1. fejezet ~

Mielőtt elkezdeném szeretném elmondani, hogy ez életem első Larry blogja. A punk Louis és a fess Harold találkozása! :D Kíváncsi vagyok tetszeni fog-e nektek a dolog. A következő részt mindig 5 megjegyzés után fogom hozni! Iratkozzatok fel!
Pez.

*Harry Szemszöge*

Az ébresztőórám hangos csörrenésére keltem. Igyekeztem minél hamarabb lecsapni, még mielőtt megfájdulna tőle a fejem.
Egy újabb zűrös nap. Semmi kedvem nincsen bemenni dolgozni, még élnem kéne. Hiszen fiatal vagyok és előttem az élet. De erről szó sincsen. 19 évesen van egy cégem. Szép jövő elé nézek, azt nem mondom. De sajnos mindezt szülők nélkül végig vinni...nehéz lesz.
Felültem a puha ágyból és körbe néztem. Süt a nap! Lehet mégsem lesz borzalmas napom. Kipattantam az ágyból és a konyhába rohantam. A bejárató ajtó előtt lévő kis szőnyegen egy kupacnyi levelet fedeztem fel.
- Hihetetlen. - sóhajtottam fel és elballagtam a papírjaimért.
Harry Styles, Harold Edward Styles, Harry Styles . Oké. Az összes nekem jött. Mondjuk másnak nem is jöhetett volna, hiszen a szüleim meghaltak autóbalesetben, úgy egy hónapja. Azóta nagyon üres a ház.

Gyorsan lezuttyintottam a kávémat, lezuhanyoztam és magamra vettem az egyik fekete öltönyömet.
- Jól nézel ki haver. - mondtam magamnak a tükörbe és ráadás képpen magamra kacsintottam.
Anya régen egyszer rajta kapott, amint épp magammal kommunikáltam a tükörben és kinevetett. De azt mondta, ez a normális. Irány a munka. Szó szerint kitáncoltam az előtérbe. Utoljára még egyszer megnéztem magamat a tükörbe és megigazítottam a nyakkendőmet.
Felkaptam a Range Rover kulcsát és kiléptem az ajtón. Mint, ahogy az szokott lenni a szomszéd lányok kiültek az udvaraikra, mintha teljesen véletlenül lennének ott és nem miattam. Bezártam lakásom ajtaját és lélegzetelállító léptekkel vonaglottam el az autómig. Néhányan felsóhajtottak vagy tátott szájjal bámultak.
 Oh igen ez a Styles hatás. Bevágtam magamat a vezetőfülkébe, az akta táskámat pedig az anyósülésre dobtam. Ahogy elindítottam a motort még a csajok anyukáig is kijöttek, hogy "megnézzék a lányaik mit csinálnak". Apám egyszer végig nézte a műveletet mikor iskolába mentem. Nagyot ámult, hogy ahhoz képest, hogy minden nő az utcában, sőt még a városban is értem van oda, nekem még mindig nincsen senkim sem. Pedig csak mosolyognom kellene és az enyém lehetne akármelyik. De nincsen szükségem nőre.
Vezetés közben rágyújtottam egy szál cigire. A zenét hangosan bömböltettem míg meg nem érkeztem. Lehajítottam a már elszívott csikket és eltapostam.
- Oh Mr. Styles. Jó reggelt kívánok. Jól aludt az éjjel? - parkolt be mellettem a szerkesztő, Peter.
- Jó reggelt Peter. Jól aludtam, köszönöm kérdésedet. - válaszoltam tisztelettudóan a nálam 10 évvel idősebb srácnak, majd besétáltam az épületbe.
A recepciós Lea máris mellettem termett.
- Mr. Styles. Örülök, hogy újra látom. A fontosabb papírokat már az asztalára készítettem és délutánra megszerveztem az asszisztensi állásra való meghallgatásokat. Nem jelentkeztek túl sokan, mindössze 3 srác és 2 lány. - darálta le a mai napi programot a kis kolléga nőm, aki mindennap tesz arról, hogy a hatalmas plasztikai cickóit láthassam anélkül, hogy látni akarnám.
- Köszönöm szépen! - motyogtam majd kitártam a fa ajtót, amin a nevem szerepelt és beléptem a kis birodalmamba. Az én irodámba, ahol a mindennapjaimat töltöm.
Hatalmas fekete kanapé, bőr fotel, vajszínű falak, kávéfőző, televízió és nagy asztal, amin a bögrémen és a laptopom kívül semmi más nem foglalt helyet. Volt odabent még egy asztal és egy bőr fotel a jövendőbeli asszisztensemnek, akit alighanem még ma megválasztok.
Bekapcsoltam a tv-t és végig hallgattam a sporthíreket, majd lefőztem magamnak egy kis kávét. Valljuk meg őszintén nekem nincsen sok dolgom. Csakis annyi, hogy kiválasszam mi legyen a téma a magazinban abban a hónapban. Kiválasztom a modellt, akit a címlapon látni szeretnék és a többiek innentől mindent megoldanak, én pedig a kész anyagot kézbe kapom elolvasom és mehet a nyomdába.
Átnéztem a lapokat amiket a kanapén találtam. Egész jó az e havi bevételünk, pedig apám halál után -akitől a céget örököltem - nem sokat számítottam. Ő volt a cég lelke. Aztán a 45 éves férfit, leváltottam én a 19 éves még forró fejemmel. Bár sokak szerint ez a fiatalosság kellett ahhoz, hogy újra legyen értelme megvenni a lapot.
Leültem a kis fotelbe és csak elgondolkoztam. Vajon Beckie és a többiek hogy vannak? Most is a padokat koptatják és egymást dobálják papírgalacsinokkal? Kár, hogy már nem vagyok ott...és nagy kár, hogy anyáék már nincsenek itt. Nem keltenek fel reggelente simogatva. Nincsen kész reggelim és a mosást is én intézem el magamnak. Bár sosem voltam túl jóban a szüleimmel, hiszen nem voltam egy minta gyerek és miután a titkom kiderült nem kedveltek már annyira.


