- Tomlinson..kérlek szépen fogd be a szádat vagy betömöm valamivel...- motyogtam teli szájjal.
- Ohhhh..és mégis mivel? - nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Hát elsősorban most a szendvicsedre gondoltam. - haraptam bele maradék szendvicsemre.
- És másodjára mire gondoltál Harry? - húzta fel szemöldökét egy mosoly kíséretében.
Lábát kinyújtotta így elérve az asztal alatt az én lábaimat. Végig vezette rajtam a lábfejét, mire kezdtem kellemesen mégis kellemetlenül érezni magamat.
- Nem...nem akarod tudni. - motyogtam de éreztem, ahogy lever a víz.
- Dehogynem! Hallani akarom a csodálatos szádból, hogy mégis mi járt a fejedben az elmúlt 5 percben. - hangja lány volt és szexi. Tudta mivel tud levenni a lábamról.
- Nem fogom kimondani! - szuszogtam, ahogy lábával már a combomon járkált fel-le.
- Hát. Akkor sajnos olyat fogok tenni, amit remélem egyikünk sem fog megbánni. - felkelt a székéből és mellém lépett. Kihúztam a székemet és az ölembe ült szembe velem. Nem tudtam mi következik most...de valahogy nem is érdekelt.
- Örülök Mr. Styles, hogy nem gombolta be az összes gombját az ingén különben kissé nehezebb dolgom lenne.
Ajka már hihetetlenül közel volt az enyémhez. Csak bámultam a rózsaszín száját, mire megnyalta azt és felém közeledett. Ajka ahogy hozzám ért elektromosság járt át. Ujjait megéreztem a gombokon, amiket lassan gombolt ki. Csókja szenvedélyes volt és óvatos.
- Most megmutatom mennyire beléd zúgtam! - suttogta bele a fülembe, majd immáron vörös arccal ült velem szemben.
- Mit...értesz...azon, hogy...belém szerettél? - kérdeztem de minden szavamat egy csók akadályozta meg.
- Amint beléptem az irodádba tegnap és, ahogy kiejtetted a nevemet a szádon, teljesen elvarázsoltál. Tudtam, hogy kellesz nekem és, amolyan szerelem volt első látásra! - magyarázta egy édeskés mosoly keretében. - De mivel nem akarom elkapkodni a dolgot és nem szeretném leégetni magamat, ha esetleg neked én nem jönnék be, leszállok rólad, felöltözök és menjünk dolgozni. - motyogta és felakart kelni, de elkaptam a csuklóját és az ölembe rántottam vissza.
- Fogalmam sincs mi a frászt műveltél velem tegnap. De teljesen rád vagyok állva. Értsd, ahogy akarod! Két éve nem voltam együtt se nővel, se férfival erre belépsz az irodába és mindent megváltoztatsz. - behunytam a szememet. Sosem mondtam ki semmit ennyire nyíltan, mint ezt a pár mondatot.
- Nem akarlak kihasználni. - mormogta és visszagombolta az ingemet. - Megmutatom, hogy tudlak szeretni és, ezért ma én elviszlek vacsorázni. - vigyorgott rám és a hajamba túrt. - Persze csak ha van kedved randizni velem....
Hangja elhalkult.
- Van kedvem.
Gyomrom görcsbe rándult, a kezeim pedig remegtek. Soha nem volt randim. Egyszer sem. Hiszen Jimmy nem vitt el sehova, maximum az ágyába. Előtte pedig nem volt senkim sem.
Louis felkelt rólam és felsétált a lépcsőn a ruháiért. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de sehogy sem ment. Megtörtént köztünk az első csók, ami mindenre rányomta a bélyegét. Rápillantottam a komódon álló családi fotóra, amin anya és apa is rajta van. Tudom, hogy most mennyire nem lennének rám büszkék, hisz a kapcsolatunk pontosan azért romlott meg, mert rájöttek, hogy nem a nőkre bukok. Felemeltem a képet.
- Tudom, hogy most mennyire nem örülnétek ennek az egésznek. De nekem lehet Ő lesz a boldogságom kulcsa.- súgtam oda a képnek, majd visszatettem és felvettem a zakómat.
Csak álltam a bejárati ajtó előtt várva Louis-ra, amikor meghallottam lépteit a lépcső tetejéről. Azt, hittem menten meghalok. Lou-n egy szürke színű öltöny feszült, az inge szabályosan be volt gombolva, a gallérja alatt egy világos kék színű nyakkendő pihent,gondosan megkötve.
- Mehetünk! - szólalt meg ahogy elém ért.
- Mióta hordasz te öltönyt? - gügyögtem.
- Amióta a te céged asszisztense lettem. Azaz tegnap óta. - nevetett fel hangosan. - Jól áll?
- Igen. Nagyon! - motyogtam.
Az autóban ülve Louis vicces történeketeket mesélt nekem a kis korából. Humoros, hogy ahhoz képest milyen rossz fiús is kinézetre, belülről olyan mint a csoki torta. Omlós és édes.
Megérkeztünk és együtt sétáltunk be az épületbe, ahol hatalmas volt a nyüzsgés. Becsuktuk magunk mögött az ajtót.
*Louis szemszöge*
Fogalmam sem volt mi a fene ütött belém az asztalnál. Egyszerűen úgy éreztem nekem kell Harold és ha nem cselekszem, akkor nem lesz az enyém soha sem. Beérve az irodába végre csend lett körülöttünk. Egész eddig azt hallgattuk, hogy mit kell még ma elintézni.
- Mit kell ma csinálnom? - tettem csípőre a kezemet, miközben Harry bekapcsolta a kávéfőzőt és a tv-t.
- Lehet, hogy semmit. Attól függ, hogy elkészültek-e már a nyomtatványokkal egy emelettel feljebb. - magyarázta nekem háttal. Bűntudatom lett. Talán elrontottam valamit? Talán elrontottam mindent?
Odasétáltam mellé. Pár lépessel távolabb álltam tőle.
- Valami baj van? - kérdeztem meg halkan, mire felém fordult. Kezét először végig vezette karomon.
- Nem. Nincsen semmi.
Pár percig csak bámult és hezitált. Végül megölelt, közben neki tolt a konyha pultnak.
- Elnézést kérek Mr. Styles és Mr. Tomlinson de várják önöket egy emelettel feljebb. - lépett be egy szőke hajú nő, szerintem kopogás nélkül. Azonnal szétrepültünk, mikor a neveinket meghallottuk a szöszi szájából. Gyorsan távozott.
- Indulás felfelé! - vigyorgott rám Harold.
- Feltehetek egy kérdést? - vontam össze szemöldökömet.
- Naná!
- Idebent tudnak róla, hogy a férfiakhoz vonzódsz?
- Hát. Szerintem tudni nem tudják,inkább csak sejtik a dolgot. - motyogta és meghúzta egy kicsit a nyakkendőmet.
A papírokat átfutva tetszettek az e-havi dolgok és Harry is le volt nyűgözve.
Beesteledett. Harold magára vette a fekete zakóját, majd én is magamra rángattam a szürkémet.
- Indulhatunk? - kérdeztem meg és vettem egy nagy levegőt. Randizni viszem a főnökömet!
- Igen. Azt hiszem. - arca kipirosodott.
- De akkor én vezetek. Tehát kérem a kocsikulcsot! - nyújtottam előre a kezemet, mire ő a zsebébe nyúlt és megkaptam a Range Rover kulcsát. Ahogy leértünk a garázshoz kinyitottam előtte az anyósülés ajtaját. Beszállt. Hatalmas levegőt vettem, miközben átgondoltam mit, hogyan akarok majd a mai estén csinálni.
- Elviszlek arra a helyre, ahol az én legjobb barátnőm a főnökasszony. - magyaráztam. - Ott ehetünk ingyen. Mivel ma én viszlek téged randira!
Nem vagyok pénzes kölyök, akinek mindenre futja. Pláne nem valami iszonyat drága étteremre. Így egy választásom maradt. Mégpedig Helen étterme, ahol sok a finomság és mivel ismer valószínű egy eldugottabb hellyel fog jutalmazni bennünket.
- Rendben van! Menjünk! - mosolygott aranyosan.
- De előre szólok. Helen gyakran sokat beszél és ha meglát engem egy sráccal valószínű mindenre kíváncsi lesz. Ne mondj semmit..inkább hagyjál majd engem beszélni. - magyaráztam és elindítottam a járgányt.
- Értettem főnök! - nevetett fel hangosan.
Kinyitottam előtte az étterem hatalmas barna kapuját, majd besétált előttem. Hazudnék ha azt mondanám nem vettem szemügyre az öltönyben tökéletesen feszülő hátsóját.
- Louis!!!! Istenem de jó téged itt látni! - ugrott a nyakamba a szőkés-barna hajó barátosném, amint meglátott.
- Hello Helen.
Fuldokoltam miközben ölelt.
- Uh....te nem egyedül jöttél Tomlinson! Kivel vagy itt? - mérte végig a mellettem álló göndörkét.
- Harry vagyok. Harry Styles. - mosolygott rá Helenre a fürtös és kezet ráztak.
- Csak nem te vagy az én LouLou-mnak a barátja? - kuncogott fel iszonyatosan csajosan.
Esküszöm megfogom egyszer fojtani ezt a nőt. LouLou?
- Helen. Kérlek fogd be a vörös rúzsban úszó szádat és inkább adj nekünk egy asztalt. - hadonásztam.
- Te semmit sem változtál. Még mindig ugyanaz a marha nagy tapló vagy, aki voltál.
Megforgattam a szememet, mire Harold kinevetett engem. Követtük a barátnőmet, miközben azon gondolkoztam, hogyan tudnám anélkül kifojtani belőle, ezt a marhaságot, hogy ne haljon meg.
- Remélem meg felel srácok! - mutatott rá a sarokban elhelyezkedő kanapéval rendelkező asztalra.
- Jó lesz! - motyogta Harry. Rám nézett majd mögém lépett és segített levetni a zakómat. Tetszett a gesztusa.
- Na én nem is zavarok tovább gerlicéim! Negyed óra múlva visszajövök a rendelésért. - majd ellibegett.
- Ha tudom, hogy ma ennyire idióta nem ide jövünk! - huppantam le a piros kanapéra.
- Szerintem igazán aranyos lány. Bolond a javából. De sosem ilyen legjobb barátnőt képzeltem el hozzád. Inkább amolyan tetkós, piercingesre gondoltam, mintsem rózsaszín pólós szőke hajúra, aki iszonyatosan hiperaktív. - nevetett fel, amitől belőlem is mosolyt váltott ki.
- Hát. Akkor most már tudod, hogy a legjobb barátnőm teljesen zizi.
- Hazudnék ha azt mondanám nem az. De nagyon hasonlít a jelleme Beckie-re. Ő is hasonló karakter. Mindig pörög- forog és egyfolytában az életet akarja megfejteni a hülye és értelmetlen mondataival, amikre Ő azt hiszi, hogy teljesen értelmesek. - magyarázta miközben levette a zakóját.
Helen visszatért egy papírral a kezében és egy menüsorral.
- Mit kértek? - vigyorgott ezerwattos mosollyal.
- Kérünk szépen a legjobb borból és pezsgőből, ami a készleten van.
- Én kérek szépen egy jó nagy adag spagettit.
- Én is azt kérek!
- Értettem. Aztán csak óvatosan inni srácok, még a végén már ma éjjel az ágyban köttök ki. Bár kit érdekel nem igaz? - vigyorgott még mindig Helen.
Az arcom vörössé fordult át, míg Harold mosolyogva nézett rám. A barátnőm szerencsére felszívódott.
- Tutira direkt csinálja. - támasztottam meg az arcomat a kezemmel.
- Szóval hány sráccal is kötöttél te ki az ágyban az első randi után? - kérdezte meg, miközben eljátszadozott a terítő szélével.
- Hé! Sehánnyal eddig volt egyetlen pasim és nem több. Azzal is vártam a második randikig, csak aztán eldobott mint egy rongyot.
- Na a két szerencsétlen találkozott! - mutatott rám majd magára a fürtös.
- Az ám! A két hős. - emeltem fel a magasba a karomat.
- Én leszek a te hősöd, te pedig az enyém! - halkan mondta én mégis meghallottam.
- Benne vagyok. - mosolyogtam fel rá és nagyon vágytam arra, hogy megcsókoljam újra! A reggeli csók óta, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jól csókol.
Helena mindent kirakott az asztalra mi pedig a lágy zene mellett, ami a hangszóróból szólt, próbáltunk beszélgetni. Sok téma felmerült. Például az is, hogy négy húgom van, így én vagyok az egyetlen fiú a családban.
- Neked van testvéred Harold? - kérdeztem vissza, mire letette a villáját és megtörölte a száját.
- Van egy nővérem. Csak nem tudom hol van jelenleg, mióta a szüleink elhunytak nem nagyon láttam. - válaszolta komolyan majd a pezsgős üvegért nyúlt és töltött mind a kettőnknek. - Egyszer majd megismerhetem a húgaidat? - kérdezte meg mosolyogva és felém nyújtotta az egyik poharat.
- Mindenképpen. Karácsonykor anyáék úgyis hazajönnek!
- Addig még vissza van két hét Tomlinson! - bágyadtan mosolygott rám.
- Hosszú távra tervezek. Legyen az két hét, egy hónap, fél év, egy év vagy akár egy örök élet...akkor is! - motyogtam.
- Akkor koccintsunk erre!
A poharaink ütemesen koccantak végül lenyeltük a benne lévő gyöngyöző italt.
- Ez valóban finom. - dicsérte meg a pezsgőt Harold.
- Helen tud választani. Legalább abban jó! - mormogtam, majd Harry nevetése töltötte be a teret.
- Mesélj magadról! Hol vannak pontosan a szüleid? - hunyorgott rám. Villájára feltekert egy adag tésztát.
- Az év elején Malibu-n nyaraltak de, hogy most pontosan hol vannak...arról fogalmam sincsen. - sóhajtottam fel. - De azt tudom, hogy pontosan egy hét múlva itthon vannak a karácsony fával és minden hasznos kiegészítőkkel. Na meg a tesóimmal.
Nagyon jókat nevettünk közösen. Van benne valami, ami nagyon humoros és szexi. Akárhányszor beszélt a munkájáról vagy a barátairól mindig olyan ragyogó volt. Szeretet teljes.
Felnevettem.
- Most min nevetsz ez egy nagyon komoly dolog. Fogalmam sincsen mit tudnék venni Gemmának karácsonyra! - mosolygott rám miközben értetlenkedve nézett rám.
- Nem azon nevetek.
- Akkor?
- Tiszta paradicsom a szád Harold! - röhögtem fel újra, mire arca elpirosodott és elkezdett matatni valamiért amivel letörölhetnél. A szalvétáért nyúltam.
- Segíthetek? - kérdeztem meg mosolyogva.
Csendben maradt. Ahogyan ajkát töröltem a vajszínű anyaggal elidőztem a száján. Csodálatosan rózsaszín volt, tökéletesen telt, a vonalát pedig még egy profi vonalzóval sem lehetett volna szebben megrajzolni. Felnéztem szemeire, melyek olyan csillogást kölcsönöztek akár a zafír. Tekintete cikázott a szemeim és a szám között, majd fejét előre biccentette. Az enyém is közelebb húzódott, majd szája hozzám ért. Bizsergés futott végig az egész testemen, ahogy ajka az enyémet becézgette. Keze rásimult a nyakamra, hüvelykujjával apró kör-körös mozdulatokkal simogatott meg. Nyelvemet átcsúsztattam szájába, mire halk nyögés hagyta el a száját. Ujjaimat hajába vezettem és mélyítettünk a csókon. Még órákig így maradtam volna, de mivel elfogyott a levegőnk elhajoltunk egymásról. Zavart mosoly villant felém, majd keze távozott a nyakamról.
Csend állt be közöttünk, mindkettőnk arcát mosoly festette. Iszonyatosan csókol!
- Hazamegyünk? - törte meg a csendet.
- Mehetünk! - tettem le a szalvétát, majd felálltam.
A zakóját felemeltem és ráadtam, majd az enyémet is magamra aggattam.
- Máris mentek? Nem is beszélgettünk! - támadott le minket a kijáratnál Helena.
- Majd még találkozunk. - böktem oda neki mosolyogva, majd tényleg elhagytuk a terepet.
