főnök úr. Úgy néz ki mint egy skót! - mutattam rá az újonnan viselt "szoknyájára".
- Lehet ez lesz a stílusom mától fogva. - tette csípőre a kezét.
- Hát. Lehet jobban járna vele,mint azzal a rengeteg öltönnyel, ami a szekrényébe lóg.
- Louis...te belenéztél a szekrényembe? - tátotta el a száját humorosan.
A pofám égett. Lebuktattam saját magamat. Gratulálok Tomlinson. Megvakartam a tarkómat és inkább csak kínosan mosolyogtam.
- Semmi gond Tommo. - kacagott fel hangosan és lekapta magáról a törlőt. Végre!
- Tommo? - néztem rá zavarodottan miközben elővett két bögrét.
- Ha te hívhatsz Hazzának, akkor én is becézgethetlek, nem? - töltötte meg őket vízzel.
- Aha. Mégis mit csinálsz? - mutattam rá a bögrékre.
- Teát! Én szeretek teázni. - mosolygott rám. Uramisten. Az a mosoly!!!
- Én...én is szeretek. - kezdtem el gügyögni és nem bírtam levenni a szememet a szájáról. Csodálatosan rózsaszínek!
- Van rajtam valami? - kérdezte meg ijedten és a mikróba tette a vízzel teli piros és kék színű üvegeket.
- Nem. Semmi. Vagyis de...vagy nem. - dadogtam össze-vissza.
- Szóval mi van rajtam? - kérdezte meg nevetve.
- Ruha. - nyeltem egy hatalmasat. Kissé elpirult. Tekintetünk összefonódott, a zöld íriszei csodálatosak voltak és elragadóan bámultak bele kék szemembe. Egy csöppet közelebb lépett hozzám, karja már majdnem megérintett, amikor a mikró csengője megszólalt, ezzel elrontva a pillanatot. Megállt és krákogott egyet, majd megfordult és elővette a már forró lét.
- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.



A következő rész 5 megjegyzés után következik :) Pez

1. fejezet ~

Mielőtt elkezdeném szeretném elmondani, hogy ez életem első Larry blogja. A punk Louis és a fess Harold találkozása! :D Kíváncsi vagyok tetszeni fog-e nektek a dolog. A következő részt mindig 5 megjegyzés után fogom hozni! Iratkozzatok fel!
Pez.

*Harry Szemszöge*

Az ébresztőórám hangos csörrenésére keltem. Igyekeztem minél hamarabb lecsapni, még mielőtt megfájdulna tőle a fejem.
Egy újabb zűrös nap. Semmi kedvem nincsen bemenni dolgozni, még élnem kéne. Hiszen fiatal vagyok és előttem az élet. De erről szó sincsen. 19 évesen van egy cégem. Szép jövő elé nézek, azt nem mondom. De sajnos mindezt szülők nélkül végig vinni...nehéz lesz.
Felültem a puha ágyból és körbe néztem. Süt a nap! Lehet mégsem lesz borzalmas napom. Kipattantam az ágyból és a konyhába rohantam. A bejárató ajtó előtt lévő kis szőnyegen egy kupacnyi levelet fedeztem fel.
- Hihetetlen. - sóhajtottam fel és elballagtam a papírjaimért.
Harry Styles, Harold Edward Styles, Harry Styles . Oké. Az összes nekem jött. Mondjuk másnak nem is jöhetett volna, hiszen a szüleim meghaltak autóbalesetben, úgy egy hónapja. Azóta nagyon üres a ház.

