Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.
Haza vezettem majd úgy döntöttem egy jó forró zuhany kell nekem és újra minden rendben lesz bennem. Nem tudtam hova tenni az új srác közelségét. A punk, kemény külsője mögött egy kedves és nagyon vicces srác rejtőzött.
*Louis szemszöge*
Miután kiszálltam a jól fűtött autóból fázni kezdtem. Semmi baj Tomlinson kifogod bírni! Kemény gyerek vagy te! - biztattam magamat. Még csak ősz van, hát mi lesz még télen, hiszen kétlem, hogy addigra legyen annyi pénzem, hogy vegyek magamnak egy jó, meleg lakást. Ledobtam a sikátorom sarkába, majd elővettem a melegebbik régi kabátomat és belebújtam. Hideg lesz a tél. Már most érzem a csontjaimban.
Most viszont, ha reggelizni szeretnék holnap reggel, akkor ki kell mennem egy forgalmasabb utcára a gitárommal és lenyűgöznöm pár adakozó embert, mint ahogy azt minden este megteszem. Felvettem a kopott,fekete gitárt, amit egy kiárusításon kaptam még régebben a szüleimtől, akikről mostanra már fogalmam sincsen hol vannak. Beutazzák a világot. Minden helyről küldenek nekem egy kártyát a nagymamámhoz, aki sajnálatos módon nem engedi meg, hogy nála lakjak, mondván nem érdemlem meg.
Kiültem az egyik fapadra a város közepén. Az emberek ilyenkor összegyűlnek. A barátnők beülnek a főtéri kávézóban egy jó forró csokira, a srácok a kocsmában isszák magukat részegre,miközben nők ezreit próbálják meg felszedni a világ leggázabb dumáival.
Rákezdtem a dalomra, mire a barátnők, a részegek és a jó nők is mindannyian rendre körém gyűltek. Többen tapsolni kezdtek, a forró csokis tizenéves lányok sugdolózni és kacagni kezdtek, míg a jó nők lassan már a jó belátású ingeiktől váltak meg.
A számaim befejeztével sikerült összegyűjtenem egy kis pénzt. De még nem hagytam abba, hanem folytattam a következő dallal.
*Harry szemszöge*
A jól eső fürdőzés után egy jól eső vacsora következett volna, ha van otthon bármi amit megehettem volna. Magamra vettem immáron egy farmert és egy fehér pólót, ami eltért a megszokott ing és öltöny szerelésemmel. Felkaptam a fekete kosaramat, amibe általában a vásárolt holmikat szoktam pakolni és elindultam. Gyalog mentem. Egy kis friss levegő még nekem sem árthat. Amint bezártam az ajtót megjelent mellettem a szomszédlány. Mindössze 17 éves de, de már úgy néz ki mintha kész 20 éves lenne. Persze erről nem az agya és okossága mutatkozik meg, hanem a hatalmas mellei, amit az apjának köszönhet és az a sok smink amivel az arcát burkolja
- Oh Harry! Te csak nem vásárolni mész? - mondta, vagyis inkább nyávogta.
- De. - adtam az egyszerű választ.
- Jöhetek veled? - tekerte be ujjai közé a szőke, élére vasalt hajának egyik tincsét.
- Erre semmi szükség. Boldogulok egyedül is. - mormogtam miközben elindultam a már kopott járdán, de a kis hárpia még mindig mellettem kopogott a magassarkújában.
- Azért én jövök veled. - bámult rám, úgy hogy féltettem, hogy netán kiperzseli a szemével a szememet. A tekintete olyan rozsda barna volt, nem rendelkezett éppen csillogó és megragadó tekintettel. Persze nem volt csúnya lány, sőt egy olyan kinézetű srác mint én valószínű rögtön rávetette volna magát erre a vészmadárra.
Csak felsóhajtottam.
Már vagy egy 20 perces gyaloglás után megpillantottam a boltot, ami előtt a téren egy hatalmas tömeg gyűlt össze. Majd halk gitár hangot véltem felfedezni, amihez egy csodálatos hang tartozott. Mindig is éltem, haltam a zenéért. A szőke piócát otthagyva beverekedtem magamat a tömegbe és akkor megpillantottam ott Őt. Nem értettem. A tökéletes marketing ember, akiről mindenki csak jót mondott, egy padon ülve zenél és a gitártartójába pénzt gyűjt. Csodálatos volt a hangja és vagy örökké hallgattam volna még. De akkor megpillantott engem abban a nagy tömegben és abbahagyta a zenélést. A fiatalos tömeg lelombozva széledt szét szépen lassan, minek után Louis-t hiába kérték, hogy énekeljen tovább, inkább csak bámult.
- Ez szép volt. Mióta zenélsz? - kérdeztem meg mikor kettesben maradtunk.
- Már egy jó ideje. - szipogott egyet, mint aki meg van fázva.