Én vezettem. Harold végig engem bámult, majd az egyik piros lámpánál megéreztem kezét a combomon. Rápillantottam. Kaján mosoly jelent meg az arcán. Felém hajolva puszit adott az arcomra.
- Évek óta most először érzem úgy, hogy nem csak én szeretek valakit. - súgta bele fülembe.
- Én igazán szeretlek Harry! - motyogtam. Úgy éreztem, mintha megbabonáztak volna teljesen.
Belépve a bejárati ajtón eldöntöttük, hogy készítünk egy kis sütit közösen. Nem mintha nem laktunk volna jól az étterembe, de legalább együtt csinálunk programot.
- Milyet csináljunk? - kérdeztem meg miközben az egyik süteményes könyvet lapozgattam.
Harold fogta és becsapta a kezemben lévő könyvet.
- Van egy specialitásom. Azt fogjuk megcsinálni! - vigyorgott rám, majd elkapta a kezemet és a konyháig battyogtunk.
A pultra készítettük ki a hozzávalókat. Citrom, tej, liszt stb.
Harry felvett egy kötényt majd a szekrénybe nyúlva nekem is kivett egy rózsaszínt.
- Most tényleg? Miért nem lehet az enyém a kék? - kérdeztem meg miközben ujjaim közé fogtam a lányos színű anyagot.
- Azért nem lehet a tiéd, mert ez az enyém! Az pedig a nővéremé, szóval vedd fel! - magyarázta és pultnak dőlve várta, hogy magamra aggassam Gemma kötényét.
- Csodásan nézek ki. - mondtam enyhe cinikussággal.
- Szerintem tényleg jól áll. Aranyos vagy benne. - mosolygott rám. A szívem még hevesebben vert és egyre hülyébben éreztem magamat. Olyan vagyok mint valami idióta kislány, aki rózsaszín kötényben várja, hogy élete lovagja most azonnal megcsókolja. De hát tényleg erre várok. Csak nem vagyok lány.
- Kezdjünk is neki! - csapta össze a tenyerét Harry.
- Egy óra múlva kész is lesz. - toltam be a sütőbe a tortát.
- Profi kukta voltál! - lépett oda mellém Harold és összekócolta a már amúgy sem jól álló hajamat.
Megfordulva hihetetlen közelségbe kerültem a fürtöshöz. A pultnak dőltem hátha akkor egy kicsit távolabb lesz tőlem, de nem. Ő is lépett. A pultnak támasztotta a kezeit derekam körül. Nagyot nyelt, még az ádámcsutkája is megmozdult. Orrát az enyémhez érintette, majd ajka rátalált az enyémre. Lassan és óvatosan csókolt. Hátára vezettem a kezemet és a kötényének a masnijával kezdtem játszani. Nem állt szándékomban kibontani a csomó és levenni róla..de valahogy mégis megtörtént. A kötény pedig kettőnk közé omlott. Megijedtem, hogy talán most ellép előlem ezzel megszakítva ezt a gyönyörű pillanatot. De nem tette. Helyette ő is a pink kötényemnek a csomójához nyúlt és kibontotta,azt. Szintén kettőnk közé került az anyag. Még közelebb léptem hozzá. Éreztem testének a melegét. Ujjait a hajamba szántotta, majd szájával lejjebb tért és a kulcs csontomra lehelt egy puszit.
- Te jó ég. - szaladt ki a számon, mire felnézett rám. Szeme már cseppet sem volt olyan aranyló zöld, sokkal inkább vággyal teli barnának látszott.
- Valami gond van? - kérdezte szinte fuldokolva?
- Nem nincsen semmi. - hadartam és most én estem neki ajkainak, ami után Harold egy férfias nyögést eresztett el a számba.
- Ugorj! - beszéltem bele a szájába, mire rám nézett.
- Elbírsz te engem egyáltalán?
- Mi lenne, ha egyszer nem gondolkoznál csak csinálnád, amit kérek? - nevettem ki, majd végül nekirugaszkodott a talajtól. Lábait körbe csavarta csípőmnél, kezével a nyakamba kapaszkodott és nevetni kezdett, miközben átlavíroztam a folyosón, fel a lépcsőn és a szobába cipeltem.
- Mi olyan vicces Mr. Styles? - néztem rá, de még mindig én tartottam.
- Sosem cipelt senki fel a szobámig. - fejét a vállamra hajtotta. Szuszogását hallottam a fülembe.
- El ne aludjál nekem! - dobtam rá az ágyra.
Egy pillanatra láttam a szemében, hogy nem biztos semmiben. Inkább leültem mellé és nem másztam rá.
- Ne haragudj. Tudod...félek! Már három éve annak, hogy én együtt voltam valakivel és az a valaki sem szeretett. - arcát a tenyerébe temette.
- Nehogy sírjál, nem kell csinálnunk semmit sem!- simítottam végig a haján. - Én tudlak szeretni.
A hang alig akart kijönni a torkomból. Nem vallottam szerelmet gyakran. Sőt kimondhatjuk soha nem mondtam senkinek sem őszintén, hogy szeretem.
Felkapta a fejét a tenyeréből. Egy könnycsepp épp kicsöppent a szeméből. Ölembe ült, szembe velem és a nyakamat kezdte szívni. Ujjaival benyúlt az ingem alá és simogatni kezdte a bőrömet. Ahol megérintett szinte lángra lobbantam. Kicsit feljebb mászott és felült rajtam. Letolta rólam a szerintem irtó gáz szürke zakót. Tenyerével simogatta a vállamat. Nem óvatoskodott. Szét tépte az inget. A gombok pattogtak a parkettán.
- Ugye tudsz róla, hogy ez volt az egyetlen ingem. - motyogtam.
- Mi lenne ha egyszer nem gondolkoznál Mr. Tomlinson? - kacsintott rám, majd mosolyával jutalmazott meg és csókot nyomtam ajkára. Én következtem a vetkőztetésben. Levettem róla a fekete zakót és lassan pattintottam ki a gombokat, egyesével. Ahogy lekerült róla a fehér anyag meglepődtem. Mellkasát tetkót díszítették. Hasán pedig egy hatalmas pillangó ékesedett. Végig vezettem rajta a kezemet. Megremegett érintésem alatt.
- Ezt meddig akartad titkolni? - böktem rá a madaras tintára.
- Gondoltam, hadd érezd úgy te vagy az egyetlen agyon tetkózott a lakásban. - kuncogott fel.
Csókolni kezdtem a madarait. Azok tetszettek a legjobban!
Hanyatt döntöttem az ágyon Harry-t. Nem nagyon szerettem felül lenni, de ez volt az egyetlen lehetőség, hogy végre vízszintesbe kerüljünk.
- Legalább hadd legyek én felül! - bökte ki Harold, mintha csak a fejembe olvasott volna. Gördültünk egyet az ágyon és végre alul lehettem.
Az övemért nyúlt és kibontotta, majd a földre dobta. Nagyot csattant a parkettán. Nadrág gombomat is kipattintotta, majd lehúzta rólam. Egy szál alsónadrágban feküdtem alatta. Lassan kezdett rajtam mozogni.
- Hagyjál nekem egy pár percet és megígérem, hogy én is leveszem a nadrágomat. - nyögte.
Ráhagytam. Két perc múlva kezemet az övére helyezte. Kikapcsoltam, majd megváltam a nadrágjától. Fekete alsónadrág volt rajta. Mellém gördült, majd a tenyerét az boxeremre helyezte. Én is így tettem. Lassan dörzsölni kezdtük egymásét. Keze benyúlt a nadrágomba és megérintett. Letoltam róla a már feleslegessé vált anyagot, ami egy kézzel nem volt egy egyszerű húzás. Kezét fel és le mozgatta rajtam. Én pedig ugyanazt az ütemet tettem meg rajta, amit Ő rajtam.
Felült és lelökte a kezemet magáról.
- Valamit nem jól csinálok? - kérdeztem nyöszörögve.
- Kurva jó vagy! - jött a válasz, de rám mászott és végig csókolta a mellkasomat..egyre lefelé haladva. Ágyékomon végig nyalt, majd felnézett rám. Felkönyököltem, így láttam mire készül. Teljesen leszedte rólam az alsómat, majd ajkát a férfiasságomhoz érintette. Lassan vette be a szájába.
- Uramisten! - nyögtem fel és a lepedőbe markoltam. Lementem a torkán, szinte teljesen. Göndör fürtjei csikizték a combomat. Megremegtem és a szájába élveztem egy mérhetetlen nagy nyögés keretében.
- Basszus Harry. - levegőért kapkodtam, mire Ő csak mosolyogva felmászott hozzám és szájon csókolt.
Fordítottam rajta egyet és most én lettem felül. Az összes tetkón puszit hagytam, ágyékába pedig beleharaptam egy aprócskát. Csípője feljebb emelkedett.
- Türelmetlen vagy? - kérdeztem meg miközben ránevettem.
- Soha. - nyöszörögte.
Mivel már megváltam a nadrágjától nem kellett sokáig tétlenkednem. Számba vettem.
*Harry szemszöge*
Megkívántam. Jobban, mint a lent sülő tortát. Pedig én édes szájú vagyok! Ahogy rajtam feküdt, ahogy megérintett. Ő volt az első valaki, aki azt mondta nekem, hogy SZERET. Még a szüleim sem mondtak nekem ilyet, már vagy 5 éve. Erre jön Louis, belép az irodába, belép az életembe!
Végig nyalt a péniszemen. Hajába markoltam, mire felnyögött.
- Ne..ne haragudj. - nyüszögtem.
- Tetszett! - gügyögte, de nem vette le rólam a száját.
Egyre jobban tolt be magába, kezével közben a hasamat simogatta. Mintha csak tudta volna, hogy imádom amikor a hasamat simogatják. Nem tartott túl sokáig, rögtön elért az orgazmus.
Egymás mellett pihegtünk, mire ő rám nézett.
- Megbántad? - a sötétben is láttam, ahogy pislogott.
- Nem. De ne haragudj, hogy....- beakartam fejezni, de elég kínos lett volna.
- Semmi gond. Régen voltál már valakivel, ahogy én is. Ráadásul profik vagyunk. Még jó, hogy nem tartott sokáig. - viccelődött majd puszit nyomott az arcomra.
- Lehet egy kérdésem? - kérdezte, miközben én fel ültem és elnyúltam a takaróért, hogy magunkra terítsem.
- Hallgatlak! - oldalra fordultam felé.
- Honnan tudtad, hogy én szeretnék alul lenni? - kérdezte meg halkabban a megszokott hangjánál.
- A hátadon alszol. - válaszoltam lazán. - Én meg a hasamon.
Hangosan felnevetett.
- Ez aztán a logika. - pöckölte meg az orromat.
Fel könyököltem és szájon pusziltam.
- 5 perc és kész a torta. - mosolygott rám, majd felkelt és a fürdőszobához lépett.
Feneke iszonyatosan formás volt. Oda dobta nekem a rózsaszín köntöst.
- Ezt megérdemled! - nevetett hangosan. Belebújt az én kék köntösömbe. Én is magamra kaptam a rózsaszín puha anyagot. - A tiédnek olyan finom az illata. - mosolygott fel rám, majd ujjait összevonta az enyémekkel.
- Olyanok vagyunk, mint egy nagyon elcseszett amerikai filmben. - nevettem fel.
- Miért?
- A szexi főnök beleszeret a szőke hajú, nagymellű asszisztensébe, akik aztán boldogan élnek és mindenhol dugnak stbstbtsb. A különbség az, hogy nem vagy szőke hajú és nagymellű, amíg én iszonyatosan szexi főnök vagyok. Te pedig irtó helyes és rohadtul szeretni való! - forgattam meg a szememet. Ő is röhögni kezdett. Semmi nem ért fel ezzel a látvánnyal, ahogy az én ruhámban nevetett, az én idióta viccemen. Legalább Ő tudta értékelni.
- Szóval mindenhol dugnak? - kérdezett vissza és ajkába harapott.
- Általában igen. De örülök, hogy csak ennyi ragadt meg a mondandómból. - kacsintottam rá.
Lesétáltunk. A pult mellett ott feküdt a két kötény. Elmosolyodtam, mire Ő is rám vigyorgott.
Egyszerre hajoltunk le az ott hagyott dolgainkért. Kinyitottam a sütőt és elővettem a csoki tortát.
- Voilá! - vágtam le neki egy szeletet, majd leült a nappaliba a tv elé.
- Nézünk valami filmet? - kérdeztem meg már teli szájjal.
- Nézzünk! - ugrott fel örömében.
Betettem az egyik horror filmemet, ami a kedvencem.
- Hát ez igazán romantikus Harold. - motyogta a villájával a szájába.
- Ha netán félsz, akkor idebújhatsz.
- Így már más. - rántotta meg a vállát és hozzám bújt.
- Máris félsz? Még csak a cím van kiírva. - mutogattam a csokis villámmal.
- Nem félek. Szeretlek! - nézett fel rám. Az egész szája tiszta csokoládé volt. Eszembe jutott az éttermes paradicsom szószos történet.
- Tiszta csokoládé az arcod Tomlinson.
- Nyald le. - nevetett fel.
Megtettem. Lecsókoltam róla az egészet. Így még finomabb volt, mint magába.
- Nem gondoltam volna, hogy megcsinálod.
- Tudod....én is szeretlek. - mosolyogtam rá, majd egymásnak bújva élveztük a filmet.
5 megjegyzés és következő rész :) Pez .xx
Sosem hittem volna, hogy egyszer nem fogok tudni uralkodni az érzéseimen. Pedig mindent megpróbáltam. De jött Ő és a bennem felépített falat lebontotta.
2013. december 23., hétfő
2013. november 20., szerda
3. fejezet~
- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
- Menjünk át a kanapéra! - suttogta halkan Harry.
- Rendben! - vigyorogtam rá és kezembe véve a bögréket átsétáltam.
Amint leültünk átvette a kék mintás formás agyagot és kortyolt egyet.
- Nos! Ismerjük meg egymást egy kicsit jobban. - dőltem hátra a puha ülésen.
- Mit szeretnél tudni? - bámulta a teáját.
- Milyen voltál kisgyerekként? Gondolom nem egész eddigi életben öltönyben jártál..- kuncogtam fel mellette.
- Nem. Egyáltalán nem! - nevetett velem együtt. - Oviban én voltam a világ legbénább kiskölyke, aki naponta háromszor elesett és kilyukadt a nadrágja. Aztán a suliban kissé nehezen illeszkedtem be, de volt egy lány Beckie, akit első napon mellém ültettek persze nem én lettem volna ha akkor nem szerencsétlenkedek, így felborultam a székkel és bevertem a fejemet a mögöttem lévő padba. Becks persze rögtön segített. Hát azóta a legjobb barátnőm, de ő most nem itt él Londonban, hanem Írországba tanul. Amikor a gimit elkezdtem mindenkit utáltam és csak Beckie-vel tudtam beszélni. Mindenki csúfolt vagy ha nem ezt tette akkor próbált a közelembe kerülni és a nyakamon lógni. Aztán kollégiumba mentem szakácsnak és....- elhalkult egy kicsit, kezemet az álla alá tettem és kissé könnyes tekintetébe néztem.
- Hé! Nekem elmondhatod! Tudod jól. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- El. Persze. - hatalmas levegőt vett és folytatta...- Szóval a kollégiumba a szobatársam, aki ugyebár nem lány volt, mert a fiúknak nem szabad lány szobatársat adni..ahhh hülyeség...szóval megkaptam a szobatársamat akit Jim-nek hívtak. A gimiben már rájöttem, hogy engem nem érdekelnek a nők, tehát amikor Jimmy belépett a szobába, azt hittem mentem meghalok. Próbáltam bunkó lenni vele hátha akkor majd nem fogom kedvelni, csak egy volt a baj....ő is kedvelt engem. Úgy, ahogy én őt...és itt elkezdődött egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek. - az utolsó mondatnál a könny kiszökött a szeméből.
- Semmi gond. - öleltem magamhoz egy kicsit, mire ő erősen a hátamba markolt és magához szorított. - Mit tett veled az a szemét? - kérdeztem egy kicsit bosszúsabban.