Gyorsan lezuttyintottam a kávémat, lezuhanyoztam és magamra vettem az egyik fekete öltönyömet.
- Jól nézel ki haver. - mondtam magamnak a tükörbe és ráadás képpen magamra kacsintottam.
Anya régen egyszer rajta kapott, amint épp magammal kommunikáltam a tükörben és kinevetett. De azt mondta, ez a normális. Irány a munka. Szó szerint kitáncoltam az előtérbe. Utoljára még egyszer megnéztem magamat a tükörbe és megigazítottam a nyakkendőmet.
Felkaptam a Range Rover kulcsát és kiléptem az ajtón. Mint, ahogy az szokott lenni a szomszéd lányok kiültek az udvaraikra, mintha teljesen véletlenül lennének ott és nem miattam. Bezártam lakásom ajtaját és lélegzetelállító léptekkel vonaglottam el az autómig. Néhányan felsóhajtottak vagy tátott szájjal bámultak.
 Oh igen ez a Styles hatás. Bevágtam magamat a vezetőfülkébe, az akta táskámat pedig az anyósülésre dobtam. Ahogy elindítottam a motort még a csajok anyukáig is kijöttek, hogy "megnézzék a lányaik mit csinálnak". Apám egyszer végig nézte a műveletet mikor iskolába mentem. Nagyot ámult, hogy ahhoz képest, hogy minden nő az utcában, sőt még a városban is értem van oda, nekem még mindig nincsen senkim sem. Pedig csak mosolyognom kellene és az enyém lehetne akármelyik. De nincsen szükségem nőre.
Vezetés közben rágyújtottam egy szál cigire. A zenét hangosan bömböltettem míg meg nem érkeztem. Lehajítottam a már elszívott csikket és eltapostam.
- Oh Mr. Styles. Jó reggelt kívánok. Jól aludt az éjjel? - parkolt be mellettem a szerkesztő, Peter.
- Jó reggelt Peter. Jól aludtam, köszönöm kérdésedet. - válaszoltam tisztelettudóan a nálam 10 évvel idősebb srácnak, majd besétáltam az épületbe.
A recepciós Lea máris mellettem termett.
- Mr. Styles. Örülök, hogy újra látom. A fontosabb papírokat már az asztalára készítettem és délutánra megszerveztem az asszisztensi állásra való meghallgatásokat. Nem jelentkeztek túl sokan, mindössze 3 srác és 2 lány. - darálta le a mai napi programot a kis kolléga nőm, aki mindennap tesz arról, hogy a hatalmas plasztikai cickóit láthassam anélkül, hogy látni akarnám.
- Köszönöm szépen! - motyogtam majd kitártam a fa ajtót, amin a nevem szerepelt és beléptem a kis birodalmamba. Az én irodámba, ahol a mindennapjaimat töltöm.
Hatalmas fekete kanapé, bőr fotel, vajszínű falak, kávéfőző, televízió és nagy asztal, amin a bögrémen és a laptopom kívül semmi más nem foglalt helyet. Volt odabent még egy asztal és egy bőr fotel a jövendőbeli asszisztensemnek, akit alighanem még ma megválasztok.
Bekapcsoltam a tv-t és végig hallgattam a sporthíreket, majd lefőztem magamnak egy kis kávét. Valljuk meg őszintén nekem nincsen sok dolgom. Csakis annyi, hogy kiválasszam mi legyen a téma a magazinban abban a hónapban. Kiválasztom a modellt, akit a címlapon látni szeretnék és a többiek innentől mindent megoldanak, én pedig a kész anyagot kézbe kapom elolvasom és mehet a nyomdába.
Átnéztem a lapokat amiket a kanapén találtam. Egész jó az e havi bevételünk, pedig apám halál után -akitől a céget örököltem - nem sokat számítottam. Ő volt a cég lelke. Aztán a 45 éves férfit, leváltottam én a 19 éves még forró fejemmel. Bár sokak szerint ez a fiatalosság kellett ahhoz, hogy újra legyen értelme megvenni a lapot.
Leültem a kis fotelbe és csak elgondolkoztam. Vajon Beckie és a többiek hogy vannak? Most is a padokat koptatják és egymást dobálják papírgalacsinokkal? Kár, hogy már nem vagyok ott...és nagy kár, hogy anyáék már nincsenek itt. Nem keltenek fel reggelente simogatva. Nincsen kész reggelim és a mosást is én intézem el magamnak. Bár sosem voltam túl jóban a szüleimmel, hiszen nem voltam egy minta gyerek és miután a titkom kiderült nem kedveltek már annyira.