Az idő gyorsan szaladt. Már meghallgattam a két női jelentkezőt az asszisztens posztra, de egyik sem volt túl meggyőző. Az egyiknek van három gyereke, akiket egyedül nevel. Az pedig nem lenne nagy segítség. Hiszen ha a gyereke megbetegszik, akkor megint itt maradok egyedül. A másik lány inkább külsőre volt csodálatos,de belül rohadt és hatalmas sötétség lepte el koponyája nagy részét. Buta volt...mint a föld. Ahelyett, hogy én kérdeztem volna tőle, ő kérdezte meg, hogy egy ilyen munkába mit is kell csinálni. Nos..végképp nulla volt a csaj.
- Uraim! Maguk következnek. Hölgyeim, nagyon sajnálom de önök hazamehetnek. - léptem ki az irodámból közölni a tényt.
Végig néztem a férfi jelölteken. Kettő teljesen frappánsan volt kiöltözve. Az egyik barna, míg a másik szürke öltönyben tündökölt. A harmadik személy egy fekete farmerban üldögélt, felsőtestét pedig szürke inggel fedte le, nyakkendőjét rendezetlenül kötötte meg és csak lógott a nyakába.
Rámutattam a szürke öltönyös férfire, aki felegyenesedve lépett be előttem. Fél órán keresztül beszélt. De a semmiről. Lassan ott tartottam, hogy le kéne lőnöm és akkor talán abbahagyja. Még öt percig bírtam, majd megköszöntem a részvételét és haza küldtem.
- Jöhet a következő! - szóltam ki. A farmeros, szürke inges srác felpattant a székéről. Szemöldökét piercing díszítette. Haja felzselézve állt az égnek, mégis tökéletesen mutatott a bőr fotelben.
- Nos? Harry Styles vagyok! - nyújtottam kezet már a mai napon negyedszer.
- Louis Tomlinson. - mondta egy kissé félve.
- Nyugodjon meg nem fogom megenni. Eddig mindenki élve távozott. - próbáltam megnyugtatni.
Felmosolygott, majd elmesélte eddig merre dolgozott. Nem hangzott rosszul, bár voltak rendőrségi ügyei egy fél évvel ezelőtt, nem nagyon érdekelt. A 21 éves Louis meggyőző volt. Az előző munkahelyei pedig meg voltak vele elégedve.
Kezemet oda nyújtottam felém, ő pedig elfogadta a kézrázást.
- Gratulálok Louis Tomlinson, a mai naptól kezdve ön a Vogue főnökének az új asszisztense. - gügyögtem el a begyakorolt egy mondatomat.
- Kajak? Az enyém az állás? - mondta izgatottan mégis laza stílusban.
- Pontosan Mr. Tomlinson. - bólintottam oda. Majd kinyitottam az ajtó és szóltam a barna öltönyös fickónak, hogy hazamehet, hiszen itt már nincsen rá szükség.
- Mikor kezdhetek? - nézett fel rám. Szemei megigézően kékek voltak.
- Hát. Ma már igazából semmi dolgod nincsen, ahogy nekem sem túl sok. - nevettem fel.
- Mehetek haza? - emelte fel szemöldökét.
- Valahogy úgy, hacsak nincsen kedve meginni velem egy kávét!
Fogalmam sincsen honnan jött, hogy kávézgatni hívjam. De ha már kimondtam nincsen vissza út.
- Most, hogy mondja meginnék egy jó erős feketét. - simogatta meg a hasát.
Felkaptam az autóm kulcsát és fekete táskámat, majd Lou-val az oldalamon távoztam az irodából.
Ahogy végig mentünk a folyosón eszembe jutott, hogy talán a kollégáknak is be kéne mutatnom az új asszisztenst és főnök helyettest.
- Egy kis figyelmet kérnék! - szólaltam meg karcos hangon. Csend lett és mindenki felénk bámult. Mr. Tomlinson nem ijedt meg, sőt még inkább kihúzta magát, hogy jól lássák.
- Szeretném bemutatni az új asszisztensemet, Louis Tomlinson-t. Ha esetleg távol lennék ő fogja kézben tartani a dolgokat és elvárom, hogy mindenki azt tegye amit mond.
- Hello. - köszönt oda mindenkinek a kitetkózott srác. Kicsit irigykedtem lazaságára.