- Lou....tudod ő kihasznált engem. - hajolt el tőlem és pólója aljába beletörölte az orrát. - És iszonyatosan fájt, mikor megtudtam, hogy neki van valakije, akivel nem csak...nem csak összegyűri a lepedőt, hanem szereti is. Míg én azt hittem engem szeret...de nem. - zokogott. Hangosan hüppögött mellettem.
- Ezt elmondtad már valakinek? - beletúrtam a göndör fürtjeibe.
- Nem. Senkinek. Becks már az elején megmondta, hogy ez lesz belőle és nem akartam hallani tőle a tipikus mondatot, amit ilyenkor elmond "Látod Styles megmondtam, hogy ebből nem lesz semmi jó. De gyere és megiszunk egy forró csokit, megnézzük az Igazából Szerelmet és utána elmegyünk az uszodába" - motyogott női hangon, ahogy felidéztem legjobb barátnőjének mondatát. Valószínű már vagy ezerszer hallotta.
- Nekem elmondhatsz bármit, ami nyomja a szíved. - súgtam bele fülébe.
Valljuk be teljesen megőrjített a fürtös már akkor , amikor beléptem abba a kibaszott irodába.
- Félek. - súgta vissza és fejét a vállamnak hajtotta.
- Mitől?
- Félek, hogy szerelmes leszek és nem fogják viszonozni a szeretetemet..megint!! - még jobban vállamba fúrta fejét.
Megsimogattam a hátát, hogy megnyugodjon egy kicsit.
*Harry szemszöge*
Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy anno Jimmy nem szeretett és csak ágyasnak voltam jó neki, és én semmit sem tudtam a barátjáról. Pedig én szerettem. Nem fogom soha elfelejteni talán a napot, mikor besétált a szobába. Éppen egy könyvet olvastam az ágyba és belépett a küszöbön.
*Visszaemlékezés*
- Szia! Te vagy Harry Styles? - lépett be egy magasabb, szőke hajú srác.
- Igen. Te meg az új szobatársam. - bólintottam rá és, hogy ne tüzeljem még jobban fel magamat visszanéztem a könyvre.
- A nevem pedig Jimmy Hammigen. - nyújtotta felém a kezét.
- Felőlem!! - makogtam oda, majd jobbnak láttam távozni a szobából, mielőtt tényleg hozzá kellett volna érnem.
*Visszaemlékezés vége*
Kellett nekem szakácsnak tanulni, vagy miért kellett neki szakácsnak tanulnia..
- Harry!? - keltett fel az álmodozásból Louis.
- Igen? - krákogtam egyet mielőtt megszólaltam volna.
- Beckie ötletei beszoktak válni? - féloldalas mosolyt festett arcára.
Ha tudná, hogy ezzel kikészít...
- Igen. Általában be.
- Akkor csinálok forró csokit és megnézzük az Igazából Szerelmet! - veregette meg a vállamat.
- Miért vagy ilyen kedves velem? Még csak ma találkoztunk...de mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. - magyaráztam. Furcsálltam, hogy valaki ennyire kedves legyen hozzám, sőt azt is, hogy akit ma felvettem asszisztensnek az ma már nálam él. Sajnáltam, hogy hontalan lett, de most legalább én sem vagyok egyedül teljesen és van kinek elmondanom a bajomat, hisz Becks csak ritkán jár le hozzám.
- Hát azért vagyok veled ilyen kedves, mert a főnököm van és kell nekem egy kis plusz fizu.
Felnevettem. Vicces egy srác ez a Tomlinson. Valóban jobban éreztem magamat egy kicsit fél óra sírás és őszinteségi roham után.
- Szó sincs róla, hogy megemeljem a fizetésed. Még a végén túl hamar eltudnál költözni! - a szavak tudtom nélkül potyogtak ki a számon. Hiszen én erre csak gondoltam és nem akartam megosztani velem.
- Nyugodj meg Hazza, nem fogsz tőlem könnyen megszabadulni. - kacsintott rám, majd eltűnt a konyhába.
Negyed órával később már egy barna tálcán hozott be két tejszínhabos bögrét.
- Nos. Kóstold meg. - vakarta meg a homlokát.
Nyugisan elnyúltam a bögréért és ajkamhoz emeltem.
- Na milyen? - pattant fel amint beleittam.
- Hát. Jó édes. - nevettem fel. - De iható.
- Most már tudod, hogy béna vagyok a konyhában de fantasztikus a mosogatásban meg még jó pár dologban nagyon jól teljesítek.
- Például? - rámosolyogtam kíváncsian. Vajon miben NEM jó?
- Hát például tök jó zenész vagyok, mint azt hallottad, nagyon jól tudok teát csinálni és iszonyatosan tudok szeretni. - gyönyörűen ragyogó mosolyát küldte felém az utolsó dologban, amiben jó.
- Gyere ide Louis!! - ütögettem meg a lábamat, hogy üljön rá.
Próbáltam lazának tűnni. Vagy legalább egy kicsit kezdeményezőnek.
Hezitált egy kicsit de végül a formás fenekét a combomra helyezte. Karjával átkarolt a tarkómnál és a vállamon pihentette kezét.
- Hány éves is vagy? - kérdezte meg röhögve.
- 19. - nevettem fel vele.
- A kis fiatal formádat. Hozzád képest én vén csotrogány vagyok. - fogta meg a derekát a szabad kezével, mintha fájdalmai lennének.
- Bolond vagy Tommo. - pöcköltem meg az orrát.
- De csak annyira, mint te Hazza. - bökte meg a derekamat.
Hangosan nevettünk mind a ketten. Nevetése szinte bent ragadt a fülemben. Tutira nem tudom kiverni holnapig ezt a hangot.
- Akkor nézzük meg azt a filmet! - kelt fel lábamról és a DVD-s polchoz táncolt, amit én jól kiröhögtem. - Jól táncolok! Ne merj mást mondani!
- Nem akartam. Nekem kifejezetten tetszik...- poénkodtam, mire fejbe lettem vágva egy párnával.
A film közben egyre jobban éreztem magamat. Némelyik részt kívülről tudtam már, meglepetésemre viszont Louis is halkan suttogta a romantikus monológokat.
- Hányszor láttad ezt a filmet te rossz fiú? - kérdeztem mikor vége lett.
- Hú, ha te azt tudnád..vagy harmincszor már biztosan. - motyogta hanyatt döntött fejjel a kanapén.
Úgy éreztem magam, mint egy vámpír. Rá akartam vetni magamat a nyakára. De elfordítottam a fejemet.
- Aludnunk kéne..holnap munka! - álltam fel a kanapéról és nyújtóztam egyet. - Kinézted melyik szoba tetszik neked legjobban? - mosolyogtam rá gödröcskésen.
- Igen. Ki. - vigyorgott vissza.
- Melyik?
- A...a tiéd! - habogta miközben a kezét bámulta.
- Velem szeretnél aludni? - kérdeztem meg halkan és leguggoltam elé.
- Hát. Tudod én nem akarok semmi gondot, csak szimplán már nem is emlékszem mikor aludtam utoljára emberi lénnyel. Tudod a híd alatt nem sok ember aludt rajtam kívül. - nevetett fel kínjában.
- Akkor nyomás fürdeni, aztán irány az ágy! - adtam ki az utasítást.
- Értettem apuci! - nyomott puszit az arcomra és elbattyogott a fürdőig.
Az után a puszi után viszont nekem is hűtenem kellett magamon. Hála a gazdagságnak nem csak egy fürdőszobával rendelkeztem, tehát bevágtam magamat a zuhany alá. Rögtön megengedtem a hideg vizet és próbáltam nem arra gondolni, hogy a mellettem lévő szobában éppen Louis fürdőzik.
Felvettem magamra a pizsamámat, ami egy fekete laza rövidnadrágból állt és egy ahhoz tartozó fekete gombos felsőből. Besétáltam a szobába, ahol Louis már betakarva nyomkodta a laptopomat.
- Ne haragudj, hogy kérdés nélkül elvettem, de megakartam nézni az e-mailjeimet! - kapta fel rám azonnal a tekintetét.
- Semmi baj. Akármit használhatsz nyugodtan!
Kiterítettem a radiátorra a vizes törölközőket, Lou pedig kikapcsolta a gépet.
Betakaróztam nyakig és Louis felé fordultam, majd ő is magára kapta a saját takaróját és rám nézett.
- Izgulok egy kicsit Harold.
- Mégis miért?
- Holnap megyek először munkába, sok idő kimaradással és remélem nem tolok el semmit. - aggodalmas tekintetét még így sötétben is láttam.
- Nem lesz semmi baj. A legjobb embert választottam a posztra. - kacsintottam rá és reméltem, hogy a sötétnek ide vagy oda de látni fogja. Mivel úgy éreztem tennem is kell valamit én is megpusziltam az arcát. Karom amin eközben támaszkodtam iszonyatosan remegett, de szerencsére nem estem össze.
- Jó éjszakát Harold Edward Styles. - kuncogott fel egy kicsit.
- Neked is Louis William Tomlinson. - suttogtam vissza, majd mindkettőnket elnyomta az álom.
Másnap reggel az ébresztő óra szokásos csipogása helyett, arra ébredtem, ahogy Lou a fejét a mellkasomra helyezi és beszél valamit. Ahogy kinyitottam a szemem láttam, hogy álmában beszélget.
"Bármit, csak ne bánts" - suttogta majd tovább aludt. Még vissza volt egy óra, hogy felébredjek, de nem ment az alvás, amikor Ő rajtam alszik, arcával velem szemben, valahogy mégis sikerült elpillednem.
- Hazza ébresztő! - simította meg mellkasomat Louis.
Verejtékező és remegő testtel ébredtem és éreztem, hogy valami nincsen rendben velem.
- Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki lassan felrobban. - tette rá Lou a kezét a homlokomra és ekkor rájöttem mi is a bajom.
Mivel Lou rajtam aludt úgy néz ki a testem reagált a helyzetre, ami miatt én kerültem kellemetlen helyzetbe. Karomat erősen rányomtam a takaró alatt rejtőzködő nemi szervemre.
- Neked is jó reggelt. Egy perc és jövök. - motyogtam és felkaptam a párnámat, amit idióta módon magamhoz ragadtam és kiszaladtam a szobámhoz tartozó mosdóba.
-Azt a picsa! - kiáltottam fel lehet, hogy hangosabban mint kellett volna, hiszen az ajtón - amit bezártam - percekkel később hangosan kopogtak.
- Tudok segíteni? - kérdezte meg kintről az angyali hang.
- Nem. Most nem. Deee csinálhatnál valami reggelit! - kiáltottam ki.
Oh dehogynem. Tudott volna segíteni...nem is akárhogy!
Lefürödtem és felvettem az egyik barna öltönyömet, majd lesétáltam. Még nem tűrtem be az ingemet és nem gomboltam be az összes gombot sem. Inkább a reggeli idejéig csak lezseren ültem le az asztalhoz, ahol három melegszendvics várt.
- Jobban vagy? Hánytál? - érdeklődött Lou.
-Jobban vagyok...és nem..nem hánytam. - hajtottam le a fejemet.
- Amit te csináltál én azt valahogy egy évvel ezelőtt elkövettem már...- kacagott fel halkan. Rájött, hogy mi is a bajom...Kínosan nevettem vele.
- Tudod ez nem vicces. - takartam el a vörös fejemet a szendvicsemmel.
- Nem hát. Tudom, hogy nem az! De aranyos voltál nagyon azzal a párnával a kezedben. Igazán jó sprinter lehetnél..tényleg mi történt a párnával? - húzogatta a szemöldökét.
- Tomlinson..kérlek szépen fogd be a szádat vagy betömöm valamivel...- motyogtam teli szájjal.
- Ohhhh..és mégis mivel? - nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Hát elsősorban most a szendvicsedre gondoltam....
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
- Menjünk át a kanapéra! - suttogta halkan Harry.
- Rendben! - vigyorogtam rá és kezembe véve a bögréket átsétáltam.
Amint leültünk átvette a kék mintás formás agyagot és kortyolt egyet.
- Nos! Ismerjük meg egymást egy kicsit jobban. - dőltem hátra a puha ülésen.
- Mit szeretnél tudni? - bámulta a teáját.
- Milyen voltál kisgyerekként? Gondolom nem egész eddigi életben öltönyben jártál..- kuncogtam fel mellette.
- Nem. Egyáltalán nem! - nevetett velem együtt. - Oviban én voltam a világ legbénább kiskölyke, aki naponta háromszor elesett és kilyukadt a nadrágja. Aztán a suliban kissé nehezen illeszkedtem be, de volt egy lány Beckie, akit első napon mellém ültettek persze nem én lettem volna ha akkor nem szerencsétlenkedek, így felborultam a székkel és bevertem a fejemet a mögöttem lévő padba. Becks persze rögtön segített. Hát azóta a legjobb barátnőm, de ő most nem itt él Londonban, hanem Írországba tanul. Amikor a gimit elkezdtem mindenkit utáltam és csak Beckie-vel tudtam beszélni. Mindenki csúfolt vagy ha nem ezt tette akkor próbált a közelembe kerülni és a nyakamon lógni. Aztán kollégiumba mentem szakácsnak és....- elhalkult egy kicsit, kezemet az álla alá tettem és kissé könnyes tekintetébe néztem.
- Hé! Nekem elmondhatod! Tudod jól. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- El. Persze. - hatalmas levegőt vett és folytatta...- Szóval a kollégiumba a szobatársam, aki ugyebár nem lány volt, mert a fiúknak nem szabad lány szobatársat adni..ahhh hülyeség...szóval megkaptam a szobatársamat akit Jim-nek hívtak. A gimiben már rájöttem, hogy engem nem érdekelnek a nők, tehát amikor Jimmy belépett a szobába, azt hittem mentem meghalok. Próbáltam bunkó lenni vele hátha akkor majd nem fogom kedvelni, csak egy volt a baj....ő is kedvelt engem. Úgy, ahogy én őt...és itt elkezdődött egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek. - az utolsó mondatnál a könny kiszökött a szeméből.
- Semmi gond. - öleltem magamhoz egy kicsit, mire ő erősen a hátamba markolt és magához szorított. - Mit tett veled az a szemét? - kérdeztem egy kicsit bosszúsabban.
- Lou....tudod ő kihasznált engem. - hajolt el tőlem és pólója aljába beletörölte az orrát. - És iszonyatosan fájt, mikor megtudtam, hogy neki van valakije, akivel nem csak...nem csak összegyűri a lepedőt, hanem szereti is. Míg én azt hittem engem szeret...de nem. - zokogott. Hangosan hüppögött mellettem.
- Ezt elmondtad már valakinek? - beletúrtam a göndör fürtjeibe.
- Nem. Senkinek. Becks már az elején megmondta, hogy ez lesz belőle és nem akartam hallani tőle a tipikus mondatot, amit ilyenkor elmond "Látod Styles megmondtam, hogy ebből nem lesz semmi jó. De gyere és megiszunk egy forró csokit, megnézzük az Igazából Szerelmet és utána elmegyünk az uszodába" - motyogott női hangon, ahogy felidéztem legjobb barátnőjének mondatát. Valószínű már vagy ezerszer hallotta.
- Nekem elmondhatsz bármit, ami nyomja a szíved. - súgtam bele fülébe.
Valljuk be teljesen megőrjített a fürtös már akkor , amikor beléptem abba a kibaszott irodába.
- Félek. - súgta vissza és fejét a vállamnak hajtotta.
- Mitől?
- Félek, hogy szerelmes leszek és nem fogják viszonozni a szeretetemet..megint!! - még jobban vállamba fúrta fejét.
Megsimogattam a hátát, hogy megnyugodjon egy kicsit.
*Harry szemszöge*
Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy anno Jimmy nem szeretett és csak ágyasnak voltam jó neki, és én semmit sem tudtam a barátjáról. Pedig én szerettem. Nem fogom soha elfelejteni talán a napot, mikor besétált a szobába. Éppen egy könyvet olvastam az ágyba és belépett a küszöbön.
*Visszaemlékezés*
- Szia! Te vagy Harry Styles? - lépett be egy magasabb, szőke hajú srác.
- Igen. Te meg az új szobatársam. - bólintottam rá és, hogy ne tüzeljem még jobban fel magamat visszanéztem a könyvre.
- A nevem pedig Jimmy Hammigen. - nyújtotta felém a kezét.