Az idő gyorsan szaladt. Már meghallgattam a két női jelentkezőt az asszisztens posztra, de egyik sem volt túl meggyőző. Az egyiknek van három gyereke, akiket egyedül nevel. Az pedig nem lenne nagy segítség. Hiszen ha a gyereke megbetegszik, akkor megint itt maradok egyedül. A másik lány inkább külsőre volt csodálatos,de belül rohadt és hatalmas sötétség lepte el koponyája nagy részét. Buta volt...mint a föld. Ahelyett, hogy én kérdeztem volna tőle, ő kérdezte meg, hogy egy ilyen munkába mit is kell csinálni. Nos..végképp nulla volt a csaj.
- Uraim! Maguk következnek. Hölgyeim, nagyon sajnálom de önök hazamehetnek. - léptem ki az irodámból közölni a tényt.
Végig néztem a férfi jelölteken. Kettő teljesen frappánsan volt kiöltözve. Az egyik barna, míg a másik szürke öltönyben tündökölt. A harmadik személy egy fekete farmerban üldögélt, felsőtestét pedig szürke inggel fedte le, nyakkendőjét rendezetlenül kötötte meg és csak lógott a nyakába.
Rámutattam a szürke öltönyös férfire, aki felegyenesedve lépett be előttem. Fél órán keresztül beszélt. De a semmiről. Lassan ott tartottam, hogy le kéne lőnöm és akkor talán abbahagyja. Még öt percig bírtam, majd megköszöntem a részvételét és haza küldtem.
- Jöhet a következő! - szóltam ki. A farmeros, szürke inges srác felpattant a székéről. Szemöldökét piercing díszítette. Haja felzselézve állt az égnek, mégis tökéletesen mutatott a bőr fotelben.
- Nos? Harry Styles vagyok! - nyújtottam kezet már a mai napon negyedszer.
- Louis Tomlinson. - mondta egy kissé félve.
- Nyugodjon meg nem fogom megenni. Eddig mindenki élve távozott. - próbáltam megnyugtatni.
Felmosolygott, majd elmesélte eddig merre dolgozott. Nem hangzott rosszul, bár voltak rendőrségi ügyei egy fél évvel ezelőtt, nem nagyon érdekelt. A 21 éves Louis meggyőző volt. Az előző munkahelyei pedig meg voltak vele elégedve.
Kezemet oda nyújtottam felém, ő pedig elfogadta a kézrázást.
- Gratulálok Louis Tomlinson, a mai naptól kezdve ön a Vogue főnökének az új asszisztense. - gügyögtem el a begyakorolt egy mondatomat.
- Kajak? Az enyém az állás? - mondta izgatottan mégis laza stílusban.
- Pontosan Mr. Tomlinson. - bólintottam oda. Majd kinyitottam az ajtó és szóltam a barna öltönyös fickónak, hogy hazamehet, hiszen itt már nincsen rá szükség.
- Mikor kezdhetek? - nézett fel rám. Szemei megigézően kékek voltak.
- Hát. Ma már igazából semmi dolgod nincsen, ahogy nekem sem túl sok. - nevettem fel.
- Mehetek haza? - emelte fel szemöldökét.
- Valahogy úgy, hacsak nincsen kedve meginni velem egy kávét!
Fogalmam sincsen honnan jött, hogy kávézgatni hívjam. De ha már kimondtam nincsen vissza út.
- Most, hogy mondja meginnék egy jó erős feketét. - simogatta meg a hasát.
Felkaptam az autóm kulcsát és fekete táskámat, majd Lou-val az oldalamon távoztam az irodából.
Ahogy végig mentünk a folyosón eszembe jutott, hogy talán a kollégáknak is be kéne mutatnom az új asszisztenst és főnök helyettest.
- Egy kis figyelmet kérnék! - szólaltam meg karcos hangon. Csend lett és mindenki felénk bámult. Mr. Tomlinson nem ijedt meg, sőt még inkább kihúzta magát, hogy jól lássák.
- Szeretném bemutatni az új asszisztensemet, Louis Tomlinson-t. Ha esetleg távol lennék ő fogja kézben tartani a dolgokat és elvárom, hogy mindenki azt tegye amit mond.
- Hello. - köszönt oda mindenkinek a kitetkózott srác. Kicsit irigykedtem lazaságára.