- Értem. És te...szóval te mióta is utca zenélsz? - kérdeztem meg egy kicsit kellemetlenül.
- Már azt is egy jó ideje. És te mióta hordasz farmert? - nevetett fel. A kérdésétől engem is elkapott a nevetőgörcs.
- Amikor éppen a boltba megyek.
- Akkor most jövök veled én is, hacsak nem akarok éhen halni. - amint kimondta rám nézett. Mint aki ezt akarta volna legutoljára tudatni velem.
- Csak nem kiürült a hűtő?
- De. - bólogatott elismerően, de ekkor rájöttem valami nem stimmel.
- Akkor menjünk!
Bedobáltam egy csomó normális kaját a kosaramba. Salátát, húsokat, szalámi féléket, péksüteményeket.
- Te megvagy? - fordultam oda a szétszórt Tomlinsonhoz. - Minden rendben?
- Nem. Nem igazán. - gyűlt könny a szemébe.
Sírni fog?
- Mi...mi a gond? - kezdtem el aggódni és kezemmel kapálózni kezdtem.
- Semmi. Csak nekem ezekre most nincsen pénzem. - hajtotta le a fejét.
- Jó. Akkor majd fizetek én! - ajánlottam fel neki, mire ő könnyes mosollyal ingatta a fejét, hogy nem tehetem meg.
- Nem kell. Inkább megyek. - fordult meg, majd már távozni kezdett a kis boltból.
- Egyél nálam! - kiáltottam utána. Megtorpant, karját az orrához emelte és megfordult.
- Nem akarok teher lenni számodra.
- Nekem mindegy, hogy két főre vagy egy főre főzök. Ugyanis míg te fantasztikus zenész vagy én profi szakács. - sétáltam oda mellé és az üres karomat vállára dobtam. Csak sóhajtott és feladta a harcot.
Fizettem és távoztunk a boltocskából.
- A barátaid akikkel laksz nem tudnak adni a kajájukból? Vagy ők mit esznek?
Egy pillanatra elkussolt, olyan volt mint, aki levegőt sem vesz. Csak bámult előre és gondolkozott valamin.
- Harry...nekem nincsen hol laknom. Nincsenek barátaim, nincsen pénzem. A legutolsó rendőrségi ügyem miatt mindent elvesztettem. A szüleim most éppen Malibun nyaralgatnak és nem tudják mi folyik itthon velem. - hadarta le gyorsan, miközben a lábaink alatt lévő köveket nézegette.
Nincsen hol laknia? Tehát hazudott nekem. Már az első napon.
- Miért nem mondtad el?
- Munkát akartam Hazza. Nem mondhattam azt, hogy "Jó napot kívánok Louis Tomlinson vagyok, amúgy nincsen hol laknom és pénzem sincs. Szóval kérem önt vegyek fel Mr. Styles" - nézett rám teljes aggodalomban.
Igaza van. Ha ezt mondja valószínű, hogy nem őt választom. És már megint az a becenév, ami annyira tetszik a szájából.
- Mindenben segítek. - torpantam meg és ő pedig elém lépett.
- Nem várhatom el, hogy a saját főnököm tartson el. Ugye ezt te sem gondoltad komolyan Harold?
- De. Csak amíg nem lesz annyi pénzed, hogy minden baj nélkül elköltözzél.
Megforgatta a szemét és tovább sétált.
- Miért vagy ennyire kicseszettül kedves ember? - vigyorgott rám. Amitől alhasamban kisebb görcs mordult fel.
- Csak azokkal vagyok ilyen akik megérdemlik. - mosolyogtam rá vissza.
- És én megérdemlem? - pislogott úgy mint valami aranyos kislány.
- Meg. - nevettem fel hangosan és akkor megpillantottam az utcánkban váró kis hárpiát. Hihetetlen, hogy nem adja fel.
- Jaj Harry, már azt hittem elveszítettelek. Egyszer csak eltűntél! - ölelt át a lány, akinek még az illata is ribancos volt.
- Vedd le a kezedet róla szépen! - szólalt meg Lou.
A szomszéd csaj elengedett és Louis-ra nézett.
- Miért ki vagy te, hogy elmondd mi tehetek és mit nem? - grimaszolt rá a szőke most már kimondom RIBANC.
- Hát nem ismersz? - mutatott magára Louis iszonyatosan lazán. - A pasija. Szóval sajnálom. - tette rá bűnbánást színlelve a kezét a lány vállára. Felnevettem.
- Ez igaz? - biggyesztette le a száját a csaj.
- Aha. - mondtam még mindig mosollyal a számon, majd Lou, mintha mindez hivatalos lenne az ujjait az enyém köré fűzte és elsétáltunk. Nem tudtam mennyire érzi azt amit én. De a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Itt már a fürdés sem segítene.
- Bocs. Remélem nem baj, hogy ezt mondtam. Csak zavart, hogy rád cuppant.- engedte el kezemet, majd rögtön ürességet éreztem.