- Felőlem!! - makogtam oda, majd jobbnak láttam távozni a szobából, mielőtt tényleg hozzá kellett volna érnem.
*Visszaemlékezés vége*
Kellett nekem szakácsnak tanulni, vagy miért kellett neki szakácsnak tanulnia..
- Harry!? - keltett fel az álmodozásból Louis.
- Igen? - krákogtam egyet mielőtt megszólaltam volna.
- Beckie ötletei beszoktak válni? - féloldalas mosolyt festett arcára.
Ha tudná, hogy ezzel kikészít...
- Igen. Általában be.
- Akkor csinálok forró csokit és megnézzük az Igazából Szerelmet! - veregette meg a vállamat.
- Miért vagy ilyen kedves velem? Még csak ma találkoztunk...de mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. - magyaráztam. Furcsálltam, hogy valaki ennyire kedves legyen hozzám, sőt azt is, hogy akit ma felvettem asszisztensnek az ma már nálam él. Sajnáltam, hogy hontalan lett, de most legalább én sem vagyok egyedül teljesen és van kinek elmondanom a bajomat, hisz Becks csak ritkán jár le hozzám.
- Hát azért vagyok veled ilyen kedves, mert a főnököm van és kell nekem egy kis plusz fizu.
Felnevettem. Vicces egy srác ez a Tomlinson. Valóban jobban éreztem magamat egy kicsit fél óra sírás és őszinteségi roham után.
- Szó sincs róla, hogy megemeljem a fizetésed. Még a végén túl hamar eltudnál költözni! - a szavak tudtom nélkül potyogtak ki a számon. Hiszen én erre csak gondoltam és nem akartam megosztani velem.
- Nyugodj meg Hazza, nem fogsz tőlem könnyen megszabadulni. - kacsintott rám, majd eltűnt a konyhába.
Negyed órával később már egy barna tálcán hozott be két tejszínhabos bögrét.
- Nos. Kóstold meg. - vakarta meg a homlokát.
Nyugisan elnyúltam a bögréért és ajkamhoz emeltem.
- Na milyen? - pattant fel amint beleittam.
- Hát. Jó édes. - nevettem fel. - De iható.
- Most már tudod, hogy béna vagyok a konyhában de fantasztikus a mosogatásban meg még jó pár dologban nagyon jól teljesítek.
- Például? - rámosolyogtam kíváncsian. Vajon miben NEM jó?
- Hát például tök jó zenész vagyok, mint azt hallottad, nagyon jól tudok teát csinálni és iszonyatosan tudok szeretni. - gyönyörűen ragyogó mosolyát küldte felém az utolsó dologban, amiben jó.
- Gyere ide Louis!! - ütögettem meg a lábamat, hogy üljön rá.
Próbáltam lazának tűnni. Vagy legalább egy kicsit kezdeményezőnek.
Hezitált egy kicsit de végül a formás fenekét a combomra helyezte. Karjával átkarolt a tarkómnál és a vállamon pihentette kezét.
- Hány éves is vagy? - kérdezte meg röhögve.
- 19. - nevettem fel vele.
- A kis fiatal formádat. Hozzád képest én vén csotrogány vagyok. - fogta meg a derekát a szabad kezével, mintha fájdalmai lennének.
- Bolond vagy Tommo. - pöcköltem meg az orrát.
- De csak annyira, mint te Hazza. - bökte meg a derekamat.
Hangosan nevettünk mind a ketten. Nevetése szinte bent ragadt a fülemben. Tutira nem tudom kiverni holnapig ezt a hangot.
- Akkor nézzük meg azt a filmet! - kelt fel lábamról és a DVD-s polchoz táncolt, amit én jól kiröhögtem. - Jól táncolok! Ne merj mást mondani!
- Nem akartam. Nekem kifejezetten tetszik...- poénkodtam, mire fejbe lettem vágva egy párnával.
A film közben egyre jobban éreztem magamat. Némelyik részt kívülről tudtam már, meglepetésemre viszont Louis is halkan suttogta a romantikus monológokat.
- Hányszor láttad ezt a filmet te rossz fiú? - kérdeztem mikor vége lett.
- Hú, ha te azt tudnád..vagy harmincszor már biztosan. - motyogta hanyatt döntött fejjel a kanapén.
Úgy éreztem magam, mint egy vámpír. Rá akartam vetni magamat a nyakára. De elfordítottam a fejemet.
- Aludnunk kéne..holnap munka! - álltam fel a kanapéról és nyújtóztam egyet. - Kinézted melyik szoba tetszik neked legjobban? - mosolyogtam rá gödröcskésen.
- Igen. Ki. - vigyorgott vissza.
- Melyik?
- A...a tiéd! - habogta miközben a kezét bámulta.
- Velem szeretnél aludni? - kérdeztem meg halkan és leguggoltam elé.
- Hát. Tudod én nem akarok semmi gondot, csak szimplán már nem is emlékszem mikor aludtam utoljára emberi lénnyel. Tudod a híd alatt nem sok ember aludt rajtam kívül. - nevetett fel kínjában.
- Akkor nyomás fürdeni, aztán irány az ágy! - adtam ki az utasítást.
- Értettem apuci! - nyomott puszit az arcomra és elbattyogott a fürdőig.
Az után a puszi után viszont nekem is hűtenem kellett magamon. Hála a gazdagságnak nem csak egy fürdőszobával rendelkeztem, tehát bevágtam magamat a zuhany alá. Rögtön megengedtem a hideg vizet és próbáltam nem arra gondolni, hogy a mellettem lévő szobában éppen Louis fürdőzik.
Felvettem magamra a pizsamámat, ami egy fekete laza rövidnadrágból állt és egy ahhoz tartozó fekete gombos felsőből. Besétáltam a szobába, ahol Louis már betakarva nyomkodta a laptopomat.
- Ne haragudj, hogy kérdés nélkül elvettem, de megakartam nézni az e-mailjeimet! - kapta fel rám azonnal a tekintetét.
- Semmi baj. Akármit használhatsz nyugodtan!
Kiterítettem a radiátorra a vizes törölközőket, Lou pedig kikapcsolta a gépet.
Betakaróztam nyakig és Louis felé fordultam, majd ő is magára kapta a saját takaróját és rám nézett.
- Izgulok egy kicsit Harold.
- Mégis miért?
- Holnap megyek először munkába, sok idő kimaradással és remélem nem tolok el semmit. - aggodalmas tekintetét még így sötétben is láttam.
- Nem lesz semmi baj. A legjobb embert választottam a posztra. - kacsintottam rá és reméltem, hogy a sötétnek ide vagy oda de látni fogja. Mivel úgy éreztem tennem is kell valamit én is megpusziltam az arcát. Karom amin eközben támaszkodtam iszonyatosan remegett, de szerencsére nem estem össze.
- Jó éjszakát Harold Edward Styles. - kuncogott fel egy kicsit.
- Neked is Louis William Tomlinson. - suttogtam vissza, majd mindkettőnket elnyomta az álom.
Másnap reggel az ébresztő óra szokásos csipogása helyett, arra ébredtem, ahogy Lou a fejét a mellkasomra helyezi és beszél valamit. Ahogy kinyitottam a szemem láttam, hogy álmában beszélget.
"Bármit, csak ne bánts" - suttogta majd tovább aludt. Még vissza volt egy óra, hogy felébredjek, de nem ment az alvás, amikor Ő rajtam alszik, arcával velem szemben, valahogy mégis sikerült elpillednem.
- Hazza ébresztő! - simította meg mellkasomat Louis.
Verejtékező és remegő testtel ébredtem és éreztem, hogy valami nincsen rendben velem.
- Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki lassan felrobban. - tette rá Lou a kezét a homlokomra és ekkor rájöttem mi is a bajom.
Mivel Lou rajtam aludt úgy néz ki a testem reagált a helyzetre, ami miatt én kerültem kellemetlen helyzetbe. Karomat erősen rányomtam a takaró alatt rejtőzködő nemi szervemre.
- Neked is jó reggelt. Egy perc és jövök. - motyogtam és felkaptam a párnámat, amit idióta módon magamhoz ragadtam és kiszaladtam a szobámhoz tartozó mosdóba.
-Azt a picsa! - kiáltottam fel lehet, hogy hangosabban mint kellett volna, hiszen az ajtón - amit bezártam - percekkel később hangosan kopogtak.
- Tudok segíteni? - kérdezte meg kintről az angyali hang.
- Nem. Most nem. Deee csinálhatnál valami reggelit! - kiáltottam ki.
Oh dehogynem. Tudott volna segíteni...nem is akárhogy!
Lefürödtem és felvettem az egyik barna öltönyömet, majd lesétáltam. Még nem tűrtem be az ingemet és nem gomboltam be az összes gombot sem. Inkább a reggeli idejéig csak lezseren ültem le az asztalhoz, ahol három melegszendvics várt.
- Jobban vagy? Hánytál? - érdeklődött Lou.
-Jobban vagyok...és nem..nem hánytam. - hajtottam le a fejemet.
- Amit te csináltál én azt valahogy egy évvel ezelőtt elkövettem már...- kacagott fel halkan. Rájött, hogy mi is a bajom...Kínosan nevettem vele.
- Tudod ez nem vicces. - takartam el a vörös fejemet a szendvicsemmel.
- Nem hát. Tudom, hogy nem az! De aranyos voltál nagyon azzal a párnával a kezedben. Igazán jó sprinter lehetnél..tényleg mi történt a párnával? - húzogatta a szemöldökét.
- Tomlinson..kérlek szépen fogd be a szádat vagy betömöm valamivel...- motyogtam teli szájjal.
- Ohhhh..és mégis mivel? - nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Hát elsősorban most a szendvicsedre gondoltam....
2013. november 11., hétfő
2. fejezet ~
*Harry szemszöge*
Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.
Haza vezettem majd úgy döntöttem egy jó forró zuhany kell nekem és újra minden rendben lesz bennem. Nem tudtam hova tenni az új srác közelségét. A punk, kemény külsője mögött egy kedves és nagyon vicces srác rejtőzött.
*Louis szemszöge*
Miután kiszálltam a jól fűtött autóból fázni kezdtem. Semmi baj Tomlinson kifogod bírni! Kemény gyerek vagy te! - biztattam magamat. Még csak ősz van, hát mi lesz még télen, hiszen kétlem, hogy addigra legyen annyi pénzem, hogy vegyek magamnak egy jó, meleg lakást. Ledobtam a sikátorom sarkába, majd elővettem a melegebbik régi kabátomat és belebújtam. Hideg lesz a tél. Már most érzem a csontjaimban.
Most viszont, ha reggelizni szeretnék holnap reggel, akkor ki kell mennem egy forgalmasabb utcára a gitárommal és lenyűgöznöm pár adakozó embert, mint ahogy azt minden este megteszem. Felvettem a kopott,fekete gitárt, amit egy kiárusításon kaptam még régebben a szüleimtől, akikről mostanra már fogalmam sincsen hol vannak. Beutazzák a világot. Minden helyről küldenek nekem egy kártyát a nagymamámhoz, aki sajnálatos módon nem engedi meg, hogy nála lakjak, mondván nem érdemlem meg.
Kiültem az egyik fapadra a város közepén. Az emberek ilyenkor összegyűlnek. A barátnők beülnek a főtéri kávézóban egy jó forró csokira, a srácok a kocsmában isszák magukat részegre,miközben nők ezreit próbálják meg felszedni a világ leggázabb dumáival.
Rákezdtem a dalomra, mire a barátnők, a részegek és a jó nők is mindannyian rendre körém gyűltek. Többen tapsolni kezdtek, a forró csokis tizenéves lányok sugdolózni és kacagni kezdtek, míg a jó nők lassan már a jó belátású ingeiktől váltak meg.
A számaim befejeztével sikerült összegyűjtenem egy kis pénzt. De még nem hagytam abba, hanem folytattam a következő dallal.
*Harry szemszöge*
A jól eső fürdőzés után egy jól eső vacsora következett volna, ha van otthon bármi amit megehettem volna. Magamra vettem immáron egy farmert és egy fehér pólót, ami eltért a megszokott ing és öltöny szerelésemmel. Felkaptam a fekete kosaramat, amibe általában a vásárolt holmikat szoktam pakolni és elindultam. Gyalog mentem. Egy kis friss levegő még nekem sem árthat. Amint bezártam az ajtót megjelent mellettem a szomszédlány. Mindössze 17 éves de, de már úgy néz ki mintha kész 20 éves lenne. Persze erről nem az agya és okossága mutatkozik meg, hanem a hatalmas mellei, amit az apjának köszönhet és az a sok smink amivel az arcát burkolja
- Oh Harry! Te csak nem vásárolni mész? - mondta, vagyis inkább nyávogta.
- De. - adtam az egyszerű választ.
- Jöhetek veled? - tekerte be ujjai közé a szőke, élére vasalt hajának egyik tincsét.
- Erre semmi szükség. Boldogulok egyedül is. - mormogtam miközben elindultam a már kopott járdán, de a kis hárpia még mindig mellettem kopogott a magassarkújában.
- Azért én jövök veled. - bámult rám, úgy hogy féltettem, hogy netán kiperzseli a szemével a szememet. A tekintete olyan rozsda barna volt, nem rendelkezett éppen csillogó és megragadó tekintettel. Persze nem volt csúnya lány, sőt egy olyan kinézetű srác mint én valószínű rögtön rávetette volna magát erre a vészmadárra.
Csak felsóhajtottam.
Már vagy egy 20 perces gyaloglás után megpillantottam a boltot, ami előtt a téren egy hatalmas tömeg gyűlt össze. Majd halk gitár hangot véltem felfedezni, amihez egy csodálatos hang tartozott. Mindig is éltem, haltam a zenéért. A szőke piócát otthagyva beverekedtem magamat a tömegbe és akkor megpillantottam ott Őt. Nem értettem. A tökéletes marketing ember, akiről mindenki csak jót mondott, egy padon ülve zenél és a gitártartójába pénzt gyűjt. Csodálatos volt a hangja és vagy örökké hallgattam volna még. De akkor megpillantott engem abban a nagy tömegben és abbahagyta a zenélést. A fiatalos tömeg lelombozva széledt szét szépen lassan, minek után Louis-t hiába kérték, hogy énekeljen tovább, inkább csak bámult.
- Ez szép volt. Mióta zenélsz? - kérdeztem meg mikor kettesben maradtunk.
- Már egy jó ideje. - szipogott egyet, mint aki meg van fázva.
- Értem. És te...szóval te mióta is utca zenélsz? - kérdeztem meg egy kicsit kellemetlenül.
- Már azt is egy jó ideje. És te mióta hordasz farmert? - nevetett fel. A kérdésétől engem is elkapott a nevetőgörcs.
- Amikor éppen a boltba megyek.
- Akkor most jövök veled én is, hacsak nem akarok éhen halni. - amint kimondta rám nézett. Mint aki ezt akarta volna legutoljára tudatni velem.
- Csak nem kiürült a hűtő?
- De. - bólogatott elismerően, de ekkor rájöttem valami nem stimmel.
- Akkor menjünk!
Bedobáltam egy csomó normális kaját a kosaramba. Salátát, húsokat, szalámi féléket, péksüteményeket.
- Te megvagy? - fordultam oda a szétszórt Tomlinsonhoz. - Minden rendben?
- Nem. Nem igazán. - gyűlt könny a szemébe.
Sírni fog?
- Mi...mi a gond? - kezdtem el aggódni és kezemmel kapálózni kezdtem.
- Semmi. Csak nekem ezekre most nincsen pénzem. - hajtotta le a fejét.
- Jó. Akkor majd fizetek én! - ajánlottam fel neki, mire ő könnyes mosollyal ingatta a fejét, hogy nem tehetem meg.
- Nem kell. Inkább megyek. - fordult meg, majd már távozni kezdett a kis boltból.
- Egyél nálam! - kiáltottam utána. Megtorpant, karját az orrához emelte és megfordult.
- Nem akarok teher lenni számodra.
- Nekem mindegy, hogy két főre vagy egy főre főzök. Ugyanis míg te fantasztikus zenész vagy én profi szakács. - sétáltam oda mellé és az üres karomat vállára dobtam. Csak sóhajtott és feladta a harcot.
Fizettem és távoztunk a boltocskából.