Az autóban ültünk haláli nagy csendben. Nem zavart a dolog, de jó lett volna jobban megismerkedni vele.
- Na és hol lakik? - kérdeztem meg. A szememet levettem az útról és kék szemeibe néztem.
- Hát. Jelenleg az egyik barátomnál húzom meg magamat, amíg nem lesz pénzem saját lakásra. - hajtotta le a fejét. Kínos kérdés volt. Lehet jobban tettem volna ha befogom a pofámat.
- Na és Mr.Styles ön hol lakik? - kérdezte meg nevetve.
- Tegeződhetünk? A maga szájából egészen hülyén hangzik a Mr. Styles.
- Értetted Harry. Szóval te hol laksz?
Furcsa érzés vetődött rám, ahogy kimondta a nevemet.
- Öhm. Én egy nagyobb lakásban lakok, egy eldugott kis helyen.
- Lefogadom csak úgy lebzselnek körülötted a nők és szomszédból néznek, mikor lépsz ki öltönyödben. - nevetett fel hangosan.
- Hát te aztán nagyon belém láttál.  - mosolyodtam el.
- Egészen a vesédig. - bökte meg az oldalam.

*A kávézóban*

- Ülj le valahova én addig elmegyek a kávékért. - adtam ki az utasítást.
Leült a sarokban lévő kanapékra, ami körül nem igazán volt senki.
- Kérek szépen egy erős fekete kávét és egy capuccino-t. - mondtam az általam talán túl jól ismert pincér srácnak a rendelést.
- Máris adom. - fordult nekem háttal.- Harold nem érsz rá a hétvégén? Elmehetnénk a strandra, állítólag nagyon jó idő lesz. - motyogta.
- Bryan..már elmondtam, hogy már semmit nem akarok tőled. Sem a közös hétvégét, se...se semmit. - akadtam ki és rácsaptam a pultra.
- Jól van te vadállat, nem kell felkapni a vizet. Különben is csak vicc volt, már túl vagyok rajtad. Nincsen többé szükségem a formás hátsó feledre. - mondta pökhendi stílusban.
- Ha nem akarod, hogy itt helyben megfojtsalak fogd be a pofádat és add a kávékat.
- Ha kész van adom!
Valószínűleg Louisnak feltűnt, hogy csapkodok és kissé ideges vagyok, hiszen felénk tartott.
- Valami gond van Harry? - nézett rám és a pincérsrácra.
- Semmi. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- Oh. Ezek szerint te is túl vagy rajtam! - kiáltott fel Bry.
Fejem valószínű tűzvörösre változott. Mindig mindet elbasz ez a faszfej.
- Igen, túl. Ide adnád már azokat a kibaszott kávékat, vagy szarakodsz még? - támadta le Louis.
Meglepetten néztem rá és fogalmam sem volt róla, mégis mi a frászt művel. Kezét átdobta a vállamon. Halál közeli állapotba kerültem, ahogy mellé még mosolygott is.
- Mondanám, hogy köszönjük, de sajnos olyan lassú voltál, hogy előbb találtam volna meg a három éve elveszett kutyámat. - kapta le a kész kávékat Lou.
Még mindig fogta a vállamat, ahogy a székekhez mentünk, majd mikor leültünk elengedett és csak mosolygott. Kortyoltunk egyet a kávénkba. Úgy éreztem magamat, mint aki megkukult és néma lett.
- Szóval Harry..meleg vagy? - kérdezte teljesen nyugodtan. Mintha ez olyan természetes lenne.
- Muszáj erről beszélnünk? - hajtottam le a fejemet és a fekete cipőmet kémleltem, ami nem változott semmit. Ugyanolyan szépen csillogott.
- Nem. Nem muszáj. De szeretném tudni. - hajolt hozzám közelebb. Jóval közelebb.
- Igen. Az...az vagyok. - tudattam vele, majd arra gondoltam jó lenne megfulladni a forró kávéba és a szokottnál is nagyobbat kortyoltam.
- Az jó. - motyogta és újra a szájához emelte a kis bögrét.
- Ez már miért lenne jó? - néztem rá meggyötört fejjel, mire csak mosolygást kaptam. Lehetetlen, hogy ő is a férfiakhoz vonzódjon.
- Miért ne? Legalább ugyanabban a csapatban játszunk! - emelte fel a kezét egy pacsira.
Szóval mégis. Lehetséges, hogy a férfiakat szereti. Én miért nem tudom ilyen lazán kezelni a dolgot mint ő? Leakarja pacsizni, hogy melegek vagyunk. Lassan emeltem fel a kezemet és egy gyengén belecsaptam a tenyerébe.