- Igazán nem bánom. Legalább már nem kell azon gondolkoznom, mikor léphetek ki a házból anélkül, hogy belebotlanék.
- Akkor nincs mit. Máskor is. - nevetett fel hangosan és én is rámosolyogtam.
- Nos akkor itt laksz mától. Érezd magad otthon. - mondtam mikor beléptünk az ajtón.
- Wow. Ez a ház hatalmas. Egyedül élsz vagy mindjárt kiugrik egy rúd, amin táncol valaki és elkényeztet minket egész éjjel?
- Tetszik a fantáziád Lou de nem fog ilyesmi kijönni sehonnan sem. - röhögtem fel, de már a hasamat fogtam. - Egyedül élek. Illetve most már nem!
- Segítek főzni! - csapta össze a tenyerét miután levette a cipőjét.
- Na azt már nem. Most én bizonyítok, hogy lásd igenis profi szakáccsal fogsz együtt élni, te addig foglald el magad. Mondjuk nézz körül a lakásban és válaszd ki a legszimpatikusabb szobát. - ajánlottam fel neki.
Fogta magát és el is indult szét nézni, míg én a konyhába baktattam a kosarammal.
Úgy nézek ki, mint egy Piroska, csak feketébe, akkor Feketécske. Felnevettem a hülyeségeimtől, mire hallottam ahogy Louis szól nekem a nappaliból.
- Mi olyan vicces göndörke? - nézett rám megszeppenve.
- Semmi. - nevettem még mindig, míg ő már elment a nappaliból.
*Louis szemszöge*
Nem tudom, hogyan fogom meghálálni Harry-nek, hogy nála lakhatok. Hihetetlen rendes srác. Ráadásul így talán még közelebb kerülhetek hozzá. Nem véletlenül védtem be ma is attól a hülye nőtől. Nem akarom, hogy hozzá érjen bárki más...rajtam kívül. Amikor megfogtam a kezét, azt hittem ott helyben hátast dobok és elpatkolok. De szerencsére nem így történt.
Mentem körbe-körbe a lakásba, ami hatalmas volt. A fürdőszobában volt kád is és zuhanyfülke is. Az összes szobában volt számítógép és tv. Csoda, hogy itt egyedül él.
Kinyitottam a következő sötét barna fa ajtót és egy hatalmas kék szobába léptem be. Az egyik falon egy tükör volt és egy méreg drága festmény lógott a falon. Az egyik polcon képek köszöntek rám vissza. Harry volt rajtuk mikor kicsi volt, majd egy lánnyal, akinek a kis göndör éppen a haját fonta.
Nem lesz gond, ha egy kicsit körülnézek itt jobban is. Kinyitottam az egyik fiókot. Férfi parfümök ezrei feküdtek benne. Persze, ahogy felcsaptam a fiókot kiáradt belőle Harry szokásos illata. Csak egy kicsit töményebben. Kitártam a szekrény ajtót. Rengeteg barna, fekete és szürke öltöny, mellette pedig vagy millió nyakkendő, különböző színekben.
Aztán jött a következő fiók. Találtam benne egy barna kis könyvet. Valószínű a naplója. Hiába vagyok rossz fiús kinézetű és hiába érdekel Harry minden titka nem nyitottam ki a könyvet, hanem visszatoltam a fiókot.
A következőnél viszont egy kissé pirosassá válhatott az arcom. Mr. Styles alsónadrágjaira bukkantam rá. Amiket jobban megvizsgáltam a kelleténél. Playboy, Calvin Klein, Topman és különböző drága márkák villogtak a szegélyekről. A legtöbbje mind fekete volt, kivéve egyet, ami szürke volt kis elefántokkal. Még egy címke is volt rajta. "Használd egészségeddel Harry. Remélem mihamarabb megtalálod a pasidat te vadbarom. Beckie..xx" Felnevettem. Ezek szerint neki is lány a legjobb barátja. Ahogy az általában a meleg fiúknál lenni szokott. Ezek szerint Harold vagy nem tartotta be az ígéretét és nem vette fel a nadrágot, vagy még nem volt pasija. Én pedig ezen nagyon szívesen változtatnék. Lementem a konyhába és megfigyeltem, ahogy a kis göndör teljesen rutinosan mozog a konyhába. Kiszedte a tésztát a vízből és egy átlátszó tányérba tette, majd ráöntötte a már kész szószt.
Leültünk az asztalhoz és nagy mosollyal az arcán várta mit szólok a főztjéhez.
- Ahhh Harry ez isteni! Te tényleg szakácsnak születtél! Hol tanultál meg így főzni? - kaptam fel rá a tekintetemet. Valóban nagyon jól főz.
- Hát. Alapvetően szakács suliba jártam és az akartam lenni nagy koromban. - kapta fel a villáját és rácsavarta a tésztát.