- A barátaid akikkel laksz nem tudnak adni a kajájukból? Vagy ők mit esznek?
Egy pillanatra elkussolt, olyan volt mint, aki levegőt sem vesz. Csak bámult előre és gondolkozott valamin.
- Harry...nekem nincsen hol laknom. Nincsenek barátaim, nincsen pénzem. A legutolsó rendőrségi ügyem miatt mindent elvesztettem. A szüleim most éppen Malibun nyaralgatnak és nem tudják mi folyik itthon velem. - hadarta le gyorsan, miközben a lábaink alatt lévő köveket nézegette.
Nincsen hol laknia? Tehát hazudott nekem. Már az első napon.
- Miért nem mondtad el?
- Munkát akartam Hazza. Nem mondhattam azt, hogy "Jó napot kívánok Louis Tomlinson vagyok, amúgy nincsen hol laknom és pénzem sincs. Szóval kérem önt vegyek fel Mr. Styles" - nézett rám teljes aggodalomban.
Igaza van. Ha ezt mondja valószínű, hogy nem őt választom. És már megint az a becenév, ami annyira tetszik a szájából.
- Mindenben segítek. - torpantam meg és ő pedig elém lépett.
- Nem várhatom el, hogy a saját főnököm tartson el. Ugye ezt te sem gondoltad komolyan Harold?
- De. Csak amíg nem lesz annyi pénzed, hogy minden baj nélkül elköltözzél.
Megforgatta a szemét és tovább sétált.
- Miért vagy ennyire kicseszettül kedves ember? - vigyorgott rám. Amitől alhasamban kisebb görcs mordult fel.
- Csak azokkal vagyok ilyen akik megérdemlik. - mosolyogtam rá vissza.
- És én megérdemlem? - pislogott úgy mint valami aranyos kislány.
- Meg. - nevettem fel hangosan és akkor megpillantottam az utcánkban váró kis hárpiát. Hihetetlen, hogy nem adja fel.
- Jaj Harry, már azt hittem elveszítettelek. Egyszer csak eltűntél! - ölelt át a lány, akinek még az illata is ribancos volt.
- Vedd le a kezedet róla szépen! - szólalt meg Lou.
A szomszéd csaj elengedett és Louis-ra nézett.
- Miért ki vagy te, hogy elmondd mi tehetek és mit nem? - grimaszolt rá a szőke most már kimondom RIBANC.
- Hát nem ismersz? - mutatott magára Louis iszonyatosan lazán. - A pasija. Szóval sajnálom. - tette rá bűnbánást színlelve a kezét a lány vállára. Felnevettem.
- Ez igaz? - biggyesztette le a száját a csaj.
- Aha. - mondtam még mindig mosollyal a számon, majd Lou, mintha mindez hivatalos lenne az ujjait az enyém köré fűzte és elsétáltunk. Nem tudtam mennyire érzi azt amit én. De a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Itt már a fürdés sem segítene.
- Bocs. Remélem nem baj, hogy ezt mondtam. Csak zavart, hogy rád cuppant.- engedte el kezemet, majd rögtön ürességet éreztem.
- Igazán nem bánom. Legalább már nem kell azon gondolkoznom, mikor léphetek ki a házból anélkül, hogy belebotlanék.
- Akkor nincs mit. Máskor is. - nevetett fel hangosan és én is rámosolyogtam.
- Nos akkor itt laksz mától. Érezd magad otthon. - mondtam mikor beléptünk az ajtón.
- Wow. Ez a ház hatalmas. Egyedül élsz vagy mindjárt kiugrik egy rúd, amin táncol valaki és elkényeztet minket egész éjjel?
- Tetszik a fantáziád Lou de nem fog ilyesmi kijönni sehonnan sem. - röhögtem fel, de már a hasamat fogtam. - Egyedül élek. Illetve most már nem!
- Segítek főzni! - csapta össze a tenyerét miután levette a cipőjét.
- Na azt már nem. Most én bizonyítok, hogy lásd igenis profi szakáccsal fogsz együtt élni, te addig foglald el magad. Mondjuk nézz körül a lakásban és válaszd ki a legszimpatikusabb szobát. - ajánlottam fel neki.
Fogta magát és el is indult szét nézni, míg én a konyhába baktattam a kosarammal.
Úgy nézek ki, mint egy Piroska, csak feketébe, akkor Feketécske. Felnevettem a hülyeségeimtől, mire hallottam ahogy Louis szól nekem a nappaliból.
- Mi olyan vicces göndörke? - nézett rám megszeppenve.
- Semmi. - nevettem még mindig, míg ő már elment a nappaliból.
*Louis szemszöge*
Nem tudom, hogyan fogom meghálálni Harry-nek, hogy nála lakhatok. Hihetetlen rendes srác. Ráadásul így talán még közelebb kerülhetek hozzá. Nem véletlenül védtem be ma is attól a hülye nőtől. Nem akarom, hogy hozzá érjen bárki más...rajtam kívül. Amikor megfogtam a kezét, azt hittem ott helyben hátast dobok és elpatkolok. De szerencsére nem így történt.
Mentem körbe-körbe a lakásba, ami hatalmas volt. A fürdőszobában volt kád is és zuhanyfülke is. Az összes szobában volt számítógép és tv. Csoda, hogy itt egyedül él.
Kinyitottam a következő sötét barna fa ajtót és egy hatalmas kék szobába léptem be. Az egyik falon egy tükör volt és egy méreg drága festmény lógott a falon. Az egyik polcon képek köszöntek rám vissza. Harry volt rajtuk mikor kicsi volt, majd egy lánnyal, akinek a kis göndör éppen a haját fonta.
Nem lesz gond, ha egy kicsit körülnézek itt jobban is. Kinyitottam az egyik fiókot. Férfi parfümök ezrei feküdtek benne. Persze, ahogy felcsaptam a fiókot kiáradt belőle Harry szokásos illata. Csak egy kicsit töményebben. Kitártam a szekrény ajtót. Rengeteg barna, fekete és szürke öltöny, mellette pedig vagy millió nyakkendő, különböző színekben.
Aztán jött a következő fiók. Találtam benne egy barna kis könyvet. Valószínű a naplója. Hiába vagyok rossz fiús kinézetű és hiába érdekel Harry minden titka nem nyitottam ki a könyvet, hanem visszatoltam a fiókot.
A következőnél viszont egy kissé pirosassá válhatott az arcom. Mr. Styles alsónadrágjaira bukkantam rá. Amiket jobban megvizsgáltam a kelleténél. Playboy, Calvin Klein, Topman és különböző drága márkák villogtak a szegélyekről. A legtöbbje mind fekete volt, kivéve egyet, ami szürke volt kis elefántokkal. Még egy címke is volt rajta. "Használd egészségeddel Harry. Remélem mihamarabb megtalálod a pasidat te vadbarom. Beckie..xx" Felnevettem. Ezek szerint neki is lány a legjobb barátja. Ahogy az általában a meleg fiúknál lenni szokott. Ezek szerint Harold vagy nem tartotta be az ígéretét és nem vette fel a nadrágot, vagy még nem volt pasija. Én pedig ezen nagyon szívesen változtatnék. Lementem a konyhába és megfigyeltem, ahogy a kis göndör teljesen rutinosan mozog a konyhába. Kiszedte a tésztát a vízből és egy átlátszó tányérba tette, majd ráöntötte a már kész szószt.
Leültünk az asztalhoz és nagy mosollyal az arcán várta mit szólok a főztjéhez.
- Ahhh Harry ez isteni! Te tényleg szakácsnak születtél! Hol tanultál meg így főzni? - kaptam fel rá a tekintetemet. Valóban nagyon jól főz.
- Hát. Alapvetően szakács suliba jártam és az akartam lenni nagy koromban. - kapta fel a villáját és rácsavarta a tésztát.
- Oh. Szakács akartál lenni, erre a tiéd lett egy világ vezető magazin cégje.- nevettem fel hangosan, de ő nem nevetett velem. Talán valami rosszat mondtam?
- A cég az apámé volt. Csak rám hagyta, hogy halál után én legyek a vezető. - magyarázta.
- Uramisten! Sajnálom én nem tudtam.
Eszeveszett nagy marha vagy Tomlinson! Kell neked megszólalni. Inkább egyél CSENDBEN!
- Nincsen semmi baj. Az utóbbi időben amúgy sem ápoltunk jó viszonyt a szüleimmel. - zöld szemeit belém fúrta és édesen megnyugtató mosolyt küldött felém, mintha nem lett volna baj, hogy butaságokat beszélek.
Meg akartam kérdezni, hogy miért nem volt jóban a szüleivel. Kíváncsi voltam rá. A múltjára és a jelenére is.
De inkább a számba tettem a teli villámat, hogy addig is bekussoljak.
- Ez nagyon finom volt Hazza. - mondtam mikor már a tányéromon egyetlen tésztaszál sem maradt.
- Örülök, hogy ízlett.
- Legközelebb én főzök. - mondtam magabiztosan.
- Tudsz főzni? - kelt fel a székéről és felemelte a tányérját. Megismételtem a mozdulatait és követtem a konyhába.
- Nem. Nem tudok. De megpróbálhatom. - motyogtam. A nevetése belepte az egész konyhát. - De mosogatni tudok, szóval ha már te főztél akkor én mosogatok.
- Azt megengedem. Utálok mosogatni. - dobta be a koszos edényt a mosogatóba.
A pultnak dőlve figyelte, ahogy mosom a tányérokat.
- Nincs már dolgot, mint engem figyelni? - vontam fel rá a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
A habos kezemmel az orrához nyúltam, így a mindig fess főnököm arcát fehér hab díszítette.
- Tomlinson! Ezt még megkeserüli! - motyogta nevetve és letörölte az orrát a kézmosóval, majd összecsavarta és rácsapott vele a fenekemre.
Feljajjdultam, mert csípte a bőrömet a kis csapása.
- Szóval így állunk? - kérdezte meg miután újra összehabozta, de immáron a göndör fürtjeit.
- Miért állsz már Hazza? - húzogattam a szemöldökömet és a nadrágjára néztem.
A kéztörlőt odarakta maga elé a nadrágjához és csak bámult rám.
- Hagyjál békén engem.- nevetett fel és megkötötte a derekán a kockás anyagot.
- Gratulálok főnök úr. Úgy néz ki mint egy skót! - mutattam rá az újonnan viselt "szoknyájára".
- Lehet ez lesz a stílusom mától fogva. - tette csípőre a kezét.
- Hát. Lehet jobban járna vele,mint azzal a rengeteg öltönnyel, ami a szekrényébe lóg.
- Louis...te belenéztél a szekrényembe? - tátotta el a száját humorosan.
A pofám égett. Lebuktattam saját magamat. Gratulálok Tomlinson. Megvakartam a tarkómat és inkább csak kínosan mosolyogtam.
- Semmi gond Tommo. - kacagott fel hangosan és lekapta magáról a törlőt. Végre!
- Tommo? - néztem rá zavarodottan miközben elővett két bögrét.
- Ha te hívhatsz Hazzának, akkor én is becézgethetlek, nem? - töltötte meg őket vízzel.
- Aha. Mégis mit csinálsz? - mutattam rá a bögrékre.
- Teát! Én szeretek teázni. - mosolygott rám. Uramisten. Az a mosoly!!!
- Én...én is szeretek. - kezdtem el gügyögni és nem bírtam levenni a szememet a szájáról. Csodálatosan rózsaszínek!
- Van rajtam valami? - kérdezte meg ijedten és a mikróba tette a vízzel teli piros és kék színű üvegeket.
- Nem. Semmi. Vagyis de...vagy nem. - dadogtam össze-vissza.
- Szóval mi van rajtam? - kérdezte meg nevetve.
- Ruha. - nyeltem egy hatalmasat. Kissé elpirult. Tekintetünk összefonódott, a zöld íriszei csodálatosak voltak és elragadóan bámultak bele kék szemembe. Egy csöppet közelebb lépett hozzám, karja már majdnem megérintett, amikor a mikró csengője megszólalt, ezzel elrontva a pillanatot. Megállt és krákogott egyet, majd megfordult és elővette a már forró lét.
- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
A következő rész 5 megjegyzés után következik :) Pez
Haza vezettem majd úgy döntöttem egy jó forró zuhany kell nekem és újra minden rendben lesz bennem. Nem tudtam hova tenni az új srác közelségét. A punk, kemény külsője mögött egy kedves és nagyon vicces srác rejtőzött.
*Louis szemszöge*
Miután kiszálltam a jól fűtött autóból fázni kezdtem. Semmi baj Tomlinson kifogod bírni! Kemény gyerek vagy te! - biztattam magamat. Még csak ősz van, hát mi lesz még télen, hiszen kétlem, hogy addigra legyen annyi pénzem, hogy vegyek magamnak egy jó, meleg lakást. Ledobtam a sikátorom sarkába, majd elővettem a melegebbik régi kabátomat és belebújtam. Hideg lesz a tél. Már most érzem a csontjaimban.
Most viszont, ha reggelizni szeretnék holnap reggel, akkor ki kell mennem egy forgalmasabb utcára a gitárommal és lenyűgöznöm pár adakozó embert, mint ahogy azt minden este megteszem. Felvettem a kopott,fekete gitárt, amit egy kiárusításon kaptam még régebben a szüleimtől, akikről mostanra már fogalmam sincsen hol vannak. Beutazzák a világot. Minden helyről küldenek nekem egy kártyát a nagymamámhoz, aki sajnálatos módon nem engedi meg, hogy nála lakjak, mondván nem érdemlem meg.
Kiültem az egyik fapadra a város közepén. Az emberek ilyenkor összegyűlnek. A barátnők beülnek a főtéri kávézóban egy jó forró csokira, a srácok a kocsmában isszák magukat részegre,miközben nők ezreit próbálják meg felszedni a világ leggázabb dumáival.
Rákezdtem a dalomra, mire a barátnők, a részegek és a jó nők is mindannyian rendre körém gyűltek. Többen tapsolni kezdtek, a forró csokis tizenéves lányok sugdolózni és kacagni kezdtek, míg a jó nők lassan már a jó belátású ingeiktől váltak meg.
A számaim befejeztével sikerült összegyűjtenem egy kis pénzt. De még nem hagytam abba, hanem folytattam a következő dallal.
*Harry szemszöge*
A jól eső fürdőzés után egy jól eső vacsora következett volna, ha van otthon bármi amit megehettem volna. Magamra vettem immáron egy farmert és egy fehér pólót, ami eltért a megszokott ing és öltöny szerelésemmel. Felkaptam a fekete kosaramat, amibe általában a vásárolt holmikat szoktam pakolni és elindultam. Gyalog mentem. Egy kis friss levegő még nekem sem árthat. Amint bezártam az ajtót megjelent mellettem a szomszédlány. Mindössze 17 éves de, de már úgy néz ki mintha kész 20 éves lenne. Persze erről nem az agya és okossága mutatkozik meg, hanem a hatalmas mellei, amit az apjának köszönhet és az a sok smink amivel az arcát burkolja
- Oh Harry! Te csak nem vásárolni mész? - mondta, vagyis inkább nyávogta.
- De. - adtam az egyszerű választ.
- Jöhetek veled? - tekerte be ujjai közé a szőke, élére vasalt hajának egyik tincsét.
- Erre semmi szükség. Boldogulok egyedül is. - mormogtam miközben elindultam a már kopott járdán, de a kis hárpia még mindig mellettem kopogott a magassarkújában.
- Azért én jövök veled. - bámult rám, úgy hogy féltettem, hogy netán kiperzseli a szemével a szememet. A tekintete olyan rozsda barna volt, nem rendelkezett éppen csillogó és megragadó tekintettel. Persze nem volt csúnya lány, sőt egy olyan kinézetű srác mint én valószínű rögtön rávetette volna magát erre a vészmadárra.
Csak felsóhajtottam.
Már vagy egy 20 perces gyaloglás után megpillantottam a boltot, ami előtt a téren egy hatalmas tömeg gyűlt össze. Majd halk gitár hangot véltem felfedezni, amihez egy csodálatos hang tartozott. Mindig is éltem, haltam a zenéért. A szőke piócát otthagyva beverekedtem magamat a tömegbe és akkor megpillantottam ott Őt. Nem értettem. A tökéletes marketing ember, akiről mindenki csak jót mondott, egy padon ülve zenél és a gitártartójába pénzt gyűjt. Csodálatos volt a hangja és vagy örökké hallgattam volna még. De akkor megpillantott engem abban a nagy tömegben és abbahagyta a zenélést. A fiatalos tömeg lelombozva széledt szét szépen lassan, minek után Louis-t hiába kérték, hogy énekeljen tovább, inkább csak bámult.