Kezdett beesteledni. Én pedig már hiányoltam a puha ágyamat. Louis társasága szórakoztató volt és az élete is csodálatos volt...már amennyiről beszámolt. Én csak hallgattam és jókat nevettem vele, illetve rajta.
- Hazaviszlek! - mondtam és felkeltem kifizetni a számlát.
- Hazavihetsz de akkor én fizetek! - kelt fel ő is és előre szaladt.


*Louis szemszöge*
Odafutottam a pulthoz, hogy kifizessem a kávét. Harry csak mosolygott és rájött, ezt a csatát én nyertem.
A délutáni bunkó srác lépett elő.
- Fizetnék.- mondtam oda saját stílusomban.
- Rendben van. Ez így teljesen pontosan 1500 forint lesz. - mormogta de nem nézett fel a kasszából.
Elé dobtam a pénzt, majd elkaptam a csuklóját, mire felnézett rám. Végre.
- Szállj le Harry-ről és hagyd szépen békén!!! Világos voltam? - kérdeztem meg teljes erőből.
- Értettem. - motyogta egy kis félelemben.

-Indulhatunk? - állt meg mellettem Harry. Elengedtem a srác csuklóját és a fürtösre néztem. Nagyon tetszett a haja és a smaragd zöld szemei. Varázslatosak.
- Menjünk! - mosolyogtam rá, majd vállán áthajítottam a kezemet és átkarolva távoztunk a helyről.
Az anyósülésre ültem, majd bekapcsoltam az övemet és lassan el is indultunk.


Kikanyarodtunk a főútra.
- Hova vigyelek? - kérdezte nyugodtan, lágy hangon.
- Csak tegyél ki ott! - mutattam rá a szembe lévő sarokra.
- Ne vigyelek el a lakásotokig? - szemeit rajtam legeltette.
- Nem. Nem kell. Szeretnék egy kicsit sétálni mielőtt haza megyek. - motyogtam.
Nem akartam, hogy rájöjjön nem igaz az egész. Még, hogy barátoknál lakok? Nincsenek is barátaim. Az egyik sikátorba húzom meg magamat minden éjjelre, reggel pedig a közelemben lévő sportcsarnok öltözőjében zuhanyzok, ahova amúgy a lábamat sem tehetném be. Pénzem, pedig eddig utca zenélésből volt. Az előző munkahelyekről mind kirúgtak a rendőrségi ügyek miatt. Pedig megvoltak velem elégedve.
- Akkor holnap reggel találkozunk az irodában. - mosolygott rám, ezzel felfedve gödröcskéit.
- Ott leszek. Aludj jól Hazza. - mosolyogtam én is rá, majd kinyitottam az ajtót és távoztam.


*Harry szemszög*

Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.