Az autóban ültünk haláli nagy csendben. Nem zavart a dolog, de jó lett volna jobban megismerkedni vele.
- Na és hol lakik? - kérdeztem meg. A szememet levettem az útról és kék szemeibe néztem.
- Hát. Jelenleg az egyik barátomnál húzom meg magamat, amíg nem lesz pénzem saját lakásra. - hajtotta le a fejét. Kínos kérdés volt. Lehet jobban tettem volna ha befogom a pofámat.
- Na és Mr.Styles ön hol lakik? - kérdezte meg nevetve.
- Tegeződhetünk? A maga szájából egészen hülyén hangzik a Mr. Styles.
- Értetted Harry. Szóval te hol laksz?
Furcsa érzés vetődött rám, ahogy kimondta a nevemet.
- Öhm. Én egy nagyobb lakásban lakok, egy eldugott kis helyen.
- Lefogadom csak úgy lebzselnek körülötted a nők és szomszédból néznek, mikor lépsz ki öltönyödben. - nevetett fel hangosan.
- Hát te aztán nagyon belém láttál.  - mosolyodtam el.
- Egészen a vesédig. - bökte meg az oldalam.

*A kávézóban*

- Ülj le valahova én addig elmegyek a kávékért. - adtam ki az utasítást.
Leült a sarokban lévő kanapékra, ami körül nem igazán volt senki.
- Kérek szépen egy erős fekete kávét és egy capuccino-t. - mondtam az általam talán túl jól ismert pincér srácnak a rendelést.
- Máris adom. - fordult nekem háttal.- Harold nem érsz rá a hétvégén? Elmehetnénk a strandra, állítólag nagyon jó idő lesz. - motyogta.
- Bryan..már elmondtam, hogy már semmit nem akarok tőled. Sem a közös hétvégét, se...se semmit. - akadtam ki és rácsaptam a pultra.
- Jól van te vadállat, nem kell felkapni a vizet. Különben is csak vicc volt, már túl vagyok rajtad. Nincsen többé szükségem a formás hátsó feledre. - mondta pökhendi stílusban.
- Ha nem akarod, hogy itt helyben megfojtsalak fogd be a pofádat és add a kávékat.
- Ha kész van adom!
Valószínűleg Louisnak feltűnt, hogy csapkodok és kissé ideges vagyok, hiszen felénk tartott.
- Valami gond van Harry? - nézett rám és a pincérsrácra.
- Semmi. - mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- Oh. Ezek szerint te is túl vagy rajtam! - kiáltott fel Bry.
Fejem valószínű tűzvörösre változott. Mindig mindet elbasz ez a faszfej.
- Igen, túl. Ide adnád már azokat a kibaszott kávékat, vagy szarakodsz még? - támadta le Louis.
Meglepetten néztem rá és fogalmam sem volt róla, mégis mi a frászt művel. Kezét átdobta a vállamon. Halál közeli állapotba kerültem, ahogy mellé még mosolygott is.
- Mondanám, hogy köszönjük, de sajnos olyan lassú voltál, hogy előbb találtam volna meg a három éve elveszett kutyámat. - kapta le a kész kávékat Lou.
Még mindig fogta a vállamat, ahogy a székekhez mentünk, majd mikor leültünk elengedett és csak mosolygott. Kortyoltunk egyet a kávénkba. Úgy éreztem magamat, mint aki megkukult és néma lett.
- Szóval Harry..meleg vagy? - kérdezte teljesen nyugodtan. Mintha ez olyan természetes lenne.
- Muszáj erről beszélnünk? - hajtottam le a fejemet és a fekete cipőmet kémleltem, ami nem változott semmit. Ugyanolyan szépen csillogott.
- Nem. Nem muszáj. De szeretném tudni. - hajolt hozzám közelebb. Jóval közelebb.
- Igen. Az...az vagyok. - tudattam vele, majd arra gondoltam jó lenne megfulladni a forró kávéba és a szokottnál is nagyobbat kortyoltam.
- Az jó. - motyogta és újra a szájához emelte a kis bögrét.
- Ez már miért lenne jó? - néztem rá meggyötört fejjel, mire csak mosolygást kaptam. Lehetetlen, hogy ő is a férfiakhoz vonzódjon.
- Miért ne? Legalább ugyanabban a csapatban játszunk! - emelte fel a kezét egy pacsira.
Szóval mégis. Lehetséges, hogy a férfiakat szereti. Én miért nem tudom ilyen lazán kezelni a dolgot mint ő? Leakarja pacsizni, hogy melegek vagyunk. Lassan emeltem fel a kezemet és egy gyengén belecsaptam a tenyerébe.