- Ez szép volt. Mióta zenélsz? - kérdeztem meg mikor kettesben maradtunk.
- Már egy jó ideje. - szipogott egyet, mint aki meg van fázva.
- Értem. És te...szóval te mióta is utca zenélsz? - kérdeztem meg egy kicsit kellemetlenül.
- Már azt is egy jó ideje. És te mióta hordasz farmert? - nevetett fel. A kérdésétől engem is elkapott a nevetőgörcs.
- Amikor éppen a boltba megyek.
- Akkor most jövök veled én is, hacsak nem akarok éhen halni. - amint kimondta rám nézett. Mint aki ezt akarta volna legutoljára tudatni velem.
- Csak nem kiürült a hűtő?
- De. - bólogatott elismerően, de ekkor rájöttem valami nem stimmel.
- Akkor menjünk!
Bedobáltam egy csomó normális kaját a kosaramba. Salátát, húsokat, szalámi féléket, péksüteményeket.
- Te megvagy? - fordultam oda a szétszórt Tomlinsonhoz. - Minden rendben?
- Nem. Nem igazán. - gyűlt könny a szemébe.
Sírni fog?
- Mi...mi a gond? - kezdtem el aggódni és kezemmel kapálózni kezdtem.
- Semmi. Csak nekem ezekre most nincsen pénzem. - hajtotta le a fejét.
- Jó. Akkor majd fizetek én! - ajánlottam fel neki, mire ő könnyes mosollyal ingatta a fejét, hogy nem tehetem meg.
- Nem kell. Inkább megyek. - fordult meg, majd már távozni kezdett a kis boltból.
- Egyél nálam! - kiáltottam utána. Megtorpant, karját az orrához emelte és megfordult.
- Nem akarok teher lenni számodra.
- Nekem mindegy, hogy két főre vagy egy főre főzök. Ugyanis míg te fantasztikus zenész vagy én profi szakács. - sétáltam oda mellé és az üres karomat vállára dobtam. Csak sóhajtott és feladta a harcot.
Fizettem és távoztunk a boltocskából.
- A barátaid akikkel laksz nem tudnak adni a kajájukból? Vagy ők mit esznek?
Egy pillanatra elkussolt, olyan volt mint, aki levegőt sem vesz. Csak bámult előre és gondolkozott valamin.
- Harry...nekem nincsen hol laknom. Nincsenek barátaim, nincsen pénzem. A legutolsó rendőrségi ügyem miatt mindent elvesztettem. A szüleim most éppen Malibun nyaralgatnak és nem tudják mi folyik itthon velem. - hadarta le gyorsan, miközben a lábaink alatt lévő köveket nézegette.
Nincsen hol laknia? Tehát hazudott nekem. Már az első napon.
- Miért nem mondtad el?
- Munkát akartam Hazza. Nem mondhattam azt, hogy "Jó napot kívánok Louis Tomlinson vagyok, amúgy nincsen hol laknom és pénzem sincs. Szóval kérem önt vegyek fel Mr. Styles" - nézett rám teljes aggodalomban.
Igaza van. Ha ezt mondja valószínű, hogy nem őt választom. És már megint az a becenév, ami annyira tetszik a szájából.
- Mindenben segítek. - torpantam meg és ő pedig elém lépett.
- Nem várhatom el, hogy a saját főnököm tartson el. Ugye ezt te sem gondoltad komolyan Harold?
- De. Csak amíg nem lesz annyi pénzed, hogy minden baj nélkül elköltözzél.
Megforgatta a szemét és tovább sétált.
- Miért vagy ennyire kicseszettül kedves ember? - vigyorgott rám. Amitől alhasamban kisebb görcs mordult fel.
- Csak azokkal vagyok ilyen akik megérdemlik. - mosolyogtam rá vissza.
- És én megérdemlem? - pislogott úgy mint valami aranyos kislány.
- Meg. - nevettem fel hangosan és akkor megpillantottam az utcánkban váró kis hárpiát. Hihetetlen, hogy nem adja fel.
- Jaj Harry, már azt hittem elveszítettelek. Egyszer csak eltűntél! - ölelt át a lány, akinek még az illata is ribancos volt.
- Vedd le a kezedet róla szépen! - szólalt meg Lou.
A szomszéd csaj elengedett és Louis-ra nézett.
- Miért ki vagy te, hogy elmondd mi tehetek és mit nem? - grimaszolt rá a szőke most már kimondom RIBANC.
- Hát nem ismersz? - mutatott magára Louis iszonyatosan lazán. - A pasija. Szóval sajnálom. - tette rá bűnbánást színlelve a kezét a lány vállára. Felnevettem.
- Ez igaz? - biggyesztette le a száját a csaj.
- Aha. - mondtam még mindig mosollyal a számon, majd Lou, mintha mindez hivatalos lenne az ujjait az enyém köré fűzte és elsétáltunk. Nem tudtam mennyire érzi azt amit én. De a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Itt már a fürdés sem segítene.
- Bocs. Remélem nem baj, hogy ezt mondtam. Csak zavart, hogy rád cuppant.- engedte el kezemet, majd rögtön ürességet éreztem.
- Igazán nem bánom. Legalább már nem kell azon gondolkoznom, mikor léphetek ki a házból anélkül, hogy belebotlanék.
- Akkor nincs mit. Máskor is. - nevetett fel hangosan és én is rámosolyogtam.
- Nos akkor itt laksz mától. Érezd magad otthon. - mondtam mikor beléptünk az ajtón.
- Wow. Ez a ház hatalmas. Egyedül élsz vagy mindjárt kiugrik egy rúd, amin táncol valaki és elkényeztet minket egész éjjel?
- Tetszik a fantáziád Lou de nem fog ilyesmi kijönni sehonnan sem. - röhögtem fel, de már a hasamat fogtam. - Egyedül élek. Illetve most már nem!
- Segítek főzni! - csapta össze a tenyerét miután levette a cipőjét.
- Na azt már nem. Most én bizonyítok, hogy lásd igenis profi szakáccsal fogsz együtt élni, te addig foglald el magad. Mondjuk nézz körül a lakásban és válaszd ki a legszimpatikusabb szobát. - ajánlottam fel neki.
Fogta magát és el is indult szét nézni, míg én a konyhába baktattam a kosarammal.
Úgy nézek ki, mint egy Piroska, csak feketébe, akkor Feketécske. Felnevettem a hülyeségeimtől, mire hallottam ahogy Louis szól nekem a nappaliból.
- Mi olyan vicces göndörke? - nézett rám megszeppenve.
- Semmi. - nevettem még mindig, míg ő már elment a nappaliból.
*Louis szemszöge*
Nem tudom, hogyan fogom meghálálni Harry-nek, hogy nála lakhatok. Hihetetlen rendes srác. Ráadásul így talán még közelebb kerülhetek hozzá. Nem véletlenül védtem be ma is attól a hülye nőtől. Nem akarom, hogy hozzá érjen bárki más...rajtam kívül. Amikor megfogtam a kezét, azt hittem ott helyben hátast dobok és elpatkolok. De szerencsére nem így történt.
Mentem körbe-körbe a lakásba, ami hatalmas volt. A fürdőszobában volt kád is és zuhanyfülke is. Az összes szobában volt számítógép és tv. Csoda, hogy itt egyedül él.
Kinyitottam a következő sötét barna fa ajtót és egy hatalmas kék szobába léptem be. Az egyik falon egy tükör volt és egy méreg drága festmény lógott a falon. Az egyik polcon képek köszöntek rám vissza. Harry volt rajtuk mikor kicsi volt, majd egy lánnyal, akinek a kis göndör éppen a haját fonta.
Nem lesz gond, ha egy kicsit körülnézek itt jobban is. Kinyitottam az egyik fiókot. Férfi parfümök ezrei feküdtek benne. Persze, ahogy felcsaptam a fiókot kiáradt belőle Harry szokásos illata. Csak egy kicsit töményebben. Kitártam a szekrény ajtót. Rengeteg barna, fekete és szürke öltöny, mellette pedig vagy millió nyakkendő, különböző színekben.
Aztán jött a következő fiók. Találtam benne egy barna kis könyvet. Valószínű a naplója. Hiába vagyok rossz fiús kinézetű és hiába érdekel Harry minden titka nem nyitottam ki a könyvet, hanem visszatoltam a fiókot.
A következőnél viszont egy kissé pirosassá válhatott az arcom. Mr. Styles alsónadrágjaira bukkantam rá. Amiket jobban megvizsgáltam a kelleténél. Playboy, Calvin Klein, Topman és különböző drága márkák villogtak a szegélyekről. A legtöbbje mind fekete volt, kivéve egyet, ami szürke volt kis elefántokkal. Még egy címke is volt rajta. "Használd egészségeddel Harry. Remélem mihamarabb megtalálod a pasidat te vadbarom. Beckie..xx" Felnevettem. Ezek szerint neki is lány a legjobb barátja. Ahogy az általában a meleg fiúknál lenni szokott. Ezek szerint Harold vagy nem tartotta be az ígéretét és nem vette fel a nadrágot, vagy még nem volt pasija. Én pedig ezen nagyon szívesen változtatnék. Lementem a konyhába és megfigyeltem, ahogy a kis göndör teljesen rutinosan mozog a konyhába. Kiszedte a tésztát a vízből és egy átlátszó tányérba tette, majd ráöntötte a már kész szószt.
Leültünk az asztalhoz és nagy mosollyal az arcán várta mit szólok a főztjéhez.
- Ahhh Harry ez isteni! Te tényleg szakácsnak születtél! Hol tanultál meg így főzni? - kaptam fel rá a tekintetemet. Valóban nagyon jól főz.
- Hát. Alapvetően szakács suliba jártam és az akartam lenni nagy koromban. - kapta fel a villáját és rácsavarta a tésztát.
- Oh. Szakács akartál lenni, erre a tiéd lett egy világ vezető magazin cégje.- nevettem fel hangosan, de ő nem nevetett velem. Talán valami rosszat mondtam?
- A cég az apámé volt. Csak rám hagyta, hogy halál után én legyek a vezető. - magyarázta.
- Uramisten! Sajnálom én nem tudtam.
Eszeveszett nagy marha vagy Tomlinson! Kell neked megszólalni. Inkább egyél CSENDBEN!
- Nincsen semmi baj. Az utóbbi időben amúgy sem ápoltunk jó viszonyt a szüleimmel. - zöld szemeit belém fúrta és édesen megnyugtató mosolyt küldött felém, mintha nem lett volna baj, hogy butaságokat beszélek.
Meg akartam kérdezni, hogy miért nem volt jóban a szüleivel. Kíváncsi voltam rá. A múltjára és a jelenére is.
De inkább a számba tettem a teli villámat, hogy addig is bekussoljak.
- Ez nagyon finom volt Hazza. - mondtam mikor már a tányéromon egyetlen tésztaszál sem maradt.
- Örülök, hogy ízlett.
- Legközelebb én főzök. - mondtam magabiztosan.
- Tudsz főzni? - kelt fel a székéről és felemelte a tányérját. Megismételtem a mozdulatait és követtem a konyhába.
- Nem. Nem tudok. De megpróbálhatom. - motyogtam. A nevetése belepte az egész konyhát. - De mosogatni tudok, szóval ha már te főztél akkor én mosogatok.
- Azt megengedem. Utálok mosogatni. - dobta be a koszos edényt a mosogatóba.
A pultnak dőlve figyelte, ahogy mosom a tányérokat.
- Nincs már dolgot, mint engem figyelni? - vontam fel rá a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
A habos kezemmel az orrához nyúltam, így a mindig fess főnököm arcát fehér hab díszítette.
- Tomlinson! Ezt még megkeserüli! - motyogta nevetve és letörölte az orrát a kézmosóval, majd összecsavarta és rácsapott vele a fenekemre.
Feljajjdultam, mert csípte a bőrömet a kis csapása.
- Szóval így állunk? - kérdezte meg miután újra összehabozta, de immáron a göndör fürtjeit.
- Miért állsz már Hazza? - húzogattam a szemöldökömet és a nadrágjára néztem.
A kéztörlőt odarakta maga elé a nadrágjához és csak bámult rám.
- Hagyjál békén engem.- nevetett fel és megkötötte a derekán a kockás anyagot.
- Gratulálok főnök úr. Úgy néz ki mint egy skót! - mutattam rá az újonnan viselt "szoknyájára".
- Lehet ez lesz a stílusom mától fogva. - tette csípőre a kezét.
- Hát. Lehet jobban járna vele,mint azzal a rengeteg öltönnyel, ami a szekrényébe lóg.
- Louis...te belenéztél a szekrényembe? - tátotta el a száját humorosan.
A pofám égett. Lebuktattam saját magamat. Gratulálok Tomlinson. Megvakartam a tarkómat és inkább csak kínosan mosolyogtam.
- Semmi gond Tommo. - kacagott fel hangosan és lekapta magáról a törlőt. Végre!
- Tommo? - néztem rá zavarodottan miközben elővett két bögrét.
- Ha te hívhatsz Hazzának, akkor én is becézgethetlek, nem? - töltötte meg őket vízzel.
- Aha. Mégis mit csinálsz? - mutattam rá a bögrékre.
- Teát! Én szeretek teázni. - mosolygott rám. Uramisten. Az a mosoly!!!
- Én...én is szeretek. - kezdtem el gügyögni és nem bírtam levenni a szememet a szájáról. Csodálatosan rózsaszínek!
- Van rajtam valami? - kérdezte meg ijedten és a mikróba tette a vízzel teli piros és kék színű üvegeket.
- Nem. Semmi. Vagyis de...vagy nem. - dadogtam össze-vissza.
- Szóval mi van rajtam? - kérdezte meg nevetve.
- Ruha. - nyeltem egy hatalmasat. Kissé elpirult. Tekintetünk összefonódott, a zöld íriszei csodálatosak voltak és elragadóan bámultak bele kék szemembe. Egy csöppet közelebb lépett hozzám, karja már majdnem megérintett, amikor a mikró csengője megszólalt, ezzel elrontva a pillanatot. Megállt és krákogott egyet, majd megfordult és elővette a már forró lét.
- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
A következő rész 5 megjegyzés után következik :) Pez
2013. november 2., szombat
1. fejezet ~
Mielőtt elkezdeném szeretném elmondani, hogy ez életem első Larry blogja. A punk Louis és a fess Harold találkozása! :D Kíváncsi vagyok tetszeni fog-e nektek a dolog. A következő részt mindig 5 megjegyzés után fogom hozni! Iratkozzatok fel!
Pez.
*Harry Szemszöge*
Az ébresztőórám hangos csörrenésére keltem. Igyekeztem minél hamarabb lecsapni, még mielőtt megfájdulna tőle a fejem.
Egy újabb zűrös nap. Semmi kedvem nincsen bemenni dolgozni, még élnem kéne. Hiszen fiatal vagyok és előttem az élet. De erről szó sincsen. 19 évesen van egy cégem. Szép jövő elé nézek, azt nem mondom. De sajnos mindezt szülők nélkül végig vinni...nehéz lesz.
Felültem a puha ágyból és körbe néztem. Süt a nap! Lehet mégsem lesz borzalmas napom. Kipattantam az ágyból és a konyhába rohantam. A bejárató ajtó előtt lévő kis szőnyegen egy kupacnyi levelet fedeztem fel.
- Hihetetlen. - sóhajtottam fel és elballagtam a papírjaimért.
Harry Styles, Harold Edward Styles, Harry Styles . Oké. Az összes nekem jött. Mondjuk másnak nem is jöhetett volna, hiszen a szüleim meghaltak autóbalesetben, úgy egy hónapja. Azóta nagyon üres a ház.
Gyorsan lezuttyintottam a kávémat, lezuhanyoztam és magamra vettem az egyik fekete öltönyömet.
- Jól nézel ki haver. - mondtam magamnak a tükörbe és ráadás képpen magamra kacsintottam.