- Oh. Szakács akartál lenni, erre a tiéd lett egy világ vezető magazin cégje.- nevettem fel hangosan, de ő nem nevetett velem. Talán valami rosszat mondtam?
- A cég az apámé volt. Csak rám hagyta, hogy halál után én legyek a vezető. - magyarázta.
- Uramisten! Sajnálom én nem tudtam.
Eszeveszett nagy marha vagy Tomlinson! Kell neked megszólalni. Inkább egyél CSENDBEN!
- Nincsen semmi baj. Az utóbbi időben amúgy sem ápoltunk jó viszonyt a szüleimmel. - zöld szemeit belém fúrta és édesen megnyugtató mosolyt küldött felém, mintha nem lett volna baj, hogy butaságokat beszélek.
Meg akartam kérdezni, hogy miért nem volt jóban a szüleivel. Kíváncsi voltam rá. A múltjára és a jelenére is.
De inkább a számba tettem a teli villámat, hogy addig is bekussoljak.
- Ez nagyon finom volt Hazza. - mondtam mikor már a tányéromon egyetlen tésztaszál sem maradt.
- Örülök, hogy ízlett.
- Legközelebb én főzök. - mondtam magabiztosan.
- Tudsz főzni? - kelt fel a székéről és felemelte a tányérját. Megismételtem a mozdulatait és követtem a konyhába.
- Nem. Nem tudok. De megpróbálhatom. - motyogtam. A nevetése belepte az egész konyhát. - De mosogatni tudok, szóval ha már te főztél akkor én mosogatok.
- Azt megengedem. Utálok mosogatni. - dobta be a koszos edényt a mosogatóba.
A pultnak dőlve figyelte, ahogy mosom a tányérokat.
- Nincs már dolgot, mint engem figyelni? - vontam fel rá a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
A habos kezemmel az orrához nyúltam, így a mindig fess főnököm arcát fehér hab díszítette.
- Tomlinson! Ezt még megkeserüli! - motyogta nevetve és letörölte az orrát a kézmosóval, majd összecsavarta és rácsapott vele a fenekemre.
Feljajjdultam, mert csípte a bőrömet a kis csapása.
- Szóval így állunk? - kérdezte meg miután újra összehabozta, de immáron a göndör fürtjeit.
- Miért állsz már Hazza? - húzogattam a szemöldökömet és a nadrágjára néztem.
A kéztörlőt odarakta maga elé a nadrágjához és csak bámult rám.
- Hagyjál békén engem.- nevetett fel és megkötötte a derekán a kockás anyagot.
- Gratulálok főnök úr. Úgy néz ki mint egy skót! - mutattam rá az újonnan viselt "szoknyájára".
- Lehet ez lesz a stílusom mától fogva. - tette csípőre a kezét.
- Hát. Lehet jobban járna vele,mint azzal a rengeteg öltönnyel, ami a szekrényébe lóg.
- Louis...te belenéztél a szekrényembe? - tátotta el a száját humorosan.
A pofám égett. Lebuktattam saját magamat. Gratulálok Tomlinson. Megvakartam a tarkómat és inkább csak kínosan mosolyogtam.
- Semmi gond Tommo. - kacagott fel hangosan és lekapta magáról a törlőt. Végre!
- Tommo? - néztem rá zavarodottan miközben elővett két bögrét.
- Ha te hívhatsz Hazzának, akkor én is becézgethetlek, nem? - töltötte meg őket vízzel.
- Aha. Mégis mit csinálsz? - mutattam rá a bögrékre.
- Teát! Én szeretek teázni. - mosolygott rám. Uramisten. Az a mosoly!!!
- Én...én is szeretek. - kezdtem el gügyögni és nem bírtam levenni a szememet a szájáról. Csodálatosan rózsaszínek!
- Van rajtam valami? - kérdezte meg ijedten és a mikróba tette a vízzel teli piros és kék színű üvegeket.
- Nem. Semmi. Vagyis de...vagy nem. - dadogtam össze-vissza.
- Szóval mi van rajtam? - kérdezte meg nevetve.
- Ruha. - nyeltem egy hatalmasat. Kissé elpirult. Tekintetünk összefonódott, a zöld íriszei csodálatosak voltak és elragadóan bámultak bele kék szemembe. Egy csöppet közelebb lépett hozzám, karja már majdnem megérintett, amikor a mikró csengője megszólalt, ezzel elrontva a pillanatot. Megállt és krákogott egyet, majd megfordult és elővette a már forró lét.
- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
A következő rész 5 megjegyzés után következik :) Pez
Haza vezettem majd úgy döntöttem egy jó forró zuhany kell nekem és újra minden rendben lesz bennem. Nem tudtam hova tenni az új srác közelségét. A punk, kemény külsője mögött egy kedves és nagyon vicces srác rejtőzött.