Kezdett beesteledni. Én pedig már hiányoltam a puha ágyamat. Louis társasága szórakoztató volt és az élete is csodálatos volt...már amennyiről beszámolt. Én csak hallgattam és jókat nevettem vele, illetve rajta.
- Hazaviszlek! - mondtam és felkeltem kifizetni a számlát.
- Hazavihetsz de akkor én fizetek! - kelt fel ő is és előre szaladt.


*Louis szemszöge*
Odafutottam a pulthoz, hogy kifizessem a kávét. Harry csak mosolygott és rájött, ezt a csatát én nyertem.
A délutáni bunkó srác lépett elő.
- Fizetnék.- mondtam oda saját stílusomban.
- Rendben van. Ez így teljesen pontosan 1500 forint lesz. - mormogta de nem nézett fel a kasszából.
Elé dobtam a pénzt, majd elkaptam a csuklóját, mire felnézett rám. Végre.
- Szállj le Harry-ről és hagyd szépen békén!!! Világos voltam? - kérdeztem meg teljes erőből.
- Értettem. - motyogta egy kis félelemben.

-Indulhatunk? - állt meg mellettem Harry. Elengedtem a srác csuklóját és a fürtösre néztem. Nagyon tetszett a haja és a smaragd zöld szemei. Varázslatosak.
- Menjünk! - mosolyogtam rá, majd vállán áthajítottam a kezemet és átkarolva távoztunk a helyről.
Az anyósülésre ültem, majd bekapcsoltam az övemet és lassan el is indultunk.


Kikanyarodtunk a főútra.
- Hova vigyelek? - kérdezte nyugodtan, lágy hangon.
- Csak tegyél ki ott! - mutattam rá a szembe lévő sarokra.
- Ne vigyelek el a lakásotokig? - szemeit rajtam legeltette.
- Nem. Nem kell. Szeretnék egy kicsit sétálni mielőtt haza megyek. - motyogtam.
Nem akartam, hogy rájöjjön nem igaz az egész. Még, hogy barátoknál lakok? Nincsenek is barátaim. Az egyik sikátorba húzom meg magamat minden éjjelre, reggel pedig a közelemben lévő sportcsarnok öltözőjében zuhanyzok, ahova amúgy a lábamat sem tehetném be. Pénzem, pedig eddig utca zenélésből volt. Az előző munkahelyekről mind kirúgtak a rendőrségi ügyek miatt. Pedig megvoltak velem elégedve.
- Akkor holnap reggel találkozunk az irodában. - mosolygott rám, ezzel felfedve gödröcskéit.
- Ott leszek. Aludj jól Hazza. - mosolyogtam én is rá, majd kinyitottam az ajtót és távoztam.


*Harry szemszög*

Sosem hívtak még Hazzának. De Lou szájából nagyon aranyosan hangzott. Átakartam ölelni mielőtt elmenne, de nem volt kedvem semmi féle vitába keveredni. Lehet el sem tudtam volna engedni.