Anya régen egyszer rajta kapott, amint épp magammal kommunikáltam a tükörben és kinevetett. De azt mondta, ez a normális. Irány a munka. Szó szerint kitáncoltam az előtérbe. Utoljára még egyszer megnéztem magamat a tükörbe és megigazítottam a nyakkendőmet.
Felkaptam a Range Rover kulcsát és kiléptem az ajtón. Mint, ahogy az szokott lenni a szomszéd lányok kiültek az udvaraikra, mintha teljesen véletlenül lennének ott és nem miattam. Bezártam lakásom ajtaját és lélegzetelállító léptekkel vonaglottam el az autómig. Néhányan felsóhajtottak vagy tátott szájjal bámultak.
Oh igen ez a Styles hatás. Bevágtam magamat a vezetőfülkébe, az akta táskámat pedig az anyósülésre dobtam. Ahogy elindítottam a motort még a csajok anyukáig is kijöttek, hogy "megnézzék a lányaik mit csinálnak". Apám egyszer végig nézte a műveletet mikor iskolába mentem. Nagyot ámult, hogy ahhoz képest, hogy minden nő az utcában, sőt még a városban is értem van oda, nekem még mindig nincsen senkim sem. Pedig csak mosolyognom kellene és az enyém lehetne akármelyik. De nincsen szükségem nőre.
Vezetés közben rágyújtottam egy szál cigire. A zenét hangosan bömböltettem míg meg nem érkeztem. Lehajítottam a már elszívott csikket és eltapostam.
- Oh Mr. Styles. Jó reggelt kívánok. Jól aludt az éjjel? - parkolt be mellettem a szerkesztő, Peter.
- Jó reggelt Peter. Jól aludtam, köszönöm kérdésedet. - válaszoltam tisztelettudóan a nálam 10 évvel idősebb srácnak, majd besétáltam az épületbe.
A recepciós Lea máris mellettem termett.
- Mr. Styles. Örülök, hogy újra látom. A fontosabb papírokat már az asztalára készítettem és délutánra megszerveztem az asszisztensi állásra való meghallgatásokat. Nem jelentkeztek túl sokan, mindössze 3 srác és 2 lány. - darálta le a mai napi programot a kis kolléga nőm, aki mindennap tesz arról, hogy a hatalmas plasztikai cickóit láthassam anélkül, hogy látni akarnám.
- Köszönöm szépen! - motyogtam majd kitártam a fa ajtót, amin a nevem szerepelt és beléptem a kis birodalmamba. Az én irodámba, ahol a mindennapjaimat töltöm.
Hatalmas fekete kanapé, bőr fotel, vajszínű falak, kávéfőző, televízió és nagy asztal, amin a bögrémen és a laptopom kívül semmi más nem foglalt helyet. Volt odabent még egy asztal és egy bőr fotel a jövendőbeli asszisztensemnek, akit alighanem még ma megválasztok.
Bekapcsoltam a tv-t és végig hallgattam a sporthíreket, majd lefőztem magamnak egy kis kávét. Valljuk meg őszintén nekem nincsen sok dolgom. Csakis annyi, hogy kiválasszam mi legyen a téma a magazinban abban a hónapban. Kiválasztom a modellt, akit a címlapon látni szeretnék és a többiek innentől mindent megoldanak, én pedig a kész anyagot kézbe kapom elolvasom és mehet a nyomdába.
Átnéztem a lapokat amiket a kanapén találtam. Egész jó az e havi bevételünk, pedig apám halál után -akitől a céget örököltem - nem sokat számítottam. Ő volt a cég lelke. Aztán a 45 éves férfit, leváltottam én a 19 éves még forró fejemmel. Bár sokak szerint ez a fiatalosság kellett ahhoz, hogy újra legyen értelme megvenni a lapot.
Leültem a kis fotelbe és csak elgondolkoztam. Vajon Beckie és a többiek hogy vannak? Most is a padokat koptatják és egymást dobálják papírgalacsinokkal? Kár, hogy már nem vagyok ott...és nagy kár, hogy anyáék már nincsenek itt. Nem keltenek fel reggelente simogatva. Nincsen kész reggelim és a mosást is én intézem el magamnak. Bár sosem voltam túl jóban a szüleimmel, hiszen nem voltam egy minta gyerek és miután a titkom kiderült nem kedveltek már annyira.
Az idő gyorsan szaladt. Már meghallgattam a két női jelentkezőt az asszisztens posztra, de egyik sem volt túl meggyőző. Az egyiknek van három gyereke, akiket egyedül nevel. Az pedig nem lenne nagy segítség. Hiszen ha a gyereke megbetegszik, akkor megint itt maradok egyedül. A másik lány inkább külsőre volt csodálatos,de belül rohadt és hatalmas sötétség lepte el koponyája nagy részét. Buta volt...mint a föld. Ahelyett, hogy én kérdeztem volna tőle, ő kérdezte meg, hogy egy ilyen munkába mit is kell csinálni. Nos..végképp nulla volt a csaj.
- Uraim! Maguk következnek. Hölgyeim, nagyon sajnálom de önök hazamehetnek. - léptem ki az irodámból közölni a tényt.
Végig néztem a férfi jelölteken. Kettő teljesen frappánsan volt kiöltözve. Az egyik barna, míg a másik szürke öltönyben tündökölt. A harmadik személy egy fekete farmerban üldögélt, felsőtestét pedig szürke inggel fedte le, nyakkendőjét rendezetlenül kötötte meg és csak lógott a nyakába.
Rámutattam a szürke öltönyös férfire, aki felegyenesedve lépett be előttem. Fél órán keresztül beszélt. De a semmiről. Lassan ott tartottam, hogy le kéne lőnöm és akkor talán abbahagyja. Még öt percig bírtam, majd megköszöntem a részvételét és haza küldtem.
- Jöhet a következő! - szóltam ki. A farmeros, szürke inges srác felpattant a székéről. Szemöldökét piercing díszítette. Haja felzselézve állt az égnek, mégis tökéletesen mutatott a bőr fotelben.
- Nos? Harry Styles vagyok! - nyújtottam kezet már a mai napon negyedszer.
- Louis Tomlinson. - mondta egy kissé félve.
- Nyugodjon meg nem fogom megenni. Eddig mindenki élve távozott. - próbáltam megnyugtatni.
Felmosolygott, majd elmesélte eddig merre dolgozott. Nem hangzott rosszul, bár voltak rendőrségi ügyei egy fél évvel ezelőtt, nem nagyon érdekelt. A 21 éves Louis meggyőző volt. Az előző munkahelyei pedig meg voltak vele elégedve.
Kezemet oda nyújtottam felém, ő pedig elfogadta a kézrázást.
- Gratulálok Louis Tomlinson, a mai naptól kezdve ön a Vogue főnökének az új asszisztense. - gügyögtem el a begyakorolt egy mondatomat.
- Kajak? Az enyém az állás? - mondta izgatottan mégis laza stílusban.
- Pontosan Mr. Tomlinson. - bólintottam oda. Majd kinyitottam az ajtó és szóltam a barna öltönyös fickónak, hogy hazamehet, hiszen itt már nincsen rá szükség.
- Mikor kezdhetek? - nézett fel rám. Szemei megigézően kékek voltak.
- Hát. Ma már igazából semmi dolgod nincsen, ahogy nekem sem túl sok. - nevettem fel.
- Mehetek haza? - emelte fel szemöldökét.
- Valahogy úgy, hacsak nincsen kedve meginni velem egy kávét!
Fogalmam sincsen honnan jött, hogy kávézgatni hívjam. De ha már kimondtam nincsen vissza út.
- Most, hogy mondja meginnék egy jó erős feketét. - simogatta meg a hasát.
Felkaptam az autóm kulcsát és fekete táskámat, majd Lou-val az oldalamon távoztam az irodából.
Ahogy végig mentünk a folyosón eszembe jutott, hogy talán a kollégáknak is be kéne mutatnom az új asszisztenst és főnök helyettest.
- Egy kis figyelmet kérnék! - szólaltam meg karcos hangon. Csend lett és mindenki felénk bámult. Mr. Tomlinson nem ijedt meg, sőt még inkább kihúzta magát, hogy jól lássák.
- Szeretném bemutatni az új asszisztensemet, Louis Tomlinson-t. Ha esetleg távol lennék ő fogja kézben tartani a dolgokat és elvárom, hogy mindenki azt tegye amit mond.
- Hello. - köszönt oda mindenkinek a kitetkózott srác. Kicsit irigykedtem lazaságára.
Az autóban ültünk haláli nagy csendben. Nem zavart a dolog, de jó lett volna jobban megismerkedni vele.
- Na és hol lakik? - kérdeztem meg. A szememet levettem az útról és kék szemeibe néztem.
- Hát. Jelenleg az egyik barátomnál húzom meg magamat, amíg nem lesz pénzem saját lakásra. - hajtotta le a fejét. Kínos kérdés volt. Lehet jobban tettem volna ha befogom a pofámat.
- Na és Mr.Styles ön hol lakik? - kérdezte meg nevetve.
- Tegeződhetünk? A maga szájából egészen hülyén hangzik a Mr. Styles.
- Értetted Harry. Szóval te hol laksz?
Furcsa érzés vetődött rám, ahogy kimondta a nevemet.
- Öhm. Én egy nagyobb lakásban lakok, egy eldugott kis helyen.
- Lefogadom csak úgy lebzselnek körülötted a nők és szomszédból néznek, mikor lépsz ki öltönyödben. - nevetett fel hangosan.
- Hát te aztán nagyon belém láttál. - mosolyodtam el.
- Egészen a vesédig. - bökte meg az oldalam.
*A kávézóban*
- Ülj le valahova én addig elmegyek a kávékért. - adtam ki az utasítást.
Leült a sarokban lévő kanapékra, ami körül nem igazán volt senki.
- Kérek szépen egy erős fekete kávét és egy capuccino-t. - mondtam az általam talán túl jól ismert pincér srácnak a rendelést.
- Máris adom. - fordult nekem háttal.- Harold nem érsz rá a hétvégén? Elmehetnénk a strandra, állítólag nagyon jó idő lesz. - motyogta.
- Bryan..már elmondtam, hogy már semmit nem akarok tőled. Sem a közös hétvégét, se...se semmit. - akadtam ki és rácsaptam a pultra.
- Jól van te vadállat, nem kell felkapni a vizet. Különben is csak vicc volt, már túl vagyok rajtad. Nincsen többé szükségem a formás hátsó feledre. - mondta pökhendi stílusban.
- Ha nem akarod, hogy itt helyben megfojtsalak fogd be a pofádat és add a kávékat.
- Ha kész van adom!
Valószínűleg Louisnak feltűnt, hogy csapkodok és kissé ideges vagyok, hiszen felénk tartott.
- Valami gond van Harry? - nézett rám és a pincérsrácra.
- Semmi. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- Oh. Ezek szerint te is túl vagy rajtam! - kiáltott fel Bry.
Fejem valószínű tűzvörösre változott. Mindig mindet elbasz ez a faszfej.
- Igen, túl. Ide adnád már azokat a kibaszott kávékat, vagy szarakodsz még? - támadta le Louis.
Meglepetten néztem rá és fogalmam sem volt róla, mégis mi a frászt művel. Kezét átdobta a vállamon. Halál közeli állapotba kerültem, ahogy mellé még mosolygott is.
- Mondanám, hogy köszönjük, de sajnos olyan lassú voltál, hogy előbb találtam volna meg a három éve elveszett kutyámat. - kapta le a kész kávékat Lou.
Még mindig fogta a vállamat, ahogy a székekhez mentünk, majd mikor leültünk elengedett és csak mosolygott. Kortyoltunk egyet a kávénkba. Úgy éreztem magamat, mint aki megkukult és néma lett.
- Szóval Harry..meleg vagy? - kérdezte teljesen nyugodtan. Mintha ez olyan természetes lenne.
- Muszáj erről beszélnünk? - hajtottam le a fejemet és a fekete cipőmet kémleltem, ami nem változott semmit. Ugyanolyan szépen csillogott.
- Nem. Nem muszáj. De szeretném tudni. - hajolt hozzám közelebb. Jóval közelebb.
- Igen. Az...az vagyok. - tudattam vele, majd arra gondoltam jó lenne megfulladni a forró kávéba és a szokottnál is nagyobbat kortyoltam.
- Az jó. - motyogta és újra a szájához emelte a kis bögrét.
- Ez már miért lenne jó? - néztem rá meggyötört fejjel, mire csak mosolygást kaptam. Lehetetlen, hogy ő is a férfiakhoz vonzódjon.
- Miért ne? Legalább ugyanabban a csapatban játszunk! - emelte fel a kezét egy pacsira.
Szóval mégis. Lehetséges, hogy a férfiakat szereti. Én miért nem tudom ilyen lazán kezelni a dolgot mint ő? Leakarja pacsizni, hogy melegek vagyunk. Lassan emeltem fel a kezemet és egy gyengén belecsaptam a tenyerébe.
Kezdett beesteledni. Én pedig már hiányoltam a puha ágyamat. Louis társasága szórakoztató volt és az élete is csodálatos volt...már amennyiről beszámolt. Én csak hallgattam és jókat nevettem vele, illetve rajta.
- Hazaviszlek! - mondtam és felkeltem kifizetni a számlát.
- Hazavihetsz de akkor én fizetek! - kelt fel ő is és előre szaladt.
*Louis szemszöge*
Odafutottam a pulthoz, hogy kifizessem a kávét. Harry csak mosolygott és rájött, ezt a csatát én nyertem.
A délutáni bunkó srác lépett elő.
- Fizetnék.- mondtam oda saját stílusomban.
- Rendben van. Ez így teljesen pontosan 1500 forint lesz. - mormogta de nem nézett fel a kasszából.
Elé dobtam a pénzt, majd elkaptam a csuklóját, mire felnézett rám. Végre.
- Szállj le Harry-ről és hagyd szépen békén!!! Világos voltam? - kérdeztem meg teljes erőből.
- Értettem. - motyogta egy kis félelemben.
-Indulhatunk? - állt meg mellettem Harry. Elengedtem a srác csuklóját és a fürtösre néztem. Nagyon tetszett a haja és a smaragd zöld szemei. Varázslatosak.
- Menjünk! - mosolyogtam rá, majd vállán áthajítottam a kezemet és átkarolva távoztunk a helyről.
Az anyósülésre ültem, majd bekapcsoltam az övemet és lassan el is indultunk.
Kikanyarodtunk a főútra.
- Hova vigyelek? - kérdezte nyugodtan, lágy hangon.
- Csak tegyél ki ott! - mutattam rá a szembe lévő sarokra.
- Ne vigyelek el a lakásotokig? - szemeit rajtam legeltette.
- Nem. Nem kell. Szeretnék egy kicsit sétálni mielőtt haza megyek. - motyogtam.
Nem akartam, hogy rájöjjön nem igaz az egész. Még, hogy barátoknál lakok? Nincsenek is barátaim. Az egyik sikátorba húzom meg magamat minden éjjelre, reggel pedig a közelemben lévő sportcsarnok öltözőjében zuhanyzok, ahova amúgy a lábamat sem tehetném be. Pénzem, pedig eddig utca zenélésből volt. Az előző munkahelyekről mind kirúgtak a rendőrségi ügyek miatt. Pedig megvoltak velem elégedve.
- Akkor holnap reggel találkozunk az irodában. - mosolygott rám, ezzel felfedve gödröcskéit.
- Ott leszek. Aludj jól Hazza. - mosolyogtam én is rá, majd kinyitottam az ajtót és távoztam.
*Harry szemszög*
Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.
Pez.
*Harry Szemszöge*
Az ébresztőórám hangos csörrenésére keltem. Igyekeztem minél hamarabb lecsapni, még mielőtt megfájdulna tőle a fejem.
Egy újabb zűrös nap. Semmi kedvem nincsen bemenni dolgozni, még élnem kéne. Hiszen fiatal vagyok és előttem az élet. De erről szó sincsen. 19 évesen van egy cégem. Szép jövő elé nézek, azt nem mondom. De sajnos mindezt szülők nélkül végig vinni...nehéz lesz.
Felültem a puha ágyból és körbe néztem. Süt a nap! Lehet mégsem lesz borzalmas napom. Kipattantam az ágyból és a konyhába rohantam. A bejárató ajtó előtt lévő kis szőnyegen egy kupacnyi levelet fedeztem fel.