*Louis szemszöge*
Miután kiszálltam a jól fűtött autóból fázni kezdtem. Semmi baj Tomlinson kifogod bírni! Kemény gyerek vagy te! - biztattam magamat. Még csak ősz van, hát mi lesz még télen, hiszen kétlem, hogy addigra legyen annyi pénzem, hogy vegyek magamnak egy jó, meleg lakást. Ledobtam a sikátorom sarkába, majd elővettem a melegebbik régi kabátomat és belebújtam. Hideg lesz a tél. Már most érzem a csontjaimban.
Most viszont, ha reggelizni szeretnék holnap reggel, akkor ki kell mennem egy forgalmasabb utcára a gitárommal és lenyűgöznöm pár adakozó embert, mint ahogy azt minden este megteszem. Felvettem a kopott,fekete gitárt, amit egy kiárusításon kaptam még régebben a szüleimtől, akikről mostanra már fogalmam sincsen hol vannak. Beutazzák a világot. Minden helyről küldenek nekem egy kártyát a nagymamámhoz, aki sajnálatos módon nem engedi meg, hogy nála lakjak, mondván nem érdemlem meg.
Kiültem az egyik fapadra a város közepén. Az emberek ilyenkor összegyűlnek. A barátnők beülnek a főtéri kávézóban egy jó forró csokira, a srácok a kocsmában isszák magukat részegre,miközben nők ezreit próbálják meg felszedni a világ leggázabb dumáival.
Rákezdtem a dalomra, mire a barátnők, a részegek és a jó nők is mindannyian rendre körém gyűltek. Többen tapsolni kezdtek, a forró csokis tizenéves lányok sugdolózni és kacagni kezdtek, míg a jó nők lassan már a jó belátású ingeiktől váltak meg.
A számaim befejeztével sikerült összegyűjtenem egy kis pénzt. De még nem hagytam abba, hanem folytattam a következő dallal.
*Harry szemszöge*
A jól eső fürdőzés után egy jól eső vacsora következett volna, ha van otthon bármi amit megehettem volna. Magamra vettem immáron egy farmert és egy fehér pólót, ami eltért a megszokott ing és öltöny szerelésemmel. Felkaptam a fekete kosaramat, amibe általában a vásárolt holmikat szoktam pakolni és elindultam. Gyalog mentem. Egy kis friss levegő még nekem sem árthat. Amint bezártam az ajtót megjelent mellettem a szomszédlány. Mindössze 17 éves de, de már úgy néz ki mintha kész 20 éves lenne. Persze erről nem az agya és okossága mutatkozik meg, hanem a hatalmas mellei, amit az apjának köszönhet és az a sok smink amivel az arcát burkolja
- Oh Harry! Te csak nem vásárolni mész? - mondta, vagyis inkább nyávogta.
- De. - adtam az egyszerű választ.
- Jöhetek veled? - tekerte be ujjai közé a szőke, élére vasalt hajának egyik tincsét.
- Erre semmi szükség. Boldogulok egyedül is. - mormogtam miközben elindultam a már kopott járdán, de a kis hárpia még mindig mellettem kopogott a magassarkújában.
- Azért én jövök veled. - bámult rám, úgy hogy féltettem, hogy netán kiperzseli a szemével a szememet. A tekintete olyan rozsda barna volt, nem rendelkezett éppen csillogó és megragadó tekintettel. Persze nem volt csúnya lány, sőt egy olyan kinézetű srác mint én valószínű rögtön rávetette volna magát erre a vészmadárra.
Csak felsóhajtottam.
Már vagy egy 20 perces gyaloglás után megpillantottam a boltot, ami előtt a téren egy hatalmas tömeg gyűlt össze. Majd halk gitár hangot véltem felfedezni, amihez egy csodálatos hang tartozott. Mindig is éltem, haltam a zenéért. A szőke piócát otthagyva beverekedtem magamat a tömegbe és akkor megpillantottam ott Őt. Nem értettem. A tökéletes marketing ember, akiről mindenki csak jót mondott, egy padon ülve zenél és a gitártartójába pénzt gyűjt. Csodálatos volt a hangja és vagy örökké hallgattam volna még. De akkor megpillantott engem abban a nagy tömegben és abbahagyta a zenélést. A fiatalos tömeg lelombozva széledt szét szépen lassan, minek után Louis-t hiába kérték, hogy énekeljen tovább, inkább csak bámult.
- Ez szép volt. Mióta zenélsz? - kérdeztem meg mikor kettesben maradtunk.
- Már egy jó ideje. - szipogott egyet, mint aki meg van fázva.
- Értem. És te...szóval te mióta is utca zenélsz? - kérdeztem meg egy kicsit kellemetlenül.
- Már azt is egy jó ideje. És te mióta hordasz farmert? - nevetett fel. A kérdésétől engem is elkapott a nevetőgörcs.
- Amikor éppen a boltba megyek.
- Akkor most jövök veled én is, hacsak nem akarok éhen halni. - amint kimondta rám nézett. Mint aki ezt akarta volna legutoljára tudatni velem.
- Csak nem kiürült a hűtő?
- De. - bólogatott elismerően, de ekkor rájöttem valami nem stimmel.
- Akkor menjünk!
Bedobáltam egy csomó normális kaját a kosaramba. Salátát, húsokat, szalámi féléket, péksüteményeket.
- Te megvagy? - fordultam oda a szétszórt Tomlinsonhoz. - Minden rendben?
- Nem. Nem igazán. - gyűlt könny a szemébe.
Sírni fog?
- Mi...mi a gond? - kezdtem el aggódni és kezemmel kapálózni kezdtem.
- Semmi. Csak nekem ezekre most nincsen pénzem. - hajtotta le a fejét.
- Jó. Akkor majd fizetek én! - ajánlottam fel neki, mire ő könnyes mosollyal ingatta a fejét, hogy nem tehetem meg.
- Nem kell. Inkább megyek. - fordult meg, majd már távozni kezdett a kis boltból.
- Egyél nálam! - kiáltottam utána. Megtorpant, karját az orrához emelte és megfordult.
- Nem akarok teher lenni számodra.
- Nekem mindegy, hogy két főre vagy egy főre főzök. Ugyanis míg te fantasztikus zenész vagy én profi szakács. - sétáltam oda mellé és az üres karomat vállára dobtam. Csak sóhajtott és feladta a harcot.
Fizettem és távoztunk a boltocskából.
- A barátaid akikkel laksz nem tudnak adni a kajájukból? Vagy ők mit esznek?
Egy pillanatra elkussolt, olyan volt mint, aki levegőt sem vesz. Csak bámult előre és gondolkozott valamin.
- Harry...nekem nincsen hol laknom. Nincsenek barátaim, nincsen pénzem. A legutolsó rendőrségi ügyem miatt mindent elvesztettem. A szüleim most éppen Malibun nyaralgatnak és nem tudják mi folyik itthon velem. - hadarta le gyorsan, miközben a lábaink alatt lévő köveket nézegette.
Nincsen hol laknia? Tehát hazudott nekem. Már az első napon.
- Miért nem mondtad el?
- Munkát akartam Hazza. Nem mondhattam azt, hogy "Jó napot kívánok Louis Tomlinson vagyok, amúgy nincsen hol laknom és pénzem sincs. Szóval kérem önt vegyek fel Mr. Styles" - nézett rám teljes aggodalomban.
Igaza van. Ha ezt mondja valószínű, hogy nem őt választom. És már megint az a becenév, ami annyira tetszik a szájából.
- Mindenben segítek. - torpantam meg és ő pedig elém lépett.
- Nem várhatom el, hogy a saját főnököm tartson el. Ugye ezt te sem gondoltad komolyan Harold?
- De. Csak amíg nem lesz annyi pénzed, hogy minden baj nélkül elköltözzél.
Megforgatta a szemét és tovább sétált.
- Miért vagy ennyire kicseszettül kedves ember? - vigyorgott rám. Amitől alhasamban kisebb görcs mordult fel.
- Csak azokkal vagyok ilyen akik megérdemlik. - mosolyogtam rá vissza.
- És én megérdemlem? - pislogott úgy mint valami aranyos kislány.
- Meg. - nevettem fel hangosan és akkor megpillantottam az utcánkban váró kis hárpiát. Hihetetlen, hogy nem adja fel.
- Jaj Harry, már azt hittem elveszítettelek. Egyszer csak eltűntél! - ölelt át a lány, akinek még az illata is ribancos volt.
- Vedd le a kezedet róla szépen! - szólalt meg Lou.
A szomszéd csaj elengedett és Louis-ra nézett.
- Miért ki vagy te, hogy elmondd mi tehetek és mit nem? - grimaszolt rá a szőke most már kimondom RIBANC.
- Hát nem ismersz? - mutatott magára Louis iszonyatosan lazán. - A pasija. Szóval sajnálom. - tette rá bűnbánást színlelve a kezét a lány vállára. Felnevettem.
- Ez igaz? - biggyesztette le a száját a csaj.
- Aha. - mondtam még mindig mosollyal a számon, majd Lou, mintha mindez hivatalos lenne az ujjait az enyém köré fűzte és elsétáltunk. Nem tudtam mennyire érzi azt amit én. De a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Itt már a fürdés sem segítene.
- Bocs. Remélem nem baj, hogy ezt mondtam. Csak zavart, hogy rád cuppant.- engedte el kezemet, majd rögtön ürességet éreztem.
- Igazán nem bánom. Legalább már nem kell azon gondolkoznom, mikor léphetek ki a házból anélkül, hogy belebotlanék.
- Akkor nincs mit. Máskor is. - nevetett fel hangosan és én is rámosolyogtam.
- Nos akkor itt laksz mától. Érezd magad otthon. - mondtam mikor beléptünk az ajtón.
- Wow. Ez a ház hatalmas. Egyedül élsz vagy mindjárt kiugrik egy rúd, amin táncol valaki és elkényeztet minket egész éjjel?
- Tetszik a fantáziád Lou de nem fog ilyesmi kijönni sehonnan sem. - röhögtem fel, de már a hasamat fogtam. - Egyedül élek. Illetve most már nem!
- Segítek főzni! - csapta össze a tenyerét miután levette a cipőjét.
- Na azt már nem. Most én bizonyítok, hogy lásd igenis profi szakáccsal fogsz együtt élni, te addig foglald el magad. Mondjuk nézz körül a lakásban és válaszd ki a legszimpatikusabb szobát. - ajánlottam fel neki.
Fogta magát és el is indult szét nézni, míg én a konyhába baktattam a kosarammal.
Úgy nézek ki, mint egy Piroska, csak feketébe, akkor Feketécske. Felnevettem a hülyeségeimtől, mire hallottam ahogy Louis szól nekem a nappaliból.
- Mi olyan vicces göndörke? - nézett rám megszeppenve.
- Semmi. - nevettem még mindig, míg ő már elment a nappaliból.
*Louis szemszöge*
Nem tudom, hogyan fogom meghálálni Harry-nek, hogy nála lakhatok. Hihetetlen rendes srác. Ráadásul így talán még közelebb kerülhetek hozzá. Nem véletlenül védtem be ma is attól a hülye nőtől. Nem akarom, hogy hozzá érjen bárki más...rajtam kívül. Amikor megfogtam a kezét, azt hittem ott helyben hátast dobok és elpatkolok. De szerencsére nem így történt.
Mentem körbe-körbe a lakásba, ami hatalmas volt. A fürdőszobában volt kád is és zuhanyfülke is. Az összes szobában volt számítógép és tv. Csoda, hogy itt egyedül él.
Kinyitottam a következő sötét barna fa ajtót és egy hatalmas kék szobába léptem be. Az egyik falon egy tükör volt és egy méreg drága festmény lógott a falon. Az egyik polcon képek köszöntek rám vissza. Harry volt rajtuk mikor kicsi volt, majd egy lánnyal, akinek a kis göndör éppen a haját fonta.
Nem lesz gond, ha egy kicsit körülnézek itt jobban is. Kinyitottam az egyik fiókot. Férfi parfümök ezrei feküdtek benne. Persze, ahogy felcsaptam a fiókot kiáradt belőle Harry szokásos illata. Csak egy kicsit töményebben. Kitártam a szekrény ajtót. Rengeteg barna, fekete és szürke öltöny, mellette pedig vagy millió nyakkendő, különböző színekben.
Aztán jött a következő fiók. Találtam benne egy barna kis könyvet. Valószínű a naplója. Hiába vagyok rossz fiús kinézetű és hiába érdekel Harry minden titka nem nyitottam ki a könyvet, hanem visszatoltam a fiókot.
A következőnél viszont egy kissé pirosassá válhatott az arcom. Mr. Styles alsónadrágjaira bukkantam rá. Amiket jobban megvizsgáltam a kelleténél. Playboy, Calvin Klein, Topman és különböző drága márkák villogtak a szegélyekről. A legtöbbje mind fekete volt, kivéve egyet, ami szürke volt kis elefántokkal. Még egy címke is volt rajta. "Használd egészségeddel Harry. Remélem mihamarabb megtalálod a pasidat te vadbarom. Beckie..xx" Felnevettem. Ezek szerint neki is lány a legjobb barátja. Ahogy az általában a meleg fiúknál lenni szokott. Ezek szerint Harold vagy nem tartotta be az ígéretét és nem vette fel a nadrágot, vagy még nem volt pasija. Én pedig ezen nagyon szívesen változtatnék. Lementem a konyhába és megfigyeltem, ahogy a kis göndör teljesen rutinosan mozog a konyhába. Kiszedte a tésztát a vízből és egy átlátszó tányérba tette, majd ráöntötte a már kész szószt.
Leültünk az asztalhoz és nagy mosollyal az arcán várta mit szólok a főztjéhez.
- Ahhh Harry ez isteni! Te tényleg szakácsnak születtél! Hol tanultál meg így főzni? - kaptam fel rá a tekintetemet. Valóban nagyon jól főz.
- Hát. Alapvetően szakács suliba jártam és az akartam lenni nagy koromban. - kapta fel a villáját és rácsavarta a tésztát.
- Oh. Szakács akartál lenni, erre a tiéd lett egy világ vezető magazin cégje.- nevettem fel hangosan, de ő nem nevetett velem. Talán valami rosszat mondtam?
- A cég az apámé volt. Csak rám hagyta, hogy halál után én legyek a vezető. - magyarázta.
- Uramisten! Sajnálom én nem tudtam.
Eszeveszett nagy marha vagy Tomlinson! Kell neked megszólalni. Inkább egyél CSENDBEN!
- Nincsen semmi baj. Az utóbbi időben amúgy sem ápoltunk jó viszonyt a szüleimmel. - zöld szemeit belém fúrta és édesen megnyugtató mosolyt küldött felém, mintha nem lett volna baj, hogy butaságokat beszélek.
Meg akartam kérdezni, hogy miért nem volt jóban a szüleivel. Kíváncsi voltam rá. A múltjára és a jelenére is.
De inkább a számba tettem a teli villámat, hogy addig is bekussoljak.
- Ez nagyon finom volt Hazza. - mondtam mikor már a tányéromon egyetlen tésztaszál sem maradt.
- Örülök, hogy ízlett.
- Legközelebb én főzök. - mondtam magabiztosan.
- Tudsz főzni? - kelt fel a székéről és felemelte a tányérját. Megismételtem a mozdulatait és követtem a konyhába.
- Nem. Nem tudok. De megpróbálhatom. - motyogtam. A nevetése belepte az egész konyhát. - De mosogatni tudok, szóval ha már te főztél akkor én mosogatok.
- Azt megengedem. Utálok mosogatni. - dobta be a koszos edényt a mosogatóba.
A pultnak dőlve figyelte, ahogy mosom a tányérokat.
- Nincs már dolgot, mint engem figyelni? - vontam fel rá a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
A habos kezemmel az orrához nyúltam, így a mindig fess főnököm arcát fehér hab díszítette.
- Tomlinson! Ezt még megkeserüli! - motyogta nevetve és letörölte az orrát a kézmosóval, majd összecsavarta és rácsapott vele a fenekemre.
Feljajjdultam, mert csípte a bőrömet a kis csapása.
- Szóval így állunk? - kérdezte meg miután újra összehabozta, de immáron a göndör fürtjeit.
- Miért állsz már Hazza? - húzogattam a szemöldökömet és a nadrágjára néztem.
A kéztörlőt odarakta maga elé a nadrágjához és csak bámult rám.
- Hagyjál békén engem.- nevetett fel és megkötötte a derekán a kockás anyagot.
- Gratulálok főnök úr. Úgy néz ki mint egy skót! - mutattam rá az újonnan viselt "szoknyájára".
- Lehet ez lesz a stílusom mától fogva. - tette csípőre a kezét.
- Hát. Lehet jobban járna vele,mint azzal a rengeteg öltönnyel, ami a szekrényébe lóg.
- Louis...te belenéztél a szekrényembe? - tátotta el a száját humorosan.
A pofám égett. Lebuktattam saját magamat. Gratulálok Tomlinson. Megvakartam a tarkómat és inkább csak kínosan mosolyogtam.
- Semmi gond Tommo. - kacagott fel hangosan és lekapta magáról a törlőt. Végre!
- Tommo? - néztem rá zavarodottan miközben elővett két bögrét.
- Ha te hívhatsz Hazzának, akkor én is becézgethetlek, nem? - töltötte meg őket vízzel.
- Aha. Mégis mit csinálsz? - mutattam rá a bögrékre.
- Teát! Én szeretek teázni. - mosolygott rám. Uramisten. Az a mosoly!!!
- Én...én is szeretek. - kezdtem el gügyögni és nem bírtam levenni a szememet a szájáról. Csodálatosan rózsaszínek!
- Van rajtam valami? - kérdezte meg ijedten és a mikróba tette a vízzel teli piros és kék színű üvegeket.
- Nem. Semmi. Vagyis de...vagy nem. - dadogtam össze-vissza.
- Szóval mi van rajtam? - kérdezte meg nevetve.
- Ruha. - nyeltem egy hatalmasat. Kissé elpirult. Tekintetünk összefonódott, a zöld íriszei csodálatosak voltak és elragadóan bámultak bele kék szemembe. Egy csöppet közelebb lépett hozzám, karja már majdnem megérintett, amikor a mikró csengője megszólalt, ezzel elrontva a pillanatot. Megállt és krákogott egyet, majd megfordult és elővette a már forró lét.
- Hány..hány cukorral szereted? - kérdezte meg nagyon rekedt hangon, mint aki nem vesz levegőt.
- Néggyel!
- Te aztán jó édesen szereted. - dobta bele a négy kanál cukromat.
- Igen. Szeretem az édes és forró dolgokat. - kacagtam fel, mire ő csak mosolygott.
Nem igazán kezelte lazán a helyzetet, miképpen mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk.
A következő rész 5 megjegyzés után következik :) Pez
Hamar a következőt *-*
VálaszTörlésa helyzet az, hogy ez lett a kedvenc blogom, és majd meghalok a folytatásért :) egyszerűen hatalmas ez a story :) remélem, h hamar meg lesz az 5 megjegyzés :)
VálaszTörlés