- Hihetetlen. - sóhajtottam fel és elballagtam a papírjaimért.
Harry Styles, Harold Edward Styles, Harry Styles . Oké. Az összes nekem jött. Mondjuk másnak nem is jöhetett volna, hiszen a szüleim meghaltak autóbalesetben, úgy egy hónapja. Azóta nagyon üres a ház.
Gyorsan lezuttyintottam a kávémat, lezuhanyoztam és magamra vettem az egyik fekete öltönyömet.
- Jól nézel ki haver. - mondtam magamnak a tükörbe és ráadás képpen magamra kacsintottam.
Anya régen egyszer rajta kapott, amint épp magammal kommunikáltam a tükörben és kinevetett. De azt mondta, ez a normális. Irány a munka. Szó szerint kitáncoltam az előtérbe. Utoljára még egyszer megnéztem magamat a tükörbe és megigazítottam a nyakkendőmet.
Felkaptam a Range Rover kulcsát és kiléptem az ajtón. Mint, ahogy az szokott lenni a szomszéd lányok kiültek az udvaraikra, mintha teljesen véletlenül lennének ott és nem miattam. Bezártam lakásom ajtaját és lélegzetelállító léptekkel vonaglottam el az autómig. Néhányan felsóhajtottak vagy tátott szájjal bámultak.
Oh igen ez a Styles hatás. Bevágtam magamat a vezetőfülkébe, az akta táskámat pedig az anyósülésre dobtam. Ahogy elindítottam a motort még a csajok anyukáig is kijöttek, hogy "megnézzék a lányaik mit csinálnak". Apám egyszer végig nézte a műveletet mikor iskolába mentem. Nagyot ámult, hogy ahhoz képest, hogy minden nő az utcában, sőt még a városban is értem van oda, nekem még mindig nincsen senkim sem. Pedig csak mosolyognom kellene és az enyém lehetne akármelyik. De nincsen szükségem nőre.
Vezetés közben rágyújtottam egy szál cigire. A zenét hangosan bömböltettem míg meg nem érkeztem. Lehajítottam a már elszívott csikket és eltapostam.
- Oh Mr. Styles. Jó reggelt kívánok. Jól aludt az éjjel? - parkolt be mellettem a szerkesztő, Peter.
- Jó reggelt Peter. Jól aludtam, köszönöm kérdésedet. - válaszoltam tisztelettudóan a nálam 10 évvel idősebb srácnak, majd besétáltam az épületbe.
A recepciós Lea máris mellettem termett.
- Mr. Styles. Örülök, hogy újra látom. A fontosabb papírokat már az asztalára készítettem és délutánra megszerveztem az asszisztensi állásra való meghallgatásokat. Nem jelentkeztek túl sokan, mindössze 3 srác és 2 lány. - darálta le a mai napi programot a kis kolléga nőm, aki mindennap tesz arról, hogy a hatalmas plasztikai cickóit láthassam anélkül, hogy látni akarnám.
- Köszönöm szépen! - motyogtam majd kitártam a fa ajtót, amin a nevem szerepelt és beléptem a kis birodalmamba. Az én irodámba, ahol a mindennapjaimat töltöm.
Hatalmas fekete kanapé, bőr fotel, vajszínű falak, kávéfőző, televízió és nagy asztal, amin a bögrémen és a laptopom kívül semmi más nem foglalt helyet. Volt odabent még egy asztal és egy bőr fotel a jövendőbeli asszisztensemnek, akit alighanem még ma megválasztok.
Bekapcsoltam a tv-t és végig hallgattam a sporthíreket, majd lefőztem magamnak egy kis kávét. Valljuk meg őszintén nekem nincsen sok dolgom. Csakis annyi, hogy kiválasszam mi legyen a téma a magazinban abban a hónapban. Kiválasztom a modellt, akit a címlapon látni szeretnék és a többiek innentől mindent megoldanak, én pedig a kész anyagot kézbe kapom elolvasom és mehet a nyomdába.
Átnéztem a lapokat amiket a kanapén találtam. Egész jó az e havi bevételünk, pedig apám halál után -akitől a céget örököltem - nem sokat számítottam. Ő volt a cég lelke. Aztán a 45 éves férfit, leváltottam én a 19 éves még forró fejemmel. Bár sokak szerint ez a fiatalosság kellett ahhoz, hogy újra legyen értelme megvenni a lapot.
Leültem a kis fotelbe és csak elgondolkoztam. Vajon Beckie és a többiek hogy vannak? Most is a padokat koptatják és egymást dobálják papírgalacsinokkal? Kár, hogy már nem vagyok ott...és nagy kár, hogy anyáék már nincsenek itt. Nem keltenek fel reggelente simogatva. Nincsen kész reggelim és a mosást is én intézem el magamnak. Bár sosem voltam túl jóban a szüleimmel, hiszen nem voltam egy minta gyerek és miután a titkom kiderült nem kedveltek már annyira.
Az idő gyorsan szaladt. Már meghallgattam a két női jelentkezőt az asszisztens posztra, de egyik sem volt túl meggyőző. Az egyiknek van három gyereke, akiket egyedül nevel. Az pedig nem lenne nagy segítség. Hiszen ha a gyereke megbetegszik, akkor megint itt maradok egyedül. A másik lány inkább külsőre volt csodálatos,de belül rohadt és hatalmas sötétség lepte el koponyája nagy részét. Buta volt...mint a föld. Ahelyett, hogy én kérdeztem volna tőle, ő kérdezte meg, hogy egy ilyen munkába mit is kell csinálni. Nos..végképp nulla volt a csaj.
- Uraim! Maguk következnek. Hölgyeim, nagyon sajnálom de önök hazamehetnek. - léptem ki az irodámból közölni a tényt.
Végig néztem a férfi jelölteken. Kettő teljesen frappánsan volt kiöltözve. Az egyik barna, míg a másik szürke öltönyben tündökölt. A harmadik személy egy fekete farmerban üldögélt, felsőtestét pedig szürke inggel fedte le, nyakkendőjét rendezetlenül kötötte meg és csak lógott a nyakába.
Rámutattam a szürke öltönyös férfire, aki felegyenesedve lépett be előttem. Fél órán keresztül beszélt. De a semmiről. Lassan ott tartottam, hogy le kéne lőnöm és akkor talán abbahagyja. Még öt percig bírtam, majd megköszöntem a részvételét és haza küldtem.
- Jöhet a következő! - szóltam ki. A farmeros, szürke inges srác felpattant a székéről. Szemöldökét piercing díszítette. Haja felzselézve állt az égnek, mégis tökéletesen mutatott a bőr fotelben.
- Nos? Harry Styles vagyok! - nyújtottam kezet már a mai napon negyedszer.
- Louis Tomlinson. - mondta egy kissé félve.
- Nyugodjon meg nem fogom megenni. Eddig mindenki élve távozott. - próbáltam megnyugtatni.
Felmosolygott, majd elmesélte eddig merre dolgozott. Nem hangzott rosszul, bár voltak rendőrségi ügyei egy fél évvel ezelőtt, nem nagyon érdekelt. A 21 éves Louis meggyőző volt. Az előző munkahelyei pedig meg voltak vele elégedve.
Kezemet oda nyújtottam felém, ő pedig elfogadta a kézrázást.
- Gratulálok Louis Tomlinson, a mai naptól kezdve ön a Vogue főnökének az új asszisztense. - gügyögtem el a begyakorolt egy mondatomat.
- Kajak? Az enyém az állás? - mondta izgatottan mégis laza stílusban.
- Pontosan Mr. Tomlinson. - bólintottam oda. Majd kinyitottam az ajtó és szóltam a barna öltönyös fickónak, hogy hazamehet, hiszen itt már nincsen rá szükség.
- Mikor kezdhetek? - nézett fel rám. Szemei megigézően kékek voltak.
- Hát. Ma már igazából semmi dolgod nincsen, ahogy nekem sem túl sok. - nevettem fel.
- Mehetek haza? - emelte fel szemöldökét.
- Valahogy úgy, hacsak nincsen kedve meginni velem egy kávét!
Fogalmam sincsen honnan jött, hogy kávézgatni hívjam. De ha már kimondtam nincsen vissza út.
- Most, hogy mondja meginnék egy jó erős feketét. - simogatta meg a hasát.
Felkaptam az autóm kulcsát és fekete táskámat, majd Lou-val az oldalamon távoztam az irodából.
Ahogy végig mentünk a folyosón eszembe jutott, hogy talán a kollégáknak is be kéne mutatnom az új asszisztenst és főnök helyettest.
- Egy kis figyelmet kérnék! - szólaltam meg karcos hangon. Csend lett és mindenki felénk bámult. Mr. Tomlinson nem ijedt meg, sőt még inkább kihúzta magát, hogy jól lássák.
- Szeretném bemutatni az új asszisztensemet, Louis Tomlinson-t. Ha esetleg távol lennék ő fogja kézben tartani a dolgokat és elvárom, hogy mindenki azt tegye amit mond.
- Hello. - köszönt oda mindenkinek a kitetkózott srác. Kicsit irigykedtem lazaságára.
Az autóban ültünk haláli nagy csendben. Nem zavart a dolog, de jó lett volna jobban megismerkedni vele.
- Na és hol lakik? - kérdeztem meg. A szememet levettem az útról és kék szemeibe néztem.
- Hát. Jelenleg az egyik barátomnál húzom meg magamat, amíg nem lesz pénzem saját lakásra. - hajtotta le a fejét. Kínos kérdés volt. Lehet jobban tettem volna ha befogom a pofámat.
- Na és Mr.Styles ön hol lakik? - kérdezte meg nevetve.
- Tegeződhetünk? A maga szájából egészen hülyén hangzik a Mr. Styles.
- Értetted Harry. Szóval te hol laksz?
Furcsa érzés vetődött rám, ahogy kimondta a nevemet.
- Öhm. Én egy nagyobb lakásban lakok, egy eldugott kis helyen.
- Lefogadom csak úgy lebzselnek körülötted a nők és szomszédból néznek, mikor lépsz ki öltönyödben. - nevetett fel hangosan.
- Hát te aztán nagyon belém láttál. - mosolyodtam el.
- Egészen a vesédig. - bökte meg az oldalam.
*A kávézóban*
- Ülj le valahova én addig elmegyek a kávékért. - adtam ki az utasítást.
Leült a sarokban lévő kanapékra, ami körül nem igazán volt senki.
- Kérek szépen egy erős fekete kávét és egy capuccino-t. - mondtam az általam talán túl jól ismert pincér srácnak a rendelést.
- Máris adom. - fordult nekem háttal.- Harold nem érsz rá a hétvégén? Elmehetnénk a strandra, állítólag nagyon jó idő lesz. - motyogta.
- Bryan..már elmondtam, hogy már semmit nem akarok tőled. Sem a közös hétvégét, se...se semmit. - akadtam ki és rácsaptam a pultra.
- Jól van te vadállat, nem kell felkapni a vizet. Különben is csak vicc volt, már túl vagyok rajtad. Nincsen többé szükségem a formás hátsó feledre. - mondta pökhendi stílusban.
- Ha nem akarod, hogy itt helyben megfojtsalak fogd be a pofádat és add a kávékat.
- Ha kész van adom!
Valószínűleg Louisnak feltűnt, hogy csapkodok és kissé ideges vagyok, hiszen felénk tartott.
- Valami gond van Harry? - nézett rám és a pincérsrácra.
- Semmi. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- Oh. Ezek szerint te is túl vagy rajtam! - kiáltott fel Bry.
Fejem valószínű tűzvörösre változott. Mindig mindet elbasz ez a faszfej.
- Igen, túl. Ide adnád már azokat a kibaszott kávékat, vagy szarakodsz még? - támadta le Louis.
Meglepetten néztem rá és fogalmam sem volt róla, mégis mi a frászt művel. Kezét átdobta a vállamon. Halál közeli állapotba kerültem, ahogy mellé még mosolygott is.
- Mondanám, hogy köszönjük, de sajnos olyan lassú voltál, hogy előbb találtam volna meg a három éve elveszett kutyámat. - kapta le a kész kávékat Lou.
Még mindig fogta a vállamat, ahogy a székekhez mentünk, majd mikor leültünk elengedett és csak mosolygott. Kortyoltunk egyet a kávénkba. Úgy éreztem magamat, mint aki megkukult és néma lett.
- Szóval Harry..meleg vagy? - kérdezte teljesen nyugodtan. Mintha ez olyan természetes lenne.
- Muszáj erről beszélnünk? - hajtottam le a fejemet és a fekete cipőmet kémleltem, ami nem változott semmit. Ugyanolyan szépen csillogott.
- Nem. Nem muszáj. De szeretném tudni. - hajolt hozzám közelebb. Jóval közelebb.
- Igen. Az...az vagyok. - tudattam vele, majd arra gondoltam jó lenne megfulladni a forró kávéba és a szokottnál is nagyobbat kortyoltam.
- Az jó. - motyogta és újra a szájához emelte a kis bögrét.
- Ez már miért lenne jó? - néztem rá meggyötört fejjel, mire csak mosolygást kaptam. Lehetetlen, hogy ő is a férfiakhoz vonzódjon.
- Miért ne? Legalább ugyanabban a csapatban játszunk! - emelte fel a kezét egy pacsira.
Szóval mégis. Lehetséges, hogy a férfiakat szereti. Én miért nem tudom ilyen lazán kezelni a dolgot mint ő? Leakarja pacsizni, hogy melegek vagyunk. Lassan emeltem fel a kezemet és egy gyengén belecsaptam a tenyerébe.
Kezdett beesteledni. Én pedig már hiányoltam a puha ágyamat. Louis társasága szórakoztató volt és az élete is csodálatos volt...már amennyiről beszámolt. Én csak hallgattam és jókat nevettem vele, illetve rajta.
- Hazaviszlek! - mondtam és felkeltem kifizetni a számlát.
- Hazavihetsz de akkor én fizetek! - kelt fel ő is és előre szaladt.
*Louis szemszöge*
Odafutottam a pulthoz, hogy kifizessem a kávét. Harry csak mosolygott és rájött, ezt a csatát én nyertem.
A délutáni bunkó srác lépett elő.
- Fizetnék.- mondtam oda saját stílusomban.
- Rendben van. Ez így teljesen pontosan 1500 forint lesz. - mormogta de nem nézett fel a kasszából.
Elé dobtam a pénzt, majd elkaptam a csuklóját, mire felnézett rám. Végre.
- Szállj le Harry-ről és hagyd szépen békén!!! Világos voltam? - kérdeztem meg teljes erőből.
- Értettem. - motyogta egy kis félelemben.
-Indulhatunk? - állt meg mellettem Harry. Elengedtem a srác csuklóját és a fürtösre néztem. Nagyon tetszett a haja és a smaragd zöld szemei. Varázslatosak.
- Menjünk! - mosolyogtam rá, majd vállán áthajítottam a kezemet és átkarolva távoztunk a helyről.
Az anyósülésre ültem, majd bekapcsoltam az övemet és lassan el is indultunk.
Kikanyarodtunk a főútra.
- Hova vigyelek? - kérdezte nyugodtan, lágy hangon.
- Csak tegyél ki ott! - mutattam rá a szembe lévő sarokra.
- Ne vigyelek el a lakásotokig? - szemeit rajtam legeltette.
- Nem. Nem kell. Szeretnék egy kicsit sétálni mielőtt haza megyek. - motyogtam.
Nem akartam, hogy rájöjjön nem igaz az egész. Még, hogy barátoknál lakok? Nincsenek is barátaim. Az egyik sikátorba húzom meg magamat minden éjjelre, reggel pedig a közelemben lévő sportcsarnok öltözőjében zuhanyzok, ahova amúgy a lábamat sem tehetném be. Pénzem, pedig eddig utca zenélésből volt. Az előző munkahelyekről mind kirúgtak a rendőrségi ügyek miatt. Pedig megvoltak velem elégedve.
- Akkor holnap reggel találkozunk az irodában. - mosolygott rám, ezzel felfedve gödröcskéit.
- Ott leszek. Aludj jól Hazza. - mosolyogtam én is rá, majd kinyitottam az ajtót és távoztam.
*Harry szemszög*
